12.9 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Cápa U13 győzelem Alsónémediben

A leány kézilabda Országos Gyermek Bajnokság hétvégi fordulójában Alsónémediben játszott két mérkőzést a Ceglédi Kék Cápák. Az első találkozón magabiztos különbségű 18 góllal legyőzték a hazai csapatot, majd a csoportelső Dabastól nagy csatában kaptak ki. A Cegléd a vereség ellenére csoport második és feljutó a felsőházba. Spolmin Roberta edző értékelése:

– A vasárnapi játéknapon a két legkülönbözőbb csapat ellen léptünk pályára. Az első mérkőzésünket a házigazda Alsónémedi ellen játszottuk. Bár sokkal nyertünk, egy kicsit kaotikus meccs volt, de tény, hogy olyan felállásokban is játszottunk, amik eddig nem voltak jellemzőek. A második félidőben egy kicsit olyan volt, mintha beoltottak volna minket góllövés ellen, de nagy nehezen azért megtört a jég. Összességében ügyesek voltak a lányok, hajtottak és a hibák sem szegték kedvüket. A második meccsünket a Dabas ellen játszottuk. Az első fordulóban elszenvedett nagy arányú vereség után mindenki elszántan lépett pályára, hogy bebizonyítsuk, nincs ekkora különbség a két csapat között. Mindenki nagyot küzdött az első perctől kezdve. Támadásban is, védekezésben is fegyelmezetten dolgoztak a lányok, örült mindenki a másik góljának, a szerzett labdáknak, meg tulajdonképpen minden jó megmozdulásnak, szóval csapatként küzdöttünk és ezt jó volt látni. A második félidőre elfáradt a társaság, kicsit szétestünk, főleg támadásban, de ettől függetlenül a küzdésért dicséret illeti a lányokat. Sajnos több játékosom is megsérült a mérkőzésen, nekik jobbulást kívánok! Összességében gratulálok a lányoknak a mérkőzésekhez!

Eredmények:

Alsónémedi – Ceglédi Kék Cápák 11 – 29 ( 6 – 18 )

Cegléd: Semetka Gréta, Oláh Anna (kapusok), Kökény Hanna 7/1, Takács Viktória 5, Peszeki Laura 4, Simon Anna 4, Pető Luca 3, Varga Nóra 2, Imregi Boglárka 2, Baricza Viktória 1, Fehér Natália 1, Pintér Zsófia, Kádár Kata, Berényi Norina

Hétméteres 1/1, ill. 3/1

Kiállítás 4, ill. 0 perc

Dabas KC VSE – Ceglédi Kék Cápák 21 – 16 ( 11 – 9 )

Cegléd: Semetka Gréta, Oláh Anna (kapusok), Veres Anna 6/4, Takács Viktória 4, Varga Nóra 1, Kádár Kata 1, Takó Emese 1, Imregi Boglárka 1, Kelemen Réka 1, Farkas Fruzsina 1, Peszeki Laura, Kökény Hanna, Fehér Natália, Pető Luca

Hétméteres 3/3, ill. 4/4

Kiállítás 2, ill. 4 perc

cegledisport.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....