9.4 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Ceglédi vásári sokadalom

Nem is olyan régen – 20-30 éve – városunk még országos állat- és kirakodóvásárnak adott helyet. Ma már sajnos, ha valaki ilyenre szeretne ellátogatni, Nagykőrösre kell mennie, ahol még mindig életben tartják, és nagy sikere van ennek a rendezvénynek.

A korabeli írások alapján 1448-ban történt, hogy Hunyadi János kormányzó engedélyezte Cegléd számára az András napján tartandó sokadalmat, majd idővel több vásári rendezvény is helyet kapott városunkban. A helyszín idővel változott, hiszen a régi vásártéren ma már emeletes házak sorakoznak, de a Kőrösi úti vásártér még ma is áll és egyelőre még önkormányzati tulajdonban van.

Nagyot ugrunk az időben, de itt emlékezhetünk meg arról az eseményről, amikor 1520-ban kis híján Cegléd a tűz áldozatává vált, mert két diák megpróbálta kirabolni a rác kereskedők sátrát az András-napi vásáron. Ez volt a nagy tűzvész.

A régi krónikák szerint tavasszal 3-4 ezer állatot is felhajtottak a vásárra.  Olyan híresek voltak ezek a rendezvények, hogy 1947-ben a KGV külön autóbuszokat indított, hogy ezzel is segítsék a lakosságot. Gazdák, vásározók százai hozták árujukat és töltötték meg a vásárteret. Volt itt minden, amire az átlag magyarnak szüksége lehetett. Igavonó állatok, marhák, disznók, szőrme, játékok, ínycsiklandozó finomságok.

A vásárok étterme és italboltja a lacikonyha volt. A ceglédi vásárokon a századfordulón a helyi szabályozásnak megfelelően 8-10 lacikonyha is sorakozott egymás mellett. Belegondolva hihetetlen illatorgia lehetett…

1972-ben még egy új szerepet kapott a Kőrösi úti vásártér, hiszen a négylábúakat felváltották minden hónap első vasárnapján a négykerékűek, sőt szeptemberben a Magyar Autóklub szervezésében ügyességi autóversenyt is rendeztek. Ezek a versenyek évekig öregbítették városunk hírnevét. A vásárokon túl ez a terület adott helyet a vándorcirkuszoknak, a focistáinknak is megfelelt és nem kellett számukra százmilliós pálya, hogy rúgják a bőrt. Ugyancsak a vásártér adott helyet a gyárak, téeszek autóinak a műszaki szemlére, itt rendeztek katonai felvonulásokat is. A Kőrösi úton tartották hivatalosan az első szabad május 1-jei ünnepséget, ahol a vöröskatonák díszszemlére sorakoztak fel.

A most látható kaput 1980-ban építették, azzal a céllal, hogy külön bejárata legyen a ló, a sertés, a szarvasmarha-vásártér résznek.

1992-ben egy újság szerint még negyedévente tartottak Cegléden országos állat- és kirakodóvásárt, majd a hírek eltűntek. A vásár megszűnéséhez vezető okok között szerepelt, hogy a felelősök nem szervezték kellő buzgalommal a vásárt, de az sem tett jót az eseménynek, hogy hétfőnként volt a vásár. Emellett az állatvásárok szervezését nehezítette, hogy törvényi rendelkezés alapján csak érvényes vérvizsgálattal rendelkező lovakat lehetett már csak beengedni a vásárokba, majd jött a madárinfluenza és más kórságok is tizedelték az állatvásárokra jelentkező vásározókat.

Kérdeztem idősebb ceglédieket, hogy mikor és miért szűnt meg a ceglédi nagy vásár, de választ nem tudtak adni. Az utolsó emlékezetes történés a 2000-es években volt, amikor az önkormányzat akkori rendezvényszervezőjének, László Dittának köszönhetően 2011-2013 között ismét megtelt a vásártér nyüzsgő forgataggal. Akkor rendbe hozatták a területen lévő mellékhelyiséget, feltöltötték földel a mélyen fekvő vásártér terültét.

Az idő azonban eltelt és a vásártér mostanra átalakult egy hatalmas, gondozatlan legelővé, itt-ott felbukkanó szemétkupacokkal. Érdemes lenne a város gazdasági és turisztikai előrehaladása érdekében újra feleleveníteni a régi ceglédi sokadalmat. Rengeteg rendezvényünk van, de a Laskafesztiválon és a Ceglédi Vágtán túl egyik sem igazán vonzza az embereket.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy az emberek szép lassan elfordulnak a szupermarketek kínálatától, hiszen a genetikai beavatkozások, a különböző növényvédőszerekkel átitatott gyümölcsök és zöldségek lassan háttérbe szorulnak. Aki teheti és érez magában némi elhivatottságot az visszatér arra az útra, amikor a háztáji még nem divat volt, hanem általánosan elfogadott dolog.  A vásár lehetőséget adna ismét, hogy itthon szerezzék be a gazdálkodáshoz szükséges eszközöket.

A vásártér sorsa manapság sokszor kerül elő a közösségi oldalakon, ezért gondoltam, hogy e régen nevezetes helyet és annak történetét felelevenítem. Ez a terület régen hatalmas értéket képviselt Cegléd gazdasági életében, talán ismét új funkcióval tölthetné meg a város ahelyett, hogy értékesítené. A közösség részéről teljesen elfogadott helyszín lenne a városi rendezvényeknek, mint a majális, a Városnapok, tehermentesítve azokat a területeket, amit az emberek féltenek, mint például a Ceglédi Strandfürdő melletti terület, ahol az évek során sajátos ökoszisztéma alakult  ki.  Itt az ideje, hogy elkezdjük őrizni az értékeinket és a gazdasági beruházások mellett fordítsunk egy kis figyelmet és tőkét a régi dolgokra, ne elveszni hagyjuk, hanem fejlesszük, hogy ismét vigyék városunk jó hírét.

László Ágnes

Hasonló hírek

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Miért nem hozzák ide Monorrol a börzét,ugyanis megszünik az idén. Elég nagy hely lenne itt,és még a városnak is lenne bevétele,rendszeresen járunk,jártunk Monorra itt pedig helyben lenne.

  2. Én azon a környéken nőttem fel, s mondhatom tényleg nagyon jó kikapcsolódás volt idősnek, kicsiknek, nagyoknak minden fèle ottani rendezvény! Jó lenne ha a város vezetősège tenne ezért a mára már parlagon,árván álló területért, és vissza hoznák a rég múlt időt!! Szerintem mindenki nagy örömére, legyen az ceglédi, vagy környékbeli ember!!!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....