Nem egyszerű a ceglédi mozgássérültek élete, a középületek és a kereskedelmi egységek sem fektetnek hangsúlyt a mozgásukban korlátozottak ki- és bejutásának megkönnyítésére – erről írt lapunknak olvasói levelet Darányi István.
„Sajnálatos módon elért egy olyan betegség, mely miatt mozgásomban korlátozottá váltam. Ez tény, erről többet ne is írjak. Viszont arról igen, hogy milyen a mozgássérültek élete. Nagy általánosságban segítőkészséget tapasztalok, de ifjúságunknál kihalófélnek tűnik, egy törpe kisebbségnél, akik egyre kevéssé tolerálják a rászorulókat, a buszra törtetők, a járdán kerékpározók, a járda teljes szélességét elfoglaló nyihogó, trágár csapatok. Ezt talán nevezhetem a magánszférájuknak, de bizony vannak állami feladatok, melyeket törvényben szabályoznak.
Valahogy nem akar menni az akadálymentesítés sem a régi, sem az új épületeknél. Az élen a nagy állami intézmények vannak. Ma három helyen jártam, mindegyik úgymond fizetős hely, vagyis ha bemegyek fizetni kell a szolgáltatásért! Egyik helyen sem volt könnyű dolog a ki-bejutás. Sőt, az egyik helyen még külön akadályokat is állítottak. Ez az állomásnál lévő posta, ahol a lépcső elé még egy fém lábtörlőt is helyeztek, a küszöbre meg egy textilből készültet. Az elsőn olyan perforációval, melybe pontosan belefér és szorul a bot vége, a felsőn meg nagyot lehet csúszni! Általános, hogy mindenhol nagyon hiányzik a kapaszkodó korlát. A másik kettő épület, az a napokban átadott gyógyszertár, hagyományos lépcsős kilincses ajtaja, valamint a COOP-nál egy automata gördülő ajtó! Itt is a korlát, esetleg rámpa hiányzik. Érezzék már át az illetékesek azt az érzést, hogy milyen, amikor ott totyog az ember egy szatyorral a kezében és gondolkodik merre, hogyan. Ezek megoldása nem követelődzés, hanem jogos igény! És gondolom, vannak hivatalok, melyek feladata a biztonság betartásának ellenőrzése!”
Én már egyszer-kétszer megírtam a véleményem.Történt valami változás?Ha valaki kíváncsi a részletekre – itt a városban – rémregényt tudok közölni.