8.1 C
Cegléd
2026. szeptember 27. vasárnap
spot_img

Ceglédi alkotó sikere Cannes-ban

Nem mindennapi, egyfajta szakmai elismerésben részesült Kiss Gábor, akit elsősorban festményei kapcsán ismerhet a ceglédi közönség. A manapság egyre inkább absztrakt, figyelemkeltő műveivel jelentkező alkotó páratlan lehetőséghez jutott a franciaországi Cannes-ban.

Kiss Gábor nevével az egykori Közösségi Múzeum 2013-as megnyitásával találkozhatott a nagyérdemű: ekkor – a múzeum megnyitásával egy időben – voltak megtekinthetőek az ő alkotásai is, ugyanis az épület egyik, addig használatlan helyiségét használta műteremnek a tulajdonosok jóvoltából. Ugyancsak ebben az évben – Varényi Istvánnal közösen – jelentkezett „Táj-Folt” című kiállításával, melynek a Toldy Ferenc Kórház könyvtára adott otthont. A tárlat sikerességét jelzi, hogy nem egészen fél évvel később ismét kiállították a kompozíciót, akkor a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium dísztermében. Önálló kiállításainak otthont adó galériák között találunk olyan helyeket, mint a budapesti Art Expo vagy a norwich-i Undercroft Gallery és az Una Gallery, de ezen kívül szerte a szigetországban is voltak megjelenései.

Kiss Gábor alkotásai kezdetben a tájképek ábrázolását és csendéletet helyezték előtérbe, ezeket követte az absztrakt művészet. Ahogyan egy korábbi, vele készített interjúban fogalmaz: „Törekednünk kell a jóra, a letisztultságra, ez egy folyamatos munka igazából, még ha nem is festünk, akkor is!” Mostani, „Moment of True” (Az igazság pillanata – a szerk.) című alkotásával meghívást kapott Cannes-ba, a művészeti vásárra.

Kiss Gábor munkái megtekinthetőek az alábbi hivatkozáson:

www.paintingsbygaborkiss.com

Szokolai Attila

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Saját maga szakította meg terhességét

Magzatelhajtás vétsége miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Ha elapad a kút

Cegléd-Öregszőlők vízönellátásának története Mi történik egy olyan városrészben, ahol sok...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Hatékony kasszafunkciók az üzletek sikeréért

Manapság, amikor az idő egyenlő a pénzzel, az üzlettulajdonosok...