Bizonyára felismeri az Olvasó, hogy kettős értelmű a cím. Nekem azért volt könnyű a megfogalmazás, mert olyan emberrel beszélgettem, akire jellemző ez a két állítás. Az ő szavai mögül hallom a lélek dobbanását, s hallják milliónyian (világszerte koncerteken, lemezekről), hogy hangszerében, a dobban a lelke. A dobszó: lüktető, erőteljes, áradó; a lélekszó: töprengő, csendes, szerény. Pedig egy a hang-adó: BANAI SZILÁRD jazzdobos, zeneszerző, zenetanár.
(Már a beszélgetésünk elején felismertem ezt a „kétszavúságot”: ha a zenéről van szó, kerek előadásként fűződnek láncolattá mondatai, ám ha önmagáról kérdezem, válaszai meg-megszakadnak, szó-láncszemek. Magánéletét nem veri dobra… „A valóban nagy ember fő bizonyossága az ő szerénysége” – idézem Puskint, s ennek utána is beszerkesztem a szövegbe zárójelesen a ki nem mondott, de bennem megfoganó gondolatokat, citátumokkal.)
– Mikor visszhangzott először lelkedben a zene?
– Gyermekkoromban, családi „hanghatásban”. Édesanyám zenész, zenetanár. Ő alapította Cegléden, a zeneiskolában az ütőtanszakot, első generációs ütőhangszeres abból a korból, amikor ennek még nem alakult ki kultúrája az oktatásban, nem voltak tanárai. Nagynéném szintén zenetanár (klarinétos). Anyai nagymamám autodidakta módon tanult hegedülni és szépen énekelt. Édesapám agrármérnök, de van zenei ízlése. Az ő apukája, nagyapám egyszerű munkásember volt, sokat hallgatott nótákat és énekelt is. Megfigyeltem még gyerekként, hogy dalolás közben az ujjaival dobolt az asztalon. Élt benne a ritmus. A gének, a „zenés” család, a nagyon jó gyermekkor – ez az én hangforrásom. Miként ikertestvéremnek is, akivel a mai napig is szoros a kapcsolatom. Ő közgazdász, az IBM-nél menedzser. Volt olyan időszaka, amikor erősen gondolkodott a zenei pályán. Ma is zenél, vannak dalai, amelyeket játszanak a rádiók, közös munkákat is végzünk.
– Zenei tanulmányaid?
– Csellistaként kezdtem, tizenkét éves koromtól klasszikus ütőhangszereken tanultam. Vonzódtam a dobhoz. Ezt a szeretetet már a kisgyermekben lehet látni: nézegeti, érinti, simogatja a hangszert. Mint én is. Szüleim nem nagyon akarták, hogy zenész legyek, óvtak a buktatókkal járó pályától. Ez bennem még erősebb akarást váltott ki. Utam az általános iskola végeztével: a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazzdob szak. Már ebben az időben sokat játszottam, például Binder Károly tanárommal, Pege Aladárral, a Stúdió 11-gyel; rendszeresen felléptem Szikora Róbert tv-produkciójában. (Hangszál) Felemelő érzés volt – egy húszéves ceglédi srác a nagyok között!
– Jelképes az, hogy a dobos hátul ül a zenekarban?
– Nem. Ellenkezőleg! A dobnak meghatározó, prím szerepe van. Akkor is ezt látjuk, ha végignézzük a történetét. Indiától az arab világig. A dobosok spirituális, lelki-szellemi-vallási tanítók voltak, akik szuggesztíven hatottak az emberek életére. (Például a sámándobosok. „A zene magasabb rendű megnyilatkozás, mint a filozófia.” – Beethoven)” A dob adja meg az irányvonalát a zenének. Ha a dobos bizonytalan, azt a közönség azonnal észreveszi. A dobszóló csúcspontja lehet egy koncertnek. Ez a lendület vitt el engem a jazz felé. Ebből az irányító szerepből léphet elő valaki karmesterré, például Medveczky Ádám is ütőhangszeres volt.
– Idézek egy rólad szóló riportból: „Ahogy a zenekar elhagyta a színpadot, a dobos, Banai Szilárd erőteljes dobszólóba kezdett. (…) Szó szerint a mellkasunkon dübörgött előadásában minden egyes ritmusa.”
– Ez a dübörgés messze zengi Cegléd hírnevét is, gondoljunk a dobos gálára dobmúzeumra.
– Zenekarok, turnék, amit eddig elértél …?
– A Sárik Péter Trió volt az első komoly zenekarom, Almási Kornél basszusgitározott. Majd tizenöt évig játszottam a Djabe zenekarban. Ötven országban léptünk fel (Indonézia, Thaiföld…), jelentős fesztiválokon, ahol olyan művészekkel osztottuk meg a színpadot, mint Woody Allen vagy az Earth Wind And Fire. Ezek mellett számos produkcióban dolgoztam pl. turnéztam Janicsák Vecával, Ruzsa Magdival, Kovács Katival. Játszottam Alapi István (Edda) szóló projectjében, Keresztes Ildikóval. Szólóelőadóként is a világot járom, miként zenei anyagaim. Követem az interneten: naponta világszerte nézik, az USA-ban többen, mint Magyarországon. Részt veszek jelentős nemzetközi szakmai fórumokon is. Fontosabb hazai partnereim, zenekarok: Bori Viktor, Másik János, a Fairy Garden, amely egy nagyon különleges felállású zenekar hárfával és zongorával. Itt nagyobb részben vibrafonon játszom. 2015-ben adtam ki egy DVD-t (DrumEmotion), én írtam, rendeztem és előadója is vagyok. A világhírű Gulli Briem-mel, a Mezzoforte együttes dobosával készítettem.
– Díjaid?
– Magyar Ütőhangszeres Kultúráért Alapítvány Díj, Arany Dobverő, eMeRTon, Fonogram, Prince Award, és számos nemzektözi endorser (reklámember) szerződés.
– Jelenleg miért „dobol” a szíved?
– Újabb saját produkciókért. „Nem csak” dobolni szeretnék, – zenét írni, hangszerelni, rendezni, szervezni. Saját zenekarom a Silhouette And Vinx. Vinx, az énekes a Bostoni Berklee College Of Music (a világ legrangosabb zeneakadémiája) énekprofesszora. Olyan neves művészekkel dolgozik, mint Sting, Stevie Wonder. A budapesti bemutatkozó koncertünk nagy sikert aratott. A nyáron több európai országban lesz koncertünk. Tervünk egy lemez kiadása.
– Tanítasz is, ez zene tanítványaid fülének.
– Missziónak tartom a zenélés mellett. Sok területen lehet fejleszteni az oktatást, a kreativitásra tenni a hangsúlyt. Ez a két bölcsesség ösztönöz: Tanítva is tanul az ember; Csak akkor kap az ember, ha ad. Ezt a ceglédi zeneiskolában váltom valóra. Spanyolországban, Barcelonában mesterkurzust tartottam a zeneművészeti egyetemen, s felkértek arra, hogy írjak könyvet, dobiskolai oktató anyagot. Készülök Lettországba, ott is tanítok és játszom egy jazzfesztiválon.
– Amennyire átütő erejű a hangszered, a „hangéned” annyira halk és zárkózó, ha a magánéletedről van szó. Szilu – ez a népszerű neved – kérlek, mégis…
– Az igaz, hogy a mai világhoz hozzátartozik a sztárkodás, a celebség, a magamutogatás. Én nem ilyen vagyok. Neveltetésem és felfogásom szerint konzervatív erkölcsöt követek. Az akarásom, a munkám és a hitem visz előre a művészi és magánéleti életutamon. Büszkén elmondom, hogy hívő ember vagyok. Egyébként a zene is hitre vezeti a nyitott lelket. („Tudomány, erkölcs, művészet – mind a hitből eredtek.” – Hettinger, német teológus.) Gondolj a művészetek történetére: a festészetben El Greco, a zenében J.S. Bach… A legtöbb művész, egy idő után elkezdi keresni a spiritualitást, mert érzik, hogy „valaminek” lennie kell, ami/aki a lét előtt-mögött-felett áll.
– Család, saját?
– A fiam, Szilárd tizenhét éves gimnazista. A nyelvek, sport és az építészet érdekli. Zongorán és ütőhangszereken tanult. Sok zenét hallgat, sőt időnként dobosként közreműködik a gimnázium könnyűzenei műsoraiban. Nem befolyásolom a pályaválasztásban, csak tanácsokat adok neki. Párkapcsolatban élek.
– Csak a jazz, a zene – más semmi?
– De igen. Bár „papíron” jazz-zenész vagyok, de hallgatok, sőt írok populáris, vokális számokat is. Sok minden érdekel a zenén kívül is. Érdekelnek az enteriőrök (szoba, lakás berendezései), régi bútorok, gyűjtöm ezeket, izgalmas elemezni a stílusok keveredését. Sportolok, igyekszem formában tartani magam. Szeretek olvasni is.
– Azt érzem, egyensúlyban vagy magaddal, a világgal. Sok mindent tettél, van jelened, terveid…
– Mindenért kőkeményen megdolgoztam. Hála Istennek, vannak előttem fejlődésre sarkalló feladatok, tervek, lehetőségek. Nem mondom, hogy időnként nem kell türelmet gyakorolnom, de nagyon hálás vagyok mindenért, amim van. („Jellemed épsége többet ér bármely karriernél.” – Emerson, amerikai filozófus)
Koltói Ádám
