„De ma végigjárom egész nyájadat – Jákob mondta. Különíts el abból minden pettyes és tarka bárányt, minden fekete bárányt a juhok közül, meg a kecskék közül is a tarkát és a pettyest. Ez legyen a bérem. Az mutatja meg, hogy igaz ember vagyok-e, majd amikor eljössz megnézni a béremet, lopott jószág lesz nálam. Mindaz, ami nem pettyes vagy tarka a kecskék között, és nem fekete a juhok között. Lábán ezt mondta. – Jó, legyen úgy, ahogy mondod. És elkülönítette még azon a napon a csíkos lábú és tarka bakokat, minden pettyes és tarka kecskét, mindazt, amelyiken valami fehérség volt, és minden feketét a juhok közül, és a fiaira bízta…” (1 Móz 30, 32..34)
*
A Genezisben olvasható a komoly tenyésztési tapasztalat leírása. Ennek természettudományos magyarázatába nem megyünk, mert csak a fekete juhok kérdése foglalkoztat bennünket. Arra azonban alkalmas az idézett textus, hogy bizonyítsa a juhok sokféleségét és indirekt módon történeti múltját. A juh ugyanis az egyik első domesztikált háziállatunk (Kr. e. 8000 körül), így érthető, hogy sok tapasztalat gyűlt össze a faj természetéről, tartásáról, amit a szövegíró jól ismert. A haszna sokféle, most csak a gyapjújúra hívjuk fel a figyelmet: aranygyapjú (róla már több helyen írtunk régebben), fehér, fekete, fehér fekete fejjel és egy másik fajból keletkezett vörös színű egyedek születnek – az viszont érinti a Húsvét ünnepét is. Legnagyobb becsben a fehér bundájú jószág állt: ez szakrális és táplálkozási célokat is szolgált; fajtától függetlenül, a részben, egészében fekete egyedek kivetettséget szenvedtek el. A pásztor csak a „tiszta egyedeket” kereste, ha elkóboroltak (vö. a Jó Pásztor történetével: Lk 15, 1-7).
A juh tisztelete ősi hagyomány a Közel-Keleten, ami majd a kereszténységben különös jelentést nyer (ti. Isten Báránya: Jn 1, 29..36). Amennyire ismerhető a juh genetikai sajátossága, a tenyésztett állatok körében is előfordul tarka, vagy éppen egyszínű fekete egyed. Negatív szelekcióval az is kiválasztott volt, ismerve a fekete szín jelentését: ami rosszat, bűnöset, a megszokottól eltérőt jelentette. Ez a tulajdonjegy annyira rögzült az emberi gondolkozásban, hogy mind a rítusokban, mind a társadalmi érintkezésben állandósult: leginkább a bűnös, a gonosz jelzővel kapcsolták össze.
Általában a bárányhús, a farfaggyúja, s a belsősége fogyasztásra alkalmas volt, s kiemelt alkalmakra a rituális táplálékok közé emelkedett (húsvéti bárány). Az áldozati bárány eszménye Jézus szenvedéstörténetében is megjelenik, ami alkalmas volt az emberáldozat kiváltására is (vö. Ábrahám és Izsák történetével) – de nem a Megváltóéban…
Csak a pogány, majd újabb időkben lett táplálékforrás a fekete bárány: olyan szerepet töltött be, amely váltotta egy közösségben a negatívumokat, a bűnöket. Hányszor lehet hallani okkal, ok nélkül, hogy valaki fekete bárány, akit külleme miatt már nem is szükséges megbélyegezni, mert eleve az – kinézetre. És ha még ehhez olyan szokásjogi gyakorlat is tapadt, hogy egy fekete bárány elűzése a nyájból, a közösség, a többi juh megtisztulását vagy megmenekülését is hozhatja – akár a legelőn a farkasok távoltartását segíthette. Gyors és direkt áldozati forma volt a szerencsétlen egyedek megkövezése, majd áldozati tűzre vetése, a húsukból fogyasztani súlyos cselekménynek számított.
Hány példát találunk arra, hogy egy közösség, egy népcsoport vagy egy ország valakit kirekeszt, megvet, vagy halálra szán; igaz viszont, hogy így a közösség problémáját csak látszólagosan lehet orvosolni, az csak időleges jellegű. A történelem sok példával szolgált ilyen áldozati formákra (ti. fekete bárány), de nem kevésbé véres és brutális a tiszta állatok (fehér bárány) elpusztítása.
A szőr színének jelentőségét megerősíti A lator c. film főhősének, Khalebnek a története. A locsolkodásban, sonkaevésben, ivásban eltorzított Húsvét ünnepéből a valódi Húsvétba visszatalálást segítheti a film. Főleg, akinek a Biblia csak egy könyv, a kereszténység egy valamiféle vallás, pedig az említett film főszereplője épp a fekete bárány tabuját megszegve érte meg végzetét. Fehérre festett a bitang egy fekete bárányt, amit tiszta áldozati állatnak adott el. De jött a ritkán hulló eső, leleplezve Khalebet. A „gonosztevő” méltó büntetést kap, nem is akármilyen helyen: a Golgota hegyén, a Megváltó balján szenvedett kereszthalált nagypénteken. A hagyomány szerint még halálakor sem tért meg, mint társa, Dizmász (Lk 23, 33). Kosztolányi Dezső versben örökítette meg történetét nyomorult sorsát.
Hány olyan példa van, amikor valaki fekete, de megtévesztően fehérnek láttatja magát, vagy fordítva, amikor fehér volt valójában, de már fekete, mert cinkostársai csak érdekből nem akarják észrevenni. – Mint látható, a melanin (fekete festékanyag a birka szőrében) képes erkölcsi jelkép, vagy biológiai példázat lenni, de akkor van baj, ha a festék méltatlanul borít be valakit, s a méltó és méltatlan elveszíti a minősülését.
ESDÉ
