12.7 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Javítják az Örkényi utat

Megkezdték az Örkényi út burkolatának javítását. Most kísérleti jelleggel egy száz méteres szakaszt javítanak és annak függvényében, hogy télálló lesz-e a technológia folytatják majd tavasszal – erről Takáts László polgármester adott hírt a facebookján: „100 méteres szakaszon javítják az Örkényi út burkolatát. Megerősítik az út szélein az alapot, továbbá aszfaltoznak majd. Megvizsgálják, hogy ez a technológia mennyire télálló, hogyan bírja az igénybevételt. Ezek után pedig tavasszal döntenek majd arról, hogy mi a legjobb megoldás az egész útszakasz rendbetételére. A rossz állapotban levő útszakasz már régóta problémát okoz a környéken élőknek, hiszen a hatalmas kátyúk balesetveszélyesek. Az elmúlt években egyébként már többször is foglalkozott a város ezzel az útszakasszal. Az önkormányzat már régóta vizsgálja a különböző lehetőségeket, most ismét sor kerül az egyik megvalósítására. A mostani felállás szerint a szakemberek arra a megállapításra jutottak, hogy elsődlegesen a vízelvezető rendszernek a kiépítését kell megoldani, hiszen addig nincs értelme az utat javítani, amíg az útról nem folyik le a víz. Ezután az önkormányzat úgy döntött, hogy még az idei tél beállta előtt egy 100 méteres szakaszon próbajelleggel kipróbálunk egy olyan technológiát, hogy az út szélének a szélső részén az alap megerősítés és egy aszfaltozás történik meg. A 100 méteres szakasz aszfaltozásának a költsége 1 millió 700 ezer forintba kerül, a csapadékelvezetési rendszer kialakítása pedig további költségeket jelent majd. A jelen ismereteink szerint ez a legolcsóbb megoldás és hosszú távú megoldást is jelenthet. Kiépítjük ezt és tavasszal megvizsgáljuk, hogy mennyire télálló, mennyire bírja az így megerősített útburkolat az igénybevételt. És ezek után a következő évben dönteni fogunk arról, hogy milyen megoldást tudunk találni az Örkényi út rendbetételére. A körülbelül 5 km hosszú Örkényi út rendbetétele majd 200 millió forintba kerülne, amit az önkormányzat csak pályázati források segítségével tudna megvalósítani.”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...