Azt csaknem minden kisiskolás megtanulta, hogy hazánkban a fehér gólya (a fekete is), a magyar néplélek kedves madara, nyár végén csapatokba gyűlik és délre vándorol. A készülődésük augusztus végéig mindig bekövetkezik – szomorúságunkra, majd a tavaszkezdő hónap közepén visszatérnek, hogy nálunk költsenek és neveljék utódaikat.
Alig van vidéki ház az országban, melynek lakói körében ne lenne beszédtéma: megérkeztek a gólyák – szerencsésen! Olykor a veszteségekkel is szembesülünk: üres, hívogató fészkek, egy darabig árválkodó egyedek álldogálnak a tavalyi fészeknél… De a természet törvénye és a hormonaik túllendítik a madarakat a szomorúságon, bár az ornitológusok megfigyeltek már „szingli” gólyákat is. Szinte minden adat a gólyák viselkedéssel kapcsolatban, fehér gólyákra vonatkozik. A fekete gólyák emberkerülők, erdőben és rejtve fészkelnek, sokkal nehezebb is a megfigyelésük. Cegléd vidékén két fészküket ismertük meg eddig.
Hogy miért telel Afrikában a fehér gólya, tudja is mindenki: jön a hideg, kevesebb a táplálék, érdemes hát délre vonulni. Felmerül viszont a kérdés: ha annyival jobb Afrikában, miért nem maradnak ott a gólyák (és más költöző madarak) egész évben? A röviden a válasz megfordítva merül fel: igazából nem is idevalók, csak költeni járnak vissza.
Hosszabban Orbán Zoltán válaszolta meg, aki a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője: “Tízezer évvel ezelőtt, a legutolsó jégkorszak vége felé, a jégtakaró visszahúzódása után a ma nálunk fészkelő madarak jelentős része nem itt élt a Kárpát-medencében, így tudományos szempontból a fehér gólya sem európai faj. Költeni nálunk költ ugyan, azonban az évenkénti kis jégkorszakot (azaz a telet) nem tudja kezelni, ezért az év jelentős részét, több mint felét nem Magyarországon tölti, hanem vonulással, illetve afrikai teleléssel.” Érdemes viszont a táplálkozási lehetőségeket tisztázni.
“Hogy miért repülnek el tőlünk Afrikába a (fehér és fekete) gólyák, az alapvetően egyértelmű: nem azért, mert fáznak, hanem mert nincs elegendő táplálék a téli időszakban. Egy magevő madárnak könnyebb a helyzete, ahogy a téli álmot nem alvó rágcsálókra vadászó ragadozóknak is, mert télen is találnak táplálékot. A főként rétekhez, vizes élőhelyekhez kötött, javarészt rovarokkal, kisebb kétéltűekkel, hüllőkkel táplálkozó gólyák a hideg tél beállta előtt kénytelenek délebbre húzódni. De az elmúlt évtizedekben változásokat kezdünk megfigyelni, valószínűleg a globális felmelegedés miatt. Évente egyre több gólya marad hazánkban (!), az utóbbi években már két-három tucatra tehető számuk, akik az itt maradás, az áttelelés mellett döntenek. Ez jól érzékelteti az evolúció működését, nevezetesen azt, hogy a faj egyes egyedei miképp képesek alkalmazkodni a változó körülményekhez.”
A bodrogkeresztúri „illetőségű” Fülöp, a fehér gólya már tíz éve nálunk telel, Tápiógyörgyének is van téli gólyája, a vörsi gólya meg mindig a legkorábban ér vissza a fészkéhez – talán valahol a közelben tölti a telet, mert ott működik egy baromfi feldolgozó és jut neki elég farhát? Mint kb. húsz éve a Perje-parti, kecskéscsárdai tanyasi iskola diákjai egy törött szárnyú fekete gólyát sikerrel teleltettek ki tavaszig.
Ha egy faj adott populációját vizsgáljuk, azt láthatjuk, hogy vannak köztük olyan felfedező hajlamú egyedek, amelyek a többiekétől eltérő viselkedésükkel segítenek a fajnak, mint egésznek megváltozni, például új élő-, költőhelyet találni. Ezt figyelhetjük meg most az áttelelő gólyák esetében. Ha elpusztulnak, akkor zsákutcát jelent a viselkedésük – ez is jelzés a többieknek. De ha olyan mértékben változik a klíma, hogy a teleléssel próbálkozó egyedek életben maradhatnak, akkor az új viselkedésmintát át tudják adni utódaiknak. Mivel a vonulás és az áttelelés egyaránt kockázatos, a kísérletező egyedek tulajdonképpen „nagy terhet viselnek a szárnyukon.” A genetikailag kódolt törekvésük, hogy túléljék a telet, a vonulást: ez a faj túlélési parancsa. De az is, hogy elhárítsák a túlzott versengést a táplálékforrásokért; Afrika ezért hátrányos költés idején a gólyák számára. Míg Európában – a madarak közt – csúcsragadozónak számítanak, az afrikai élőhelyeken számtalan konkurens állatfajjal kellene versenyezniük – jobb azt kiiktatni.
Felmerült egyes kutatókban olyan elképzelés is, hogy azért költenek nálunk, mert nyáron itt hosszabbak a nappalok, tehát, amikor nekik szaporodási idejük van, tovább tudnak világosban táplálékot gyűjteni. A szakértők szerint ez lehet ugyan magyarázat, de semmiképp nem kizárólagos, mivel például Dél-Afrikában, ahová sok gólya vonul telelni, körülbelül ugyanolyanok a fényviszonyok, mint nyáron nálunk. A fehér gólyák nem képesek egy napból 18 órát folyamatosan vadászattal tölteni, a reggeli és délutáni aktivitási csúcsuk között az etető madaraknak is szüksége van pihenésre.
Érdemes a magyar madarunk állományait európai kitekintésben is láttatni. “A legerősebb gólyaállományok Lengyelországban és Spanyolországban költenek. Nálunk talán azért annyira kedvelt madár, mert rendkívül látványos volt az urbanizációjuk. A kárpát-medencei megtelepedésüket jelentős mértékben segítette az emberi tevékenység, a szántók, legelők terjedése, az erdős területek csökkenése, ami remek élelemforrásokat nyitott számukra.” – vélekedett a szóvivő. A gólyák elég hamar be is költöztek a lakott területekre, leginkább a falvakba; gémeskutakra, hagyományos kéményekre rakták nagy fészkeiket, majd ma már a villanyoszlopokra, száraz fákra építik fészkeiket. Fészekvédelmükben az áramszolgáltatók nagy segítséget kapnak a természet- és madárvédőktől.
ESDÉ
