12.9 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Sorban állnak a jelöltek

A mai naptól kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek az ajánlóíveket, ezzel elkezdődik az áprilisi országgyűlési választás aláírásgyűjtése. Úgy tűnik, bőséges lesz választék a képviselő jelöltekből: Cegléden, Nagykőrösön és a választókerület többi településén eddig nem kevesebb, mint 28 párt jelezte, hogy egyéni jelöltet indít. Hétfőn délelőtt a Helyi Választási Irodában – úgy tudjuk – gyakorlatilag sorba kellett állni az ajánlóívekért a pártok képviselőinek. Bár hivatalos tájékoztatást a “nagy roham” miatt nem tudtunk kérni, az aspiránsok neveit tartalmazó listához lapunk hozzájutott.
A nagyobb pártok már korábban nyilvánosságra hozták jelöltjük nevét. Amint a lista mutatja, meglehetősen színes lesz a felhozatal: eddig ismeretlen nevű politikai formációk is megméretik magukat. Jelöltté persze csak akkor válik valaki az április 8-ai országgyűlési választáson, ha a szükséges 500 aláírást össze tudta gyűjteni. Ha valaki még kedvet kapna megméretni magát, az ajánlóívekre vonatkozó igényeket február 19-e után is be lehet nyújtani a választási irodákhoz, tehát ez a szám még nőhet. Az induláshoz szükséges ajánlásokat március 5-éig kell összegyűjteni és leadni.
A rajtkőhöz állók nagy száma arra enged következtetni, sokan tartják legyőzhetőnek Földi Lászlót. A korábban többször hangoztatott ellenzéki összefogás mindenesetre úgy tűnik nem valósul meg, viszont így a kormánypárt képviselőjét nehéz lesz megszorongatni. Földi a legutóbbi választáson több, mint 15%-kal nyert az akkori második helyezett Jobbikos Volner János előtt.
 ____________________________________
Jelölőívet kértek (igénylés sorrendjében)
1.     Mucsinyi Levente – Momentum Mozgalom
2.     Kohl Antal – Magyar Munkáspárt
3.     Kovács László – A haza pártja
4.     Bicskei Kálmán Vendel – Magyarországi Cigánypárt
5.     Wajand Krisztina Katalin – Kell az összefogás párt
6.     dr. Szüdi János – Demokratikus Koalíció
7.     Kis Viktor – Kétfarkú Kutyapárt
8.     Földi Áron – Lehet más a politika párt
9.     Földi László – FIDESZ-KDNP
10.   Rácz Alíz – Hátrányos helyzetűek pártja
11.   Antal Péter – Elégedett Magyarországért Mozgalom
12.   Fenyvesné dr. Nádas Katalin Csilla – Nemzeti Együttműködés és Megbékélés párt
13.   Kiss Erzsébet – Szegényekért Párt
14.   Bán Zsolt – Összefogás párt
15.   Fekete-Szabó Zsolt – Családok pártja
16.   Lakatos László – Oxigén párt
17.   Szabó László – Együtt – A korszakváltók pártja
18.   Teleki Kálmán – A Mi pártunk – IMA
19.   Szénási Dániel – Elégedetlenek pártja
20.   Volner János – JOBBIK
21.   Kertész Bence György – Közlekedő Polgárok Pártja
22.   Tímárné Haláp Sára – Fiatalok és Idősek társadalmi integrációja párt
23.   Hajdú Attila – Európai roma keresztények jobblétéért párt
24.   Miklósné P. Brigitta – Élhetőbb boldog Magyarországért Párt
25.   Bak Vitéz Dominik – Haza mindenkié párt
26.   Lővensohn Gábor Sándorné – Jóléti Magyarországot Párt
27.   Baráth Mónika – Magyarországon élő dolgozó és tanuló emberek pártja
28.   Ungvári Máté – Sportos és egészséges Magyarországért párt
____________________________________
2014-ben 17 jelölt mérette meg magát
____________________________________

Választási tudnivalók

Legfontosabb változások az országgyűlési választások lebonyolításával kapcsolatban

A 2018-as országgyűlési választás egyfordulós. Az ország 106 egyéni választókerületre tagozódik, nincsenek területi listák. 93 országos listás mandátum szerezhető, összesen 199 mandátum. Kedvezményes nemzeti listákra lehet szavazni. Nincs kampánycsend, de a választás ideje alatt nem lehet választási gyűlést tartani, illetve a szavazókör bejáratától számított 150 méteren belül (közterületen) tilos mindenféle kampánytevékenységet folytatni. A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok regisztráció után, levélben szavazhatnak.  Más választókerületbe történő átjelentkezéskor az eredeti lakhely szerinti választókerület jelöltjeire lehet szavazni.

Kampányidőszak

A kampányidőszak 2018. február 15-től 2018. április 8-án (vasárnap) 19.00 óráig tart.

Mozgóurnás szavazás

Mozgóurnát igényelhet egy adott szavazókörben, ha szerepel a szavazókör névjegyzékében (azaz lakcíme szerint az adott szavazókörben szavazna), ám olyan fogyatékkal él, amely mozgásában korlátozza, vagy pedig egészségi állapota, fogvatartása nem engedi, hogy a szavazóhelyiségben adja le szavazatát.

Ha Ön mozgóurnát kért és kérelmét elfogadták, NEM mehet a szavazókörbe szavazni, kizárólag az Önhöz érkező mozgóurnába adhatja le szavazatát.

A mozgóurna iránti igényét bejelentő kérelemnek két címzettje lehet a kérelem beadási idejétől függően:

– 2018. április 6-ig (péntek) a Helyi Választási Irodához – annak vezetőjéhez, vagyis a lakcím szerint illetékes jegyzőhöz – fordulhat,

– a választások napján – tehát 2018. április 8-án legkésőbb 15 óráig pedig a szavazatszámláló bizottsághoz adhatja be kérelmét.

A megadott határidők mindkét esetben a kérelem BEÉRKEZÉSÉNEK legkésőbbi idejét jelölik. A kérelmet írásban kell beadni, de mindkét esetben meghatalmazás útján is benyújthatja.

A kérelemnek tartalmaznia kell a mozgóurna igénylésének okát és amennyiben a választópolgár nem saját címére kéri a mozgóurnát (hanem pl. kórházba stb.), akkor azt a tartózkodási helyet is meg kell jelölni, ahol a választópolgárt fel lehet keresni a mozgóurnával. Ez a tartózkodási hely a szavazókör területére kell, hogy essék: azon kívüli tartózkodási hely nem jelölhető meg.

Ha a tartózkodási helye (pl. egy kórház szakosztálya) a szavazókörön kívül található, akkor is szavazhat mozgóurnával. Ehhez azonban – amennyiben nem az 5. számú szavazókör területén lakik – először átjelentkezést kell kérnie a 2. számú szavazókörbe, majd ott mozgóurnát igényelnie.

FIGYELEM: átjelentkezést NEM kérhet a szavazás napján, csak a szavazást megelőző legkésőbb második napon!

A mozgóurna iránti kérelemnek tartalmaznia kell továbbá az Ön nevét, születési nevét, születési helyét, anyja nevét, személyi azonosítóját, valamint az értesítési címét, ha a helyi választási iroda vezetőjének döntéséről szóló értesítés kézbesítését nem a nyilvántartott értesítési címére vagy a magyarországi lakcímére kéri. Megadhatja továbbá e-mail címét is.

A szavazatszámláló bizottságnak címzett kérelmet a bizottsághoz személyesen kell eljuttatni, de meghatalmazott segítségét ilyenkor is igénybe lehet venni.

A Helyi Választási Irodának címzett kérelem személyesen, vagy levélben és: www.valasztas.hu honlapon is benyújtható.

A mozgóurnás szavazás esetén a mozgóurnával Önt a szavazatszámláló bizottság két tagja keresi fel a szavazás napján. A szavazóhelyiségben történő szavazáshoz hasonlóan alá kell írnia a névjegyzéket, hogy megkapja a 2 lepecsételt szavazólapot és a borítékot. A szavazatszámláló bizottságnak kötelessége „a szavazás titkosságát garantáló körülményeket biztosítani”. Ez azt jelenti, hogy a bizottság tagjai például nem állhatnak Ön fölött, miközben kitölti a szavazólapokat. Ha a bizottság tagjai nem figyelnének kellőképp a szavazás titkosságára, vagy más, a környezetében tartózkodók zavarják Önt, Ön nyugodtan megkérheti őket, hogy legyenek figyelemmel a titkossághoz szükséges körülményekre.

A szavazatszámláló bizottság Önhöz érkező két tagjának ugyanakkor a titkosság biztosítása mellett feladata a választások tisztasága felett is őrködni. Éppen ezért például joguk van ésszerű, a titkosságot nem sértő lépésekkel biztosítani, hogy érvényes szavazólap üresen ne maradjon egyetlen választópolgárnál sem.

Akadálymentesített szavazóhelyiség igénybevétele

Önnek joga van akadálymentesített szavazóhelyiség igénybevételére. Ezt az igényét  kérelemben kell jeleznie. Amennyiben az Ön lakcíme szerinti szavazókör nem akadálymentesített, kérelme nyomán áthelyezik egy másik, az Ön településén és választókerületében található szavazókörbe, amely akadálymentesített.

A kérelmet NEM lehet elutasítani akadálymentes szavazóhelyiség hiányára hivatkozva. A törvény előírja, hogy minden egyes választókerületben létesíteni kell legalább egy akadálymentesített szavazóhelyiséget.

A kérelemmel a magyarországi lakóhely szerinti jegyzőhöz – mint a Helyi Választási Iroda vezetőjéhez – kell fordulni. A kérelem személyesen vagy levélben, illetve internetes felületen – a www.valasztas.hu – honlapon nyújtható beaz erre a célra szolgáló formanyomtatványon. A kérelemnek legkésőbb 2018. április 6-án (péntek) kell beérkeznie.

Ki szavazhat?

Az országgyűlési választásokon minden nagykorú (18 év feletti) magyar állampolgár részt vehet, kivéve azokat, akiknek a bíróság korlátozta a választójogát gondnoksági eljárásban, valamint azokat, akiket a közügyektől eltiltottak.

Kire szavazhat?

Az országgyűlési választásokon két szavazattal élhet. Az egyiket az Ön lakóhelye szerinti választókerület országgyűlési egyéni jelöltjére adhatja le. Ezzel a szavazatával egy konkrét személyt juttathat be az Országgyűlésbe.

A másik szavazatát egy listára adhatja le. Ha Ön nem kérte, hogy az országgyűlési választásokra is kiterjedő hatállyal nemzetiségi választóként vegyék fel a névjegyzékbe, akkor Ön második szavazatát egy országos pártlistára adhatja le. Ez azt jelenti, hogy nem egy konkrét jelöltre, hanem pártra szavaz: minél több szavazatot gyűjt össze egy párt, annál több képviselőt juttat be az Országgyűlésbe egy előre összeállított listáról.

Ha Ön kérte, hogy az országgyűlési választásokra is kiterjedő hatállyal nemzetiségi választóként vegyék fel a névjegyzékbe, akkor Ön második szavazatát nemzetiségi listára adhatja le – pártlistára nem szavazhat.

A szavazás módja

Szavazni csak személyesen lehet, reggel 6 órától 19 óráig.

A szavazóhelyiségben az a választópolgár szavazhat, aki a kinyomtatott szavazóköri névjegyzékben szerepel.

A szavazatszámláló bizottság először megállapítja az Ön személyazonosságát és azt, hogy szerepel-e a névjegyzékben (a szavazatszámláló bizottság munkájának megkönnyítése érdekében javasolt, hogy a kézhez kapott Értesítőt vigye magával).

A választópolgárnak igazolnia kell személyazonosságát (érvényes személyazonosító igazolvánnyal, útlevéllel vagy vezetői engedéllyel), valamint a lakcímét vagy személyi azonosítóját.

A választópolgár a fentieket követően megkapja a lebélyegzett szavazólapokat, az átvételt aláírásával igazolja.

A szavazáshoz szavazófülke áll rendelkezésre, amelyben kitöltheti a szavazólapokat. Érvényesen szavazni csak egy jelöltre és egy listára lehet, a jelölt neve mellett, illetőleg a lista neve felett elhelyezett körbe tollal írt „X” vagy „+”  jellel.

Ha több jelölt vagy lista neve mellé, illetve fölé is tesz egymást metsző vonalat, a szavazólapja érvénytelen lesz. Ugyanígy érvénytelen az a szavazólap is, amelyen egyetlen jelölt melletti, illetve lista neve feletti körben szerepel valamilyen jelzés, de az nem egyértelműen két egymást metsző vonal. (pl. besatírozott kör vagy „Y” stb.)

Szavazata érvényességét úgy biztosíthatja, ha a leghagyományosabb „X” vagy „+” jelekkel egyértelműsíti, hogy kire szavaz.

íaShASZN

Használhat saját tollat, vagy kérhet tollat a szavazóhelyiségben is. Nem használhat ceruzát, filctollat stb. Szavazata ebben az esetben is érvénytelen lesz.

Amennyiben a szavazólap kitöltését elrontotta, helyette a szavazatszámláló bizottságtól egy alkalommal kérhet újat, mielőtt a rontott szavazólapot az urnába helyezné.

Amennyiben Ön a lakcíme szerinti szavazókörben szavaz, Ön nem köteles felhasználni a szavazatszámláló bizottságtól kapott borítékot, szavazata akkor is érvényes, ha boríték nélkül dobja be a szavazólapokat az urnába.

Amennyiben Ön átjelentkezéssel – azaz nem a saját állandó lakcíme szerinti szavazókörben szavaz, a törvény előírja a boríték lezárását. Ebben az esetben ugyanis az Ön borítékján feltüntetik az Ön lakcíme szerinti országgyűlési egyéni választókerületet. A boríték lezárása tehát szavazatának titkosságát védi.

Szavazatát kizárólag a szavazóhelyiség hivatalos zárásáig – Magyarországon 19 óráig – adhatja le. Az egyetlen kivétel a sorban állókra vonatkozik: ha Ön a szavazás napján 19 órakor még sorban áll, leadhatja szavazatát, ha azonban ezután érkezik, nem állhat be a sorba. A törvény nem ad lehetőséget a szavazóhelyiség nyitva tartásának meghosszabbítására, ezért kérem, gondoskodjék róla, hogy időben megérkezzen a szavazóhelyiségbe!

Felhívom a Tisztelt Választópolgárok figyelmét, hogy szükség esetén gondoskodjanak a személyazonosságukat igazoló okmányaik érvényesítéséről.

A választás eredményének megállapítása

Az országgyűlési képviselő választás egy fordulós. Az eredmény összesítését követően – ha utóbb a választási eljárást nem semmisítik meg – országgyűlési képviselő az a jelölt lesz, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapta.

Bővebb felvilágosítást a Választási Irodától kaphatnak, vagy információkat a www.valasztas.hu honlapról is le lehet tölteni.

Dr. Diósgyőri Gitta címzetes főjegyző

Hasonló hírek

2 HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....