28.9 C
Cegléd
2026. július 21. kedd
spot_img

Forradalom az ifjúság szemével

2018. március 14-én a Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola 7.b osztálya és az iskolai Irodalmi Színpad adták a megemlékező műsort a Szabadság téren. A szép tavaszi idő lehetőséget adott a kültéren való ünneplésre. A zene és a tánc volt a hangsúlyos. A gyerekek nagy lelkesedéssel mutatták be az előadást. A fiúk néptáncát Tóth Péter Lászlóné Zsuzsika tanította be.
A műsorban újítás volt, hogy a Talpra magyar nem szavalat formájában volt, hanem a rockoperában szereplő dalra táncoltak a gyerekek. Felhasználtuk a zöld színű osztály pólónkat, amelyen -Szent István osztály lévén -a Magyar Korona szerepel.

Változatosan jelenítettük meg a nemzeti zászló színeit, a pólók, szalagok, tüll anyagok segítségével különböző táncos, mozgásos formációkkal.
A gyerekek életkorához közel állt a műsor – a tanítási órákon komoly formában tanulnak erről az eseményről- az előadáson pedig könnyed művészi feldolgozásként jelent meg a forradalom – és szabadságharc.
Az egyik legnagyobb dicséret az volt, hogy az arra járó emberek megálltak és időt szántak arra, hogy végig nézzek a műsorunkat.
Köszönet a közös munkáért és a befektetett energiáért.

Frankné Czinege Beáta

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A nyári hőség kihívásai és az elektromos kerékpárok előnyei

A forró nyári hónapokban a kerékpározás kihívást jelenthet a...

Villanypásztor szabályozás és jogi keretek

Villanypásztor telepítésekor elengedhetetlen, hogy tisztában legyél a vonatkozó szabályozásokkal...

Innovatív kőburkolatok a XXI. században

  Az építőipar mindig is meghatározó szerepet játszott a városképek...

Mikor érdemes a kölestésztát választani a konyhában?

A tészta az egyik legnépszerűbb alapanyag a konyhában, hiszen...

Kutyák és paraziták: tudományos tények és az internetes mítoszok

Manapság szinte minden gazdi igyekszik mindent megtenni a kedvence...