Miközben már-már elvárt alkalmak a csíksomlyói búcsúk, elfeledkezünk túláradó hazafiságunkban, hogy lelkiségében ugyanolyan értékűek a hazai pünkösdi, majd a kisasszonyi búcsúk is, például Pálosszentkúton. Családunkban nem volt szokás búcsúba járni, de örök élményem marad, amikor egy görömbölytapolcai pap kísérete felrakott Csongrádon a stráfkocsira, s elzötyögtünk a földutakon Szentkútra. A csongrádi származású pap örmény katolikus rítusban működött, számomra érthetetlen nyelven mondott imái és szokatlan áhítatuk kitörölhetetlen élményem maradt…
*
A mai Petőfiszállás a XIII. században a beköltöző kunok egyik települése a Kiskunság területén. A falunak saját temploma volt. Békés életét a XVI. században a török hódoltság törte meg, a portyázó török-tatár csapatok elől az emberek Kecskemétre költöztek. Az elnéptelenedett falu határát Kecskemét legelőnek bérelte, amit a török kiűzése után a Bécsi Udvar a Német Lovagrendnek adott el. Az egykori kiváltságos vidék lakói helyzetüket nem fogadták el. Az önmegváltással (redempció) viszont megszűnt a Jászkunságban a jobbágyság intézménye… Közben megjelent egy új bérlő is Ferencszállás-pusztán: azt Kiskunfélegyháza váltotta meg legelőnek.
A legenda szerint 1791-ben egy pásztor a nyáját az éjjeli órán is legeltette, csodálatos forrásra bukkant, melynek vizében a tündöklő Szűz Mária alakját pillantotta meg. Híre ment a csodának és sokan jöttek a forráskúthoz, vizéből pedig betegeiknek vittek. A hagyomány az eseményt azzal magyarázta, hogy annak idején a falu papja a törökök elől a templom előtti forráskútba rejtette az Oltáriszentséget.
Az 1700-as évek végén – a másik csodás történet egy béna koldussal esett meg. A szentkúti forrás vizéből ivott, meg is mosakodott benne és meggyógyult. Mankóit a forrás mellett homokba szúrta, azok kihajtottak és nagy fává terebélyesedtek. A fákat később a búcsúsok szinte szilánkokra szedve széthordták.
A meginduló búcsújárások hatására a kiskunfélegyházi Városi Tanács a helyszínen egy kőkeresztet emeltetett, ám a váci püspöki hatóság 1793-ban is tiltotta a zarándoklatokat. Emiatt a város elrendelte a forrás betömését. Egy tanyasi ember, akinek földjén a friss vetést a búcsúsok sokszor letiporták, trágyával tömte el a víz útját. Ám a forrás még nagyobb erővel tört fel. Ezt égi jelnek tekintették, s utána senki sem mert a forráshoz nyúlni. Körülkerítették és szaletlit húztak föléje. S egyre jöttek a zarándokok, különösen pünkösdkor és Kisasszony-napkor – ami azóta is így van.
Az igazi búcsújárás csak a múlt század második felében lendült fel, 1873-ban kápolnaépítő bizottság alakult, hogy a régi ferencszállási templom romjain újat építsenek. Az építkezéshez a régi templom köveit is felhasználták. Az alapok ásásakor talált rengeteg csontot a templom előtti kőkereszt tövében hantolták el, körülötte a keresztút tizennégy stációját állították fel.
Most már a félegyházi plébános engedélyezte, hogy hívei búcsús kereszttel, lobogókkal vonuljanak ki Szentkúthoz, amelynek környékét a város 1888-ban fásította.
A millennium emlékére megépült a Skapulárés Szűzanya kápolna. 1940-ben pedig a Magyarországra visszaköltözött pálos rend letelepedett Szentkúton, ekkor kapta a Pálosszentkút nevet. A pusztai búcsújáró hely nagyon nehéz helyzetbe került az ’50-es években, de a szűkös adományokból tovább építették. 1958-ban elkezdődött tatarozási és felújítási munkák után a szent hely egyre jobban hasonlítani kezdett a mai arculatához.
Barna Gábor a magyar búcsújáró helyek avatott kutatója pontos leírását adta az itteni búcsúknak. Az érkező búcsús csoportok megkerülik a templomot, s csak ezután sorakoznak fel az oltár előtt Mária köszöntésére. Ennek végeztével körüljárják az oltárt, s ráhelyezik adományaikat. Éjjel fáklyás körmenetben kerülik meg a kegyhelyet. Ez a nagy körmenet nappal megismétlődik az ünnepi nagymise után is. Éjjel is nyitva van a templom, ott énekelnek; imádkoznak, virrasztanak az emberek, mások a pásztorelődökhöz hasonlóan a szabadban éjszakáznak, ájtatoskodnak.
A pusztai búcsújáró hely nem építészeti emlékeivel, művészeti értékeivel tűnik ki, hanem éppen sajátos természeti környezetével. A lakott településtől, Petőfiszállástól távoli kegyhelyet messze kint a kiskun pusztában alig egy-két tanya vigyázza. Homokon szőlőültetvények, sovány szántók és legelők váltják egymást. Nagyobb facsoport csak a templom környékén látható. Nagyon alkalmas hely a világ zajától való elvonulásra, a magányos vagy kisebb csoportos lelki programokra, elmélyedésre. Az egykori pálos kolostor Mária-múzeumában nemcsak a kegyhellyel, hanem általában a Mária-tisztelettel kapcsolatos tárgyi emlékek láthatók a világ minden tájáról: szobrok, rózsafüzérek, képek és könyvek.
Van a helynek egy tragikus eseménye is. Vezér György, aki Ferenc névvel a pálos rendbe lépett és szerzetespapi szolgálatát Szentkúton végezte, 1944-ben hasonló történet szereplője lett, mint volt Apor püspök. Védve a nőket, a szovjet katona saját fegyverétől halt meg. Bírósági eljárást kezdtek Vezér ellen, de felmentették. 1951-ben a szerzetesrendek feloszlatásakor és a Grősz-perben, mint a 9. rendű vádlottat 30 szovjet katona meggyilkolásával vádolták meg. A hírhedt Olti tanács kötél általi halálra ítélte és kivégezték. 1989-ben sikerült névtelen sírját azonosítani, azóta földi maradványai a búcsújáró helyen pihennek.
*
Petőfiszállásnak saját vasútállomása van a Szeged-Kecskemét-Budapest vasútvonalon. Innen táblák segítik a tájékozódást az alig 2 km-re lévő Szentkúthoz. Vonattal megközelíthető a Kiskunhalas-Kiskunfélegyháza vasútvonalon is, a Galambos megállótól gyalog. Közúton legkönnyebben a Budapest Szeged közti 5-ös számú főútvonalról érhető el. Friss információim szerint – főleg fiatalok – nagyobb csoportokban gyalog mennek Szentkútra, még Kecskemétről is.
ESDÉ
Fotó: SD Fotók
