Jeles évfordulót, 50. születésnapot ünnepel a Ceglédi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma, közkeletű nevén a Közgáz. Az évforduló kapcsán beszélgettünk az iskola élén hetedik, munkahelyként 33. évét töltő Imréné Lukácsi Ildikó igazgatóval.
– Bár az ötvenes években a gimnáziumban már oktattak közgazdaságtant, 1968 januárjában indult el Cegléden önálló iskolában a közgazdasági képzés az akkor épült új iskolában. – emlékezett az előzményekre Imréné Lukácsi Ildikó igazgató. – Idén már januártól számos programmal emlékeztünk meg az 50-es számról, de a rendezvénysorozat fénypontjaként április 4-én – az iskola korábbi nevére is utalva – tartottuk Pályaorientációs napunkat, ahol régi közgázos diákokat hívtunk az osztályfőnöki órákra. Megható volt, amikor szeretettel emlékeztek meg egykori iskolájukról és elmondták, hogy jól tudták hasznosítani az itt tanultakat. Az április 4-i rendezvény az önkormányzat dísztermében folytatódott ünnepi tantestületi üléssel, ahol volt és jelenlegi tanáraink, intézményvezetők és az első gimnazista osztály tanulói voltak jelen.
– Hét éve igazgatója a Közgáznak, ezalatt mi volt a legnagyobb sikere és mi jelentette a legnagyobb kihívást?
– Hét év alatt, négy fenntartója volt az iskolának! Sikernek élem meg, hogy folyamatosan alkalmazkodni tudtunk a változásokhoz, igazodni a követelményekhez, mert évente-kétévente újítanak, tehát ez jelentette a legnagyobb kihívást is. Abban, hogy sikeresen megugorjuk az akadályokat nagy segítséget jelentenek a kollégák, a két igazgatóhelyettes és a gyakorlatioktatás-vezető segítsége, de a Ceglédi Szakképzési Centrum támogatása is.
– Ha újra pályát választana, tanárnak menne?
– Igen, mert szeretek tanítani és bár az iskola vezetése nagy kihívás, én nagyon szeretem azt is. Az igazgatói munka nagy része menedzseri feladat, a kollégákat motiválni pedig nagyon jó dolog és amikor majd véget ér az igazgatói feladatom, örömmel megyek vissza tanítani.
– Jó dolog ma tanárnak lenni?
– Nem függ a mától. Aki szeret gyerekekkel foglalkozni, aki szívesen adja át a tudását, annak jó dolog. Anyagilag nem mondom, hogy a versenyszférával, vagy a multikkal összehasonlításban versenyképes. A pedagógus béremelés nem ott tart, ahol lennie kellene. Ma egy szakmunkás minimálbér és egy kezdő pedagógus fizetése nagyjából egyforma – ez nem biztos, hogy motiválja a pedagógusokat.
– És milyen ma diáknak lenni?
– Attól nehéz, hogy heti 35 órájuk van, ahol az osztályfőnöki és a testnevelés kivételével minden órán figyelni, összpontosítani kell. A diák 7-8 tanóra után még el akar menni zenélni, sportolni, táncolni vagy netán bulizni és mellesleg még tanulnia is kellene otthon, azért ez nagyon sok. Nyilván annak, aki az órán figyel és jó tanuló, így kevés dolga van délután a leckével, annak könnyebben megy, de akinek még otthon hozzá kell tanulni, annak nagyon nehéz. A felnőttek nem végeznek annyi munkát, mint amit a gyerekektől elvárunk. A másik oldal, hogy tanárként próbálunk alkalmazkodni a diákokhoz, behozzuk az iskolába, a tanórákra a digitális tartalmat, mobiltelefont és tabletet használunk. Változik a világ körülöttünk és mi felnőttek nehezebben alkalmazkodunk, nekik viszont ez a természetes, ebben nőttek fel. Kihívás, hogy pedagógusként segítsünk nekik tanulni, de működik. Bizonyítékul ott vannak a jó tanulók, akiknek sikk tanulni, akik elit egyetemekre jutnak be.
– Magánélete is az iskolához köti…
– Igen, a férjemmel együtt 33 éve itt dolgozunk együtt, de az iskolán belül nem vagyunk házaspár. Ugyanolyan szakot végeztünk – matek-fizika-számítástechnika – így tudunk egymásnak segíteni a szakmai kérdésekben. Gyermekeink már felnőttek Budapesten élnek, Viktor fiúnk villamosmérnök, Zsuzsi közgazdász, tehát mindkettő a matekos vonalat vitte tovább. És a fiúnk révén van egy tündéri két éves unokánk, akit szerencsére sokat látunk.
– Unokázás mellett mivel tölti még a szabadidejét?
– Nagyon leköt az igazgatói munka, de még szabadidőmben is az oktatáshoz kötődő dolgokkal foglalkozom. Szaktanácsadó vagyok matematikából, informatikából és intézményfejlesztési területen is. 12 év igazgatóhelyettesi és 7 éves igazgatói tapasztalatomat adom át a kezdő intézményvezetőknek, olyan gyakorlati tanácsokkal látom el őket, ami segíti a mindennapjaikat.
– Milyen tervei vannak iskolaigazgatóként a jövőre?
– Nincsenek különösebb terveim. Az a feladatunk, hogy a változó környezetnek meg tudjuk felelni, mert nincs vége a változásoknak. Most új tantervet adnak ki újra, tehát nem az a kérdés, hogy mi mit szeretnénk, hanem hogy az adott keretek között mit tudunk megvalósítani. Egy dologra vagyok büszke, hogy mindeközben nem sorvadtak el azok az összejövetelek, amelyek a közösséget jelentik a diákok és tanárok számára és amire nagy szükségünk van. Nagy öröm, amikor az első osztálytalálkozókon a ballagás után öt évvel rendre ezt halljuk pozitívumként a Közgázról, hogy jó volt a légkör, a nem az iskolai élettel összefüggő közösségi programok sokat adtak nekik.
Mondok egy példát: késő délután, órák után 50-60 fiatal eljön az osztálytermi színházi előadásokra, ahol kemény témák kerülnek terítékre: családon belüli erőszak, drog. Ezek a fiatalok hajlandók részt venni az előadást követő drámapedagógiai órán, véleményük van, hozzászólnak és csillogó szemmel jönnek ki este ötkor! Ezek azok a pillanatok, amikor jó tanárnak, igazgatónak lenni…
