16.7 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Betörés és kifosztás miatt vették őrizetbe

A ceglédi rendőrök egy 31 éves helyi férfi ellen indítottak eljárást.

A Ceglédi Rendőrkapitányság folytat eljárást lopás vétség, valamint kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt D. László ceglédi lakos ellen.

A férfi 2018. május 4-én este ablakbetörés módszerével behatolt egy ceglédi ingatlanba, ahonnan egy televíziót lopott el. A ceglédi rendőrök adatgyűjtést követően azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akit 2018. május 15-én otthonában fogtak el.

A nyomozók adatai szerint a férfi egy másik bűncselekmény elkövetésével is összefüggésbe hozható. A gyanú szerint 2018. május 10-én este a férfi egy ceglédi sörözőben együtt italozott a sértettel, aki az elfogyasztott szeszesitaltól, idővel az asztalnál elaludt. Ekkor a 31 éves gyanúsított magához vette a sértett pénztárcáját, amiből közel százezer forint készpénzt vett ki. Az így megszerzett pénzből kifizette a számláját, majd távozott a sörözőből.

A nyomozók a férfit mindkét bűncselekmény vonatkozásában gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatása indítványozására, amelyet a Ceglédi Járásbíróság 2018. május 18-án elrendelt.

police.hu
(A kép illusztráció.)

Hasonló hírek

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....