26.7 C
Cegléd
2026. július 3. péntek
spot_img

CVSE vereség Soroksáron

Nem kezdődött jól számunkra a bajnokság utolsó idegenbeli mérkőzése, Gyepes távoli lövésével már az 5. percben megszerezte a vezetést a Soroksár.

A folytatásban a mezőnyben zajlott a játék, a hazai csapat birtokolta a labdát, de nem forgott veszélyben a kapunk. Az első helyzetünkre a 28. percig kellett várni, amikor Nyilas rúgta fölé a labdát. Nem sokkal később egy szabadrúgást rúgott a kapus kezei közé. A két lehetőségünk kimaradt, a hazai csapat pedig pár perccel később egy gyors ellentámadás után növelni tudta az előnyét, Orosz lőtt a kapunkba ismét távolról.

Az első félidőben más érdemleges már nem történt, 2:0-s Soroksár vezetésnél mentek a csapatok az öltözőkbe.

A második félidő elején ismét gyorsan gólt kaptunk, egy szabadrúgást rúgott védhetetlenül a hazai játékos Mursits Roland kapujába. A harmadik gól után is veszélyesen játszott a hazai csapat, több alkalommal kellett Mursitsnak védenie, de kétszer csak a kapufa állította meg a labdát.

Közben mi is támadtunk, de nem született gól a helyzeteinkből, hiába szerettük volna megszerezni a szépítő találatot Damásdi és Sándor lövésénél is centik hiányoztak a gólhoz. Damásdi lövését egyébként a kapus ütötte ki bravúrral.

Az utolsó 10 percre ráadásul emberhátrányba kerültünk, miután Szilágyi meghúzódott és nem tudta folytatni a játékot, több csere lehetőségünk pedig már nem volt.

A többi eredménynek köszönhetően a csapat maradt a 9. helyen, vasárnap jön az utolsó mérkőzés „hazai” pályán Albertirsán, az ellenfél a Kazincbarcika lesz.

Mursits – Wild, Albert, Preklet, Farkas – G. Bíró – Damásdi, Hujber, Nyilas, Szilágyi – Asztalos

Cserék:

Asztalos helyett Sándor
G. Bíró helyett Ágoston
Nyilas helyett Peszmeg

Kőházi Ádám

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...