15.4 C
Cegléd
2026. június 9. kedd
spot_img

LEGO robot és programozás a Refiben

Tavaly a gyerekekben megfogalmazódott igény alapján elindítottuk a problémamegoldó, programozó szakkörünket felsőben, amit idén már alsóra is kiterjesztettünk.

Nagy hangsúlyt fektetünk a problémamegoldó-készség fejlesztésére, az algoritmikus gondolkodás kialakítására és a programozás alapjainak átadására. Ez utóbbi immár alapkészséggé vált és nélkülözhetetlen az alapelveinek ismerete mindenki számára. Az algoritmizálás, mintázat felismerés, folyamatszervezés a digitális környezetben azok számára is szükséges a problémák megoldásához, akik nem kifejezetten programozással foglalkoznak.

Az alsós szakkörön többek közt vizuális programnyelveket is használunk, amelyet már az elsős korosztállyal is könnyedén fel tudunk dolgozni. Felsőben a tanmenet évi 8 órát enged meg ebben a témában, így elindítottuk a problémamegoldó szakkört, aminek a programozás szerves része, hogy a diákok egész évben fejleszthessék magukat ezen a területen.

A DÖK szervezte idei jótékonysági bál céljaként programozható LEGO robot vásárlását tűztük ki, hogy még inkább korszerűvé, a gyerekek számára még érdekesebbé tegyük ezeket a foglalkozásokat.

Köszönettel tartozunk a szülőknek és nagylelkű támogatóinknak, mert végül 2 alap LEGO robotot sikerült beszerezni, amit a későbbiekben szeretnénk továbbfejleszteni.

Mákos Annamária, informatika tanár

Nyílt napjaink néhány pillanata

Fotó: Varga Flórián

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Angol nyelvfejlesztő játékok gyerekeknek 

Az angol a világ egyik legelterjedtebb nyelve. Egyre többen...

Hangos zene vagy nyári életérzés?

A jó idő beköszöntével ismét előtérbe kerülnek a szabadtéri...

Szabadulószoba

Veres Tamás ceglédi író és költő nem tétlenkedik: új...

Nagy sikert aratott a Sportsziget

Az idén is a Sportsziget volt a Pöttyös Gyereknap...