12.2 C
Cegléd
2026. március 19. csütörtök
spot_img

Menüválasztásos menza

Néhány hónapja kétféle menüből választhatnak a diákok a Közgazdasági Szakgimnázium és a Dózsa György Kollégium konyháján. Ez utóbbi intézményben étkeznek a gimnazisták is. A diákok egy hónapra előre adják le, mit szeretnének ebédelni a megadott menüajánlatok közül. Cikkünk írásának napján, január 23-án például francia hagymaleves volt pirított kenyérkockával és választhatóan a másodikféle: rakott zöldbab bulgurral, vagy tarhonyás hús savanyú uborkával. A tanulók egyébként örülnek a választási lehetőségnek, mert így kisebb az esély, hogy „nemszeretem” étellel találkozzanak a tányérjukon.

– Cegléd Város Önkormányzata kérésének tettünk eleget, mikor bevezettük a kétféle menüválasztási lehetőséget, melynek az volt a célja, hogy a diákok megelégedését növeljük– mondta el Gyura Zsanett, a konyhákat üzemeltető TS Gastro Kft. kereskedelmi vezetője.

A szülőket viszont az lephette meg, hogy év elejétől jelentősen emelkedett a diákok étkeztetéséhez befizetendő szülői hozzájárulás mértéke. Az emelést az indokolta, hogy 2010 óta nem emelték a szülői hozzájárulás díját, miközben 7 év alatt jelentős mértékben emelkedtek a nyersanyagárak. Azt is hozzá kell azonban tenni, hogy más településekéhez viszonyítva ezek az árak még mindig alacsonyabbak.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Őrszemek a ceglédiekért

A közelmúltban megalakult a Ceglédi Őrszem Egyesület. Az egyesület...

Országos politikusok Nagykőrösön

A hét első napjaiban Nagykőrös az országos választási kampány...

Változatos munkalehetőségek Miskolcon és környékén

Link 1: https://miskolcallas.hu/allasok        Az álláskeresés mindig izgalmas kihívást jelent, különösen...

Újraindult az Ordass közi piac

Sokak örömére újra benépesül árusokkal az Ordass köz: a...

Zombori Lajos aranyérme

Március 14-én rendezték meg a XXVII. Hungarian Open Masters...