3.5 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Szárnyaló ígéretek

A Szabad Föld olvasói levél rovatában jelent meg Farkas Márta Erzsébet levele december 4-én a fenti címmel. A levél beszámol a 441-es főút Cegléd és Nagykőrös közti 15 km-es szakasza életveszélyes voltáról és arról, hogy az ígéretek ellenére nem valósult meg az út felújítása.

„Kerékpárút kellene! címmel még a Szabad Föld 2016. július 22-i számában jelent meg Borzák Tibor cikke arról, hogy a kerékpárosok számára mennyire veszélyes a 441-es főút Cegléd és Nagykőrös közötti – több mint 15 kilométeres – szakasza. Akkor azt reméltük, az évek óta zajló ígérgetés után végre történik valami, de sajnos azóta sem változott semmi.

Továbbra is életveszélyes biciklivel közlekedni itt, amit az elmúlt napokban megint megtapasztaltam magam is. A kamionok dudálása közepette nem győztem kerülgetni a kátyúkat meg az útszéli felgyűrődéseket, és hálát adok a Teremtőnek, hogy baleset nélkül, épségben megúsztam.

Már a harmadik választási kampány kezdődik úgy, hogy megígérik az itt lakóknak a kerékpárutat. Tartunk azonban tőle, hogy ez megint csak ígéret marad. Ahogy eddig, ezután is idővel majd széttárják a karjukat az illetékesek, hogy nincs forrás, nincs pénz – pedig mindig azt halljuk, hogy most már szárnyal a gazdaság. De úgy látszik, errefelé csak az ígéretek „szárnyalnak”.

Jó lenne, ha a felelős döntéshozókban tudatosulna, hogy itt, Pest megye déli tanyás térségében is emberek élnek, és biztonsággal szeretnének közlekedni kerékpáron is. A balesetveszélyt nagymértékben növeli, hogy a közlekedési hatóság az észak-dél irányú teherforgalom számára ebben a térségben kizárólag a 441-es főutat jelölte ki. Az út nem bír el ennyi nehézgépjárművet, a súlyuktól felgyűrődik, nyomvályús és kátyús lesz, ám a felújítás is „rendre” elmarad.

A döntéshozóknak azt javasoljuk, hogy jöjjenek el Ceglédre, üljenek kerékpárra, és a 441-es főúton biciklizzenek át Nagykőrösre. Ekkor majd megtapasztalják, hogy milyen érzés, amikor a kamion szele lesodorja őket az útpadkára, vagy kerülgetik a kátyúkat, az aszfalt gyűrődéseit. S ilyen tapasztalatok birtokában talán előkerül végre a tíz éve ígérgetett pénz is a Cegléd–Nagykőrös közötti bicikliútra. Farkas Márta Erzsébet, Cegléd”

A cikk itt olvasható…
Fotó: szabadfold.hu

Hasonló hírek

1 hozzászólás

  1. Az illetékesek most éppen az ígérgetésekre sem érnek rá, pedig az 5-10-20 év múlva megépülő M8-as elkerülő szakasz emlegetésével az érintett lakosság egyből jobb kedvre derülhetne…A 441-es út rendkívül forgalmas és bizony nemcsak kerékpárút kellene, de a Déli út Kőrösi út kereszteződésénél, a bevásárlóközpontnál és a Vörösmarty téren is lámpa! Az utóbbi két helyen nyomógombos lámpát lehetne elhelyezni, nem úgy mint ahogy a város legforgalmasabb kereszteződésénél, a Széchenyi út Kossuth Ferenc kereszteződésénél csinálták egy darabig…és persze a mutyis narancsosok ott sem gondoltak a gépjárművel balra kanyarodókra…Földi László országgyűlési képviselő válaszát is várnánk, arra is, hogy pedofil-e?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...