Bocsásd meg a mi vétkeinket!

Bármennyire is szeretnénk azt hinni, hogy bűntelenek vagyunk, ez sajnos nem igaz. A legjobb ember is követ el hibákat, vétségeket. Ilyenkor azt szeretnénk, ha a másik nem haragudna, ha megbocsátana. Felmerül a kérdés: Mi megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek?

Ha úgy nyerünk bűnbocsánatot, ahogy mi megbocsátunk másoknak, akkor bizony gyakran érezhetjük azt, hogy bajban vagyunk. Pedig a megbocsátás, az elengedés nekünk magunknak jó, nem annak, vagy nemcsak annak, akivel szemben gyakoroljuk. Közösségi oldalakon gyakran olvasom a szerETET és a gyűlÖLET szavakat így leírva. Valóban elgondolkodtató, hogy mit okoz ez a két érzés a szervezetünkben. A szeretet, a pozitív gondolatok, az ölelés, összebújás többek között oxytocint szabadít fel, ugyanakkor a szív erei kitágulnak, a szervezet több oxigénhez jut, az ember jól érzi magát a bőrében. A mérges állapot, szó szerint mérgezi a szervezetünket, szívizmunk megfeszül, görcsös állapotba kerül, sejtjeink, szerveink oxigén ellátása csökken. Ebből következik, hogy jobban tesszük, ha nem dédelgetünk haragot a szívünkben, nem állunk bosszút senkin.
Azonban ezt könnyű kimondani, de pusztán elhatározás következtében nem változnak meg az érzelmeink. Hiába mondom, hogy nem haragszom, megbocsátok, ha ez valójában nem így van. Természetesen az egész folyamat attól is függ, hogy ki vét ellenünk és mekkora az a fájdalom, amit okozott. Kisebb bűnöket, hibákat könnyebb megbocsátani, főleg akkor, ha az illető valóban megbánta azt, amit tett. Látjuk a másikon, hogy szeret, hogy nem szándékosan bántott meg minket, így könnyedén fátylat borítunk az esetre és a harmónia újra helyreáll.
Nagyobb probléma esetén azonban érzelmi falat építünk magunk köré, amin nehezen tud áthatolni a másik. Sok-sok őszinte beszélgetéssel lerombolható a fal és helyreállítható a harmónia, ekkor őszinte a megbocsátás. Ez nem azt jelenti, hogy elfelejtjük azt, ami történt, hanem azt, hogy már nem neheztelünk miatta. A vétkes fél pedig tanul az esetből és nem bánt meg újra ugyanazzal a dologgal, illetve kárpótol azért, amit elkövetett. Azonban azzal számolni kell, hogy a megbocsátás nem minden esetben állítja helyre a bizalmat, azt érjük el általa, hogy nem cipeljük a haragunkat tovább, nem mérgezzük a szervezetünket feleslegesen.
Természetesen az is előfordulhat, hogy a másik fél nem érzi, hogy bűnt követett el, ezért esze ágában sincs, hogy bocsánatot kérjen tőlünk. Ilyenkor is el kell jutnunk a megbocsátásig, hiszen továbbra is magunknak teszünk jót azzal, ha nem hordozzuk a haraggal teli zsákunk. Sok útja van a harag elengedésének. A másik helyébe képzeljük magunkat és megértjük tetteinek az okát. Megnézzük, hogy az ő szemszögéből mért nem bűn, amit elkövetett. Megvizsgáljuk magunkban azt, hogy miért nem tudunk megbocsátani, mi teszi tartóssá a haragunkat. Mi sérült bennünk? Mit érzünk a másik felé és ezt mi váltja ki? Miért nem tudjuk semlegesen kezelni a másikat? Miért fáj ennyire a vétke? Hogyan tudunk továbblépni?
Ha végképp nem boldogulunk, kérhetünk Istentől segítséget, útmutatást. Mindenképp érdemes imában megvallani az érzéseinket, esetleg a barátainkkal, szakemberrel megosztani azt, majd szépen, fokozatosan egyre kevesebbet foglalkozni a bántó személlyel. Nem azt jelenti, hogy elfojtjuk a haragunkat, hanem azt, hogy nem hordozzuk tovább, ha szeretjük a személyt, akkor lebontjuk a fájdalom falát és helyreállítjuk a harmóniát, ha pedig nem a szívünkhöz közel álló személy bántott meg, akkor egyszerűen elengedjük a fájdalmat, az Úrra bízzuk a dolgot és békében élünk tovább, mert Isten úgy bocsátja meg a vétkeinket, ahogy mi megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Nehéz feladat, de megéri! Közeleg a karácsony, ne vigyék a fa alá fájó terheiket! Ne feledjék, a szeretet táplál, a gyűlölet rombol! Áldott ünnepeket kívánok!

Kis Erzsébet
(A kép illusztráció.)