30.4 C
Cegléd
2026. június 29. hétfő
spot_img

Ökölvívó Utánpótlás Magyar Kupa eredmények

2018. március 27-30. között első alkalommal rendezte meg a Magyar Ökölvívó Szövetség az „Utánpótlás Magyar Kupa” versenyét Tatán. Két korosztályban folyt a verseny – serdülő és junior,- amelyen 385 fiatal öklöző indult az ország minden részéből. A Ceglédi VSE Ökölvívó szakosztályát 3 fiatal „korcsoportos elsőéves” képviselte.

Serdülő korosztály +76 kg-ban (5 fő induló)
Weller Dániel Emil fiatal versenyző az elődöntőben szenvedett vereséget, így a III. helyen végzett. A versenytapasztalat hiánya nála is meglátszik, de szép teljesítményt nyújtott.

Junior korosztály 52 kg-ban (13 fő induló)
Király Attilán meglátszott a tapasztalat hiánya, mivel a szorítóban másfajta a box, mint edzésen. Vereséget szenvedett és az V. helyen végzett.

Junior lány korosztály (52 kg-ban 9 fő induló)
Fábián Marija az 50 kg-os nevezés ellenére nem tudta hozni a súlyát, így 52 kg-ban indult. Tudni kell, hogy ebben a súlycsoportban 54-56 kg-os lányok vannak „lefogyasztva” és mind 2 évvel idősebb volt. Annak ellenére, hogy Fábián Marija korábbi évben „Magyarország Bajnoka” volt, most elfáradt és 3-2-es vereséget szenvedett, V. helyen végzett.

​Kovács István szakosztályvezető​

Hasonló hírek

1 hozzászólás

  1. Büszke vagyok a gyerekemre az elért fejlődésére!Köszönöm szépen az edzőnek:Kovács Istvánnak

    Üdvözldttel Dániel anyukája

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...

Benyugtatózva zuhant a tóba gyermekével

A Pest Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a Ceglédi Járási...