16.7 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Migránsok Cegléden? – A főszerkesztő közleménye

Tisztelt Olvasók! Heves vitát váltott ki az a néhány napja megjelent írásunk, melyben egy turista csoportról írtunk, akiket a város több lakója migránsnak vélt. A cikkben szerintem egyértelműen megfogalmaztuk: 1. egy színesbőrű csoportot láttak több helyen a városban, 2. ez néhány emberben félelmet keltett, 3. egyben azt is leszögeztük az írás megjelenése pillanatában szó szerint így, “nem migránsok lepték el Ceglédet, csak idegenvezető kíséretében utazott át városunkon egy arab turistacsoport”. Nem szólva arról, hogy a kérdőjellel ellátott cím, – mint több olvasónk jelezte – mindig a benne szereplő állítás igazságát kérdőjelezi meg.

Úgy gondolom, az újságíró feladata beszámolni a lakosságot érdeklő, környezetünkben zajló folyamatokról. Amikor többen – köztük az utca embere és egy intézményvezető is – migránsokat vélnek felfedezni egy turistacsoportban, akkor arról beszámolni nem túlzás. A korrekt tájékoztatáshoz hozzá tartozik, a valóság kiderítése, ami szintén megtörtént.

A hír nagyon sok országos médiumban megjelent. Legtöbbjük számára nyilvánvaló volt, a szerző nem gyűlöletet kelt, hanem – éppen ellenkezőleg – az emberekben meglévő félelemre, előítéletre világít rá. Nagyon sajnáljuk, hogy voltak, akik nem olvasták el a cikket a végéig, vagy félreértették – és valós céljával ellenkező okból – elmarasztalnak minket. Többek közt a Facebook is eltüntette a posztot, illetve engem eltiltott a publikációtól.

Jóhírünket sérti, hogy az írásunkat először másodközlő index.hu a cikk idézésekor felelőtlenül torzított és „elfelejtette” közzétenni: lapunk utánajárt az esetnek és a valós történést is leszögeztük a cikk végén. Az index.hu ferdítése után a hírt átvevő további lapokban azzal kerültünk gyanúba, az utolsó – lapunk által kiderített valóságot közlő – mondat később került a cikkbe.

A (magát objektív kritikusnak tartó) merce.hu civil internetes oldal részletes elemzésnek vetette alá a Ceglédi Panorámát. Azon ritka fellelhető lapok közé sorol minket, amelyek még függetlenek. Mint írja, “a lehetőségeihez képest minőséginek látszó, konszolidált … újság oldalát böngészve különösebb politikai értelemben vett tendenciózusság nem érhető tetten, … sőt korábban, a 2015-ös nyári menekülthullám idején ugyanebben a témában íródtak a Ceglédi Panorámában értékes és releváns cikkek: olyanok, amelyek arról szólnak, hogyan raboltak ki migránsokat embercsempészek, és olyanok, amelyek azt firtatják, ki oszt valójában vizet Cegléden a debreceni vonatra várakozó menekülteknek.”

A merce.hu írását akár elismerésként is értelmezhetnénk, de a szerző – nem tudom ezt miből következtette ki – azt feltételezi, az oldalunkon található írás egy frissített változat, tehát a “helyreigazítás-szerűségnek szánt – frissítés”, az utolsó mondat, később került a cikkbe. Ezért helyreigazításra szólítottuk fel a Mérce.hu-t és itt szeretném leszögezni: ezt a fontos mondatot, pontosan ebben a formában, a közzététel pillanatában is tartalmazta a cikk.

Írásunkat a végéig elolvasó értelmes közönség számára szerintem nyilvánvaló kell legyen, hogy semmi más nem történt, mint tükröt mutattunk fel azokról a heves érzelmekről, melyek a lakosságban a migráció témakörében kialakultak. Nem éppen ez az újságíró feladata?

Krizsán Ervin főszerkesztő – Ceglédi Panoráma

___________________________________________

A hvg.hu készített összefoglalót a történtekről itt…

___________________________________________

Ui. A merce.hu időközben elismerte tévedését, de a valótlan állításon alapuló cikk továbbra is változatlan formában olvasható a lap oldalán. A merce.hu közleménye: “2018. január 6-án a Migránsőrület Cegléden: a kis média nagy felelőssége című cikkünkben azt a valótlan tényt állítottuk, a Ceglédi Panoráma újság Migránsok Cegléden? című cikkének utolsó bekezdése utólag, frissítésként került a beszámolóba. A valóságban a cikkben szereplő tényállítás ellenkezője az igaz, vagyis az, hogy a „Végül egyik szemtanúnktól megtudtuk: mindenki megnyugodhat, nem migránsok lepték el Ceglédet, csak idegenvezető kíséretében utazott át városunkon egy arab turistacsoport” mondatok már a cikk megírásának idején részét képezték a beszámolónak.”

___________________________________________

Ui. Körbenéztem, az országos lapok fórumaiban milyen vélemények születnek a néhány napja közzétett “Migránsok Cegléden?” című kis hírünkről. Úgy tapasztalom, kényes, ugyanakkor aktuális témába botlottam (teljesen véletlenül) bele, mert gyakorlatilag minden hazai médium (a teljesség igénye nélkül: hvg.hu, 24.hu, Népszava, Szabadföld, Hír TV, Sztárklikk, Mérce, 168 óra, Alfahír, Narancs, Blikk, Estiújság, MNO, Ma.hu, RTL Klub, Propeller, Index) közreadta a sztorit.

Kap a téma kritikát bőven (azokat most mellőzném), de néhány komment kifejezetten tetszett:

“Okulva az esetből, ezután minden cikküket ezzel a mondattal kéne kezdeni: Csak a végéig elolvasó értelmes közönség számára”

“Végre egy vicces szatíra, még, hogy a magyaroknak már humoruk sincs? 100%!”

“Van erre egy nagyon jó német közmondás (szabad fordításban): az a kutya ugat a leghangosabban, amelyiket eltalálták! (nem az újságiróra gondolok)”

Hasonló hírek

10 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Oké, ha ti csak tudósítani akartatok ti szent emberek, csak végezni a munkátokat és megírni ami az utca emberét érinti, miért nem az volt a cikk főcíme hogy “emberek azt hitték hogy migránsok vannak cegléden” vagy “téves információk ceglédet látogató színesbőrűekkel kapcsolatban” vagy valami ami összefoglalja a cikk mondanivalóját mint egy velős tézismondat? A címeknek ez lenne az alapvető funkciója. De persze ezt tudjátok ti is, szándékosan volt a headline félrevezető, szándékosan tettetek oda egy képet aminek az adott helyzethez semmi köze (mert ha végül kiderült hogy nem migránsok akkor miért ilyen “tipikusmigráns” képpel támogattátok meg? ennyi erővel akkor már Morgan Freemanről is tehettek volna oda képet, ugyanannyi köze van a turistákhoz hogy színesbőrű). Tudjátok hogy a cím és a kép együtt pánikot kelt, pontosan a célközönségetek nem olvassa végig a cikket, és láttam olyan kommenteket egy megosztás alatt ahol a kommentelő egyenesen azt hitte ez a kép a turistékról készült. És ezek az emberek az ilyen és hasonló cikkek miatt lettek ilyenek, ti felelősséggel vagytok a tájékoztatásukért és ahelyett hogy a munkátokat végeznétek csak rontjátok a helyzetet Ez az intellektuálisan őszintétlen kézmosó gyalázkodás ez gyomorforgató és nem újságírói munka. El sem hiszem hogy egy olyan helyzetben amiben az egyetlen reális út a bocsánatkérés lenne, ti még bele is feküdtök ebbe az aljas félelemkizsákmányolásba

  2. “Írásunkat a végéig elolvasó értelmes közönség számára …”

    Hja, mert a többi meg bunkó. Ervin nem kellene ezt eröltetni.

    • Bármennyire hihetetlen, minden média reklámbevételekből él.
      Ha nincs figyelemfelkeltő cím, nincs kattintás, nincs olvasottság, nincs eladható reklámfelület, nincs bevétel.
      Az újságíró is ugyanabban a boltban vásárol, ahol Ön.

  3. Első mondat: “Felbolydult csütörtökön délután csendes kisvárosunk élete, ugyanis egy nagyobb létszámú színesbőrű egyénekből álló csapatot láttak több helyen a városban.”

    Ez pl. hazugság. Semmi nem bolydult fel Cegléden.

  4. A főszerkesztő úr – igen elegáns módon – az általa nem ismert, nem ceglédinek tartott kommentelőket nemes egyszerűséggel letiltotta a FB oldalon, kommentjeiket pedig törölte. Ilyen a független média Cegléden?

  5. A cím ereje:

    Idegennel vágatta fel kutyája hasát?

    XY tegnap állatorvoshoz vitte kutyáját,aholis műtétet hajtott végre az orvos az eben.
    Az eb azóta jobban va.

    Rablás a postán!

    Az ügyetlenkedő postáskisasszony miatt sokat kellett várakozni a befizetésekkel. Néhányan morgolodtak a sorban,hogy miért rabolják az idejüket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....