9.4 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Elzárt tanya a 4-es út építkezésénél

Mit csinálnék, ha a kertem végében, a házam mellett – minden tájékoztatás nélkül – egy nagyforgalmú utat kezdenének építeni? Majd egy nap nem is tudnék hazajutni az autómmal, mert az addigi út helyén egy mély árok tátongana? – nem költői a kérdés, ugyanis pontosan ez történt Puda Ernővel és családjával Cegléden.

Az épülő 4-es útról több bekötőút is készül Ceglédre, az egyik az iparterületre vezető új út. Pudáék éppen itt, Cegléd belterületéhez tartozó részén élnek két gyermekükkel,  akik közül az egyik autista. A beteg gyermeket minden nap autóval kell a ceglédi iskolába  szállítani, oda és vissza. Egy nap – múlt csütörtökön –  az apa éppen az iskolából fuvarozta haza a gyereket, amikor megdöbbenve látta, hogy az addigi földutat egy mély árokkal zárták el. Átjutni nem tudtak. Gyalog hazaérve látta, hogy körbeszalagozták a házat is, tehát úgymond a „jogszabályokat megszegve”, építési területre lépve jutott be végül a saját házába.

– Éppen azért lakunk itt, mert csendes, nyugodt rész. Volt! Most mellettünk, a házunktól néhány méterre építenek egy – úgy hallottuk – nagy forgalmat bonyolító utat. Eddig se vették figyelembe, hogy itt lakunk. Minket senki nem tájékoztatott, nem kérdezett, hogy mi lesz itt, tudjuk-e, hogy az építkezés közepén leszünk. Egész nyáron nyeltük a port az építkezésről, most meg még a saját házunkba sem tudunk bejutni. Ha bejön a rossz idő, télre leáll majd a munka. Akkor aztán se ki, se be, nem tudjuk majd megközelíteni a házunkat. Most kb. 500 méterre tudunk bejönni autóval, onnan gyalogolni kell. A feleségem másik útvonalon, biciklivel egy kivilágítatlan területen jókorát kerülve próbált hazajönni a munkából, össze is törte magát.
– Megkereste a kivitelező céget?
– Leveleket írtam a kivitelezőnek, a ceglédi polgármesteri hivatalnak, külön Takáts László polgármesternek és itt az építési területen megkerestem a munkavezetőt is. Ez utóbbi úr egy jót mosolygott rajtam, aztán beszállt az autójába. A többi címzett nem válaszolt. Telefonon is megpróbáltam elérni az illetékeseket. A polgármesteri hivatalban nagy nehezen találtak valakit, aki foglalkozik az ügyemmel, de amikor elmondtam a problémám, döbbenten azt kérdezte az ügyintéző, hogy ott lakik valaki? Elmondtam, hogy nem is egyedül vagyunk, van egy másik lakott ház is, ott idősek élnek. Aztán tegnap, október 10-én kijött a hivataltól egy ügyintéző és tájékoztatott, hogy a térképeken nem ott van a kapu és kijárat ahol van, hanem a ház másik oldalán. Így aztán ne akarjak semmit, mert eddig jogtalan volt a kijárásom. Csináljak új bejáratot a ház mögött a másik oldalon. Védekeztem, hogy én így vettem az ingatlant, itt volt a kapu, a bejárat, a ház mögött meg most szántóföld van. A nem sokból is nem kevés pénzt költöttem rá, hogy megcsináljam a kaput, nincs erre anyagi lehetőségem, hogy most új bejáratot kaput csináltassak, ráadásul a szántóföld középén. A válasz erre vádlólag csak annyi volt: nem akarok együttműködni a hivatallal. Könyörgöm: én szeretnék. De ki működik velem együtt? Ki veszi számításba idősek és egy gyerekes család érdekét?

Hasonló hírek

4 HOZZÁSZÓLÁS

    • Komjáti Péternek van igaza temesse be az árkot,ha már annyi eszük nem volt,hogy egy ideiglenes bejárót biztosítsanak a házhoz!Jellemző a polgármesteri hivatal hozzáállása a kérdéshez.Nem hogy segítenék hanem meg ők fenyegetőznek!Elképesztő!!!

  1. Teljesen mindegy, hogy Ő csináltata-e a kaput oda vagy az előző tulaj, ő a felelős érte. Legfeljebb beperli a korábbi tulajdonost.
    Sajnos nem körültekintően járt el az adás-vételnél.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....