13.8 C
Cegléd
2025. október 26. vasárnap
spot_img

Kéregetők, hajléktalanok

A hosszúra nyúlt tavaszban Cegléd belvárosában is megjelentek a kéregetők, hajléktalanok.

Múlt héten a postával szemben egy – láthatóan ittas –  idősebb férfi hegedült, utcazenéléssel próbált egy kis pénzhez jutni. A katolikus templom előtt pedig hajléktalanok ültek, őket látta meg ablakából Hegedűs Ágota alpolgármester és lement a két férfihez:
– Megkérdeztem tőlük segíthetek-e nekik valamiben és, hogy miért ülnek itt. – mondta el lapunknak Hegedűs Ágota. – Hamar kiderült, hogy ceglédiek, nincs lakásuk és munkanélküliek, így az erdőben aludtak. Bár korábban a Cséri telepen laktak, de meghaltak a szülők, a családjuk pedig nem tud rajtuk segíteni. Próbáltam intézkedni, sajnos szükséglakás nem áll rendelkezésre, de talán a hajléktalanszállón lesz nekik hely. Tájékoztattam őket arról is, hogy létezik hajléktalan munkaprogram, ezért a Várvag Kft-hez elirányítottam őket.

– Sok a ceglédi hajléktalan?
– Ellentmondásos a dolog. Tele van a hajléktalanszálló, alig van szabad hely. Az a baj, hogy Budapestről és az ország más részeiről jönnek ide fedél nélküliek, mert hallják, hogy itt jó az ellátás. Az önkormányzat is támogatja anyagilag a Vöröskeresztet a szociális munkájában, ezért időnként kilátogatok a szállóra, éppen múlt héten voltam kint, akkor teltház volt. Kértem, hogy a ceglédi lakcímmel rendelkező szállóra szorultaknak adjanak elsőbbséget a máshonnan ide érkezőkkel szemben.

– A közterületen való tartózkodás, koldulás, zenélés vonatkozásában nincs törvényi tiltás?
– Nincs tiltva a közterületen koldulás, vagy akár zenélés, amíg nem okoz botrányt, a közrendet nem zavarja és nem akadályozza a közlekedést. Nem a tiltás lenne a megoldás ezekre a problémákra, inkább az lenne a jó, ha mindenkinek lenne munkája, amiből tisztességgel meg tud élni és lenne egy otthona, ahol menedéket talál.

Hasonló hírek

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A Lifemed várólista nélküli, új és megújuló szolgáltatásai

Pacemaker ambulancia Szakrendelésünk a pacemakerrel és ICD-vel élők számára nyújt...

Gazdasági fordulatot sürget a CFE!

„Cegléd városa bajban van” – hívtuk fel a figyelmet...

A SPINDELBAU Kft 2025 évben ünnepelte 20 éves fennállását!

Az idei évben május-június-július hónapokra szerveztük a kedvezményes gázkészülék...

Rendőrautós születésnapi meglepetés Benettnek

Olvasónk osztotta meg velünk kedves élményét: kisfia, Varga Benett,...

Kundalini jóga meditáció: az önismeret útja

A világ folyamatosan változik, gyakran hektikus tempót diktálva. Az...