Dr. Dobos Irma gyémánt- és euro-diplomás geológus írásai hiteles képet adnak a MIRA víz és kutak történetéről. 1920-ban az első új gyógyvíz-előfordulást Jászkarajenő határában, kútásás közben észlelték. Az első 3 aknás kutat a terület tulajdonosa, özv. Vígh P. Pálné, illetve örököse, a bérlő pedig a „Mira Gyógy- és Keserűvízforrás Rt.” hasznosította.
Nem sokkal ezután a meglehetősen kezdetleges kivitelű negyedik kutat is kiépítették. A kutak átmérője 62-64 cm volt, a gyalult deszkaburkolat mintegy 60 cm-re emelkedett a felszín fölé, a szennyeződéstől a kutak körül kialakított kb. 25 cm magas töltés védte. Később díszes kivitelű kútházakat is építettek. A keserű– és a glaubersós víz kémiai összetételét és gyógyászati hatását rövid időn belül tisztázták és 1922-ben már megindulhatott a gyógyvíztermelés. A palackozó tervezéséről és építéséről az épületet egykor díszes emléktábla tanúskodott a legutolsó újjáépítésig. A gyógyvíz neve, a MIRA, ami a latin mirabile csodálatos szóból származik.
Az I. világháború után az ország ásvány- és gyógyvizeinek legnagyobb részét elveszítette, ezért új vízbázis kialakításával, illetve a meglévők tovább fejlesztésével kellett a hiányt pótolni. Hankó Vilmos vegyvizsgálata és Liffa Aurél műegyetemi rk. tanár földtani és vízföldtani vizsgálata alapján 1922-ben megkapta a gyógyvíz minősítést. Tiszajenő határában a keserű- és glaubersós gyógyvíztermelő telepet, s kútcsoportjánál a gyógyvíz palackozót angol tőkéből létesítették, de 1949-ben államosítottak. A későbbi vizsgálatok azt bizonyították, hogy a keserűvíz is glaubersós víz jellegű, ezért 1968-ban további palackozása megszűnt és attól kezdve csak a kétféle (felnőtt és gyermek) glaubersós vizet forgalmazták. A 1980-as években évente közel 1,5 millió 0,7 l-es palackot forgalmaztak. Neves orvosok vizsgálatai főként az epebántalmakra javasolták az ivókúrát glaubersós vízzel. 1991 óta a magánosítás következtében új üzemeltető irányítja a gyógyvíz-telepet.
A Duna- és a Tisza-völgy sík és a környezethez viszonyítva alacsony térszínű terület több részén a morfológiai, a földtani és a vízföldtani feltételek magnézium- vagy nátrium-szulfátos víz képződhet. A folyószabályozás és a lecsapolás előtt ezek mindig vízzel borítottak voltak, és még ma is igen gyakran előfordul, hogy a talajvíz megközelíti, vagy eléri a felszínt. A szulfátos vizek képződését nem csak a felszíni, hanem a felszín alatti üledékek települési helyzete is meghatározza.
A gyógyvíztelep földtani és vízföldtani vizsgálatairól Liffa Aurél számolt be 1923-ban, a Magyarhoni Földtani Társulat Hidrológiai Szakosztályában, ahol bemutatta a földtani és a védőterületi térképét is. Itt aránylag kis területen belül előforduló gyógyvizek a felszín alatt 2-4 m közötti mélységben szivárognak, s közben az agyag piritjét kénsavvá bontják, amely oldatba hozza a földpát- és a dolomit-szemcséket. Az utánpótlás részben közvetlenül a felszínre hulló csapadékvízből, részben a magasabb térszínről a telep felé szivárgó talajvízből származik. A MIRA kutak környezetének a szigorú védelme ezért is indokolt.
A fából való kútépítmény helyén Károly Andor műépítész tervezett palackozót. 1926-ban már 300 ezer palackot értékesítettek.
A telep két szívógázmotorral, 2 dinamóval, saját villanyteleppel rendelkezett, Vezseny községgel 4,8 km hosszú kisnyomtávú iparvasút (!) kötötte össze. A 18 kh területen 1965-ben 7 keserűvizű, 12 glaubersós, 1 locsoló és egy édesvizű kút üzemelt a telepen. Míg Tiszajenőn évente 200 ezer palackot tudtak tölteni, addig az igény 800 ezer-1 millió palack volt. Mivel csökkent a vízhozam, a Vízgazdálkodási Kutató Intézet (VITUKI) 1968-ban geoelektromos talajellenállás mérést végzett és a kimutatott reménybeli területek nagy vonalakban egybeestek a már feltárt és termelés alatt álló mezőkkel. Ennek nyomán 1971-ben 10 sekélymélységű feltáró fúrást telepített az üzemeltető, de néhány fúrás rétegsorán és a vízszintészlelésen kívül egyéb feljegyzést nem készítettek.
Nem vezetett eredményre viszont a következő évben (1972) tervezett és kivitelezett 30 m mély kutatófúrás sem. Ugyancsak a gyógyvíz mennyiség növelésére irányult még a vízelárasztásos kísérlet (1973-ben), de nem alkalmas a gyógyvíz képződésének gyorsítására, mert a módszer nem vette figyelembe a számos földtani és hidrogeológiai tényezőt.
Az első kémiai vizsgálatokból úgy látszott, hogy 3 m-en belül keserűvíz (magnézium-szulfátos) tárható fel, és a kutakban a teljes leszívás után 3-4 nap alatt ismételten teljesen feltöltődik. A 4 m-es glaubersós vizű (nátrium-szulfátos) kutakban viszont a szivárgás jóval gyorsabb, itt másfél nap is elegendő a visszatöltődéshez. Mindkét mélységű kút kiképzésekor a vízszín a felszín alatt tehát másfél méter mélyen azonos a víztároló, de különböző mélységből eltérő sókoncentrációjú és minőségű vizet lehetett feltárni. Értékes gyógyvízről van szó, Hankó szerint a karlsbadi és a marienbadi vízzel állja a versenyt. Vitathatatlan, hogy a 3 m-es kutakból a termelés indulásakor igen tömény (58,5 g/l összes oldott anyagtartalmú) gyógyvizet tártak fel, a hígabb glaubersós vizet ma részben gyermekek, részben felnőttek számára palackozzák. 2007-ben a vízügyi hatóság újból kiadta az engedélyt és megállapította, hogy évi 1.745 m3 vízmennyiség termelhető ki. A telepen a 11, átlagosan 4 m mély kút a 3-4 m közötti agyagból nyerte a gyógyvizet. A kedvező összetételű és főként epebántalmak megelőzésére és gyógyítására használt gyógyvíz iránt ma is megvan az igény.
Azóta még 8 helyen sikerült találni hasonló gyógyvizet, különösen kimagasló értékű a csongrádi talajvíz (551,0 mg/l összes oldott anyagtartalommal). Ezen kívül még Abonyban, Tiszaföldváron, Kétpón és Tiszatenyőn hasonló összetételű glaubersós vízre bukkantak. A térségi természeti értéktárban a MIRA-víznek és kutaknak helye és szerepe van – és már elmúlt 100 éves…
ESDÉ
