16.7 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Sertésbűz és csönd

A családomnak megfogadtam, hogy nem foglalkozom a továbbiakban a Nagy Pál dűlői sertéstelep felől a várost elárasztó sertésbűzzel. De ezt, – mint annyi mást – megint nem tudom betartani. A sertéstelep tulajdonosa ígért fűt-fát, hogy megszünteti a sertésbűzt, de azt nem lehet tudni mit tett érte. Újabb állami támogatást ugyan felvett, így új autója és nagytraktora az már van…

De miért is írtam a címben, hogy csönd? Azért, mert az eltelt idő alatt egyik hatóság sem szólalt meg. Pedig aki korán kel, mint én és megpróbálja a hajnali hűvöst beengedni a lakásába, ismételten meglepődik, hogy reggel öt óra körül a hűvössel együtt a penetráns sertéstrágya szag továbbra is beáramlik.

Továbbra is felteszem azt a kérdést, hogy miért csak a késő esti és hajnali órákban kerül a levegőbe ez a bűz? Talán csak nem az az oka, hogy valami szabálytalant akkor csinál, amikor a hatóságok nem tudják ellenőrizni?

Elöljáróban csak annyit, hogy a Ceglédi Önkormányzati Hivatal Szervezési Irodájának vezetője már kijelentette, hogy birtokvédelem sem kérhető. A hivatalvezető kijelentette, hogy a Polgári Törvénykönyv hatálya alá tartozó speciális hatósági ügytípus fontos kritériuma, hogy az egy éven belül történt birtokháborítási ügyekben kérhető a bíróságtól vagy a jegyzőtől birtokvédelem. A hivatalvezető kijelentette azt is, hogy a városlakókat évek óta irritáló disznótrágya szag nem tartozik a jegyzői határkörben elbírálható birtokvédelmi ügyek körébe, mert annak szabályozása nem Ptk., hanem más ágazati jogszabály hatálya alá esik.

De milyen más jogszabály alá? Fordultunk mi már mindenfajta hatósághoz ebben az ügyben, de mindenhonnan elutasító választ kaptunk. Közérdekű bejelentést tettünk az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnál, a Pest megyei Kormányhivatalnál, a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségnél, a Pest megyei Kormányhivatal Növény –és Talajvédelmi Igazgatóságnál stb.

A hatóságok ugyanúgy, mint a jegyző egymásra mutogat és hárítja át az ügyintézés jogosságát. Pedig egyszerű matematikával be lehet bizonyítani, hogy nincs az a termőföld, ahova a keletkezett hígtrágyát ki lehet hordani és azt a termőföld károsodás nélkül hasznosítani tudja. Vagy a sertéstelepen a téli időszakban minden év december 1. és február 20. között (ebben az időszakban nem lehet a termőföldre kihordani) a sertéstelepen keletkezett hígtrágya tárolására van–e elegendő megfelelő műszaki állapotú és kapacitású tároló?

Mi civil polgárok nem mehetünk be a sertéstelepre, mert az magánterület, a hatóságok pedig úgy látszik nem is nagyon akarnak a sertéstelepen ilyen egyszerű ellenőrzést.

Valami ugyan történt a penetráns trágyaszag megszüntetésére, de időnként a hajnali és késő esti órákban továbbra is terjeng ez a szag. Vajon miért?

Mészáros Iván

_______________________________

Lapunk megkeresésére Dr. Diósgyőri Gitta Cegléd jegyzője az alábbi választ küldte meg az ügyben:

„Cegléd város jegyzőjeként nincs, hangsúlyozom, NINCS hatásköröm, joghatóságom az ügyben eljárni. A haszonállatok tartásával kapcsolatosan a Pest Megyei Kormányhivatal Ceglédi Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági ás Állategészségügyi Osztálya (2700 Cegléd, Kossuth F. u. 1.) az illetékes.

Levegővédelmi tárgykört érintően a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya (1072 Budapest, Nagy Diófa utca 10-12) az illetékes hatóság. A hatóság kijelöléséről a levegő védelméről szóló 306/2010. (XII. 23.) Korm. 36.§ rendelet rendelkezik.

A sertéstelep működésével összefüggésben keletkező hígtrágya kihelyezésével és annak szabályainak betartatásával kapcsolatosan pedig a Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági, Földhivatali, Növény- és Talajvédelmi, Erdészeti Főosztály Növény és Talajvédelmi Osztálya (2100 Gödöllő, Kotlán Sándor út 3.) az illetékes.

A korábbi engedélyezési eljárás során a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX törvény, a talajvédelmi terv készítésének részletes szabályairól szóló 90/2008. (VII.18.) FVM rendelet, valamint –nitrátérzékeny területek esetében- a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről szóló 27/2006. (II. 7.) Korm. rendelet és a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméhez szükséges cselekvési program részletes szabályairól, valamint az adatszolgáltatás és nyilvántartás rendjéről szóló 59/2008. (IV. 29.) FVM rendelet volt az irányadó.

A birtokvédelem iránti kérelem elutasításra került, „Tekintettel arra, hogy folyamatos birtoksértő magatartás esetén az elkövetés kezdő időpontja az irányadó, fentiek értelmében a jegyző nem rendelkezik hatáskörrel ebben az ügyben eljárni, mivel több, mint egy éve fennáll a birtoksértő állapot. A jegyzőnek arra vonatkozóan sincs hatásköre, hogy a kérelmezett sertéstelepe működésének engedélyezésére hatáskörrel rendelkező más hatóság döntését felülvizsgálja, és szakmai kérdést érintve birtokvédelmet állapítson meg.

Cegléd Város Polgármesterének az illetékes hatósághoz megtett közérdekű bejelentése alapján indult hatósági eljárás nem tárt fel jogsértést. A panaszolt sertéstelep üzemeltetője a hígtrágya kihelyezésével kapcsolatosan bejelentési kötelezettségének és egyéb jogszabályi megfeleltetésnek az illetékes hatóságok tájékoztatása szerint eleget tesz.

Tudomásunk szerint az előző évben lezáródott hatósági eljárás során – melyet a PMKH Érdi Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya folytatott le – egy jogosultsággal rendelkező, akkreditált laboratórium olfaktometriás méréssel azt állapította meg, hogy a sertéstelep levegő terhelése határértéken belül helyezkedik el.

Tájékoztatom továbbá, hogy a közösségi fórumokon megfogalmazott vélemények nem tekinthetőek az illetékes hatósághoz intézett megkeresésnek. Dr Diósgyőri Gitta címzetes főjegyző”

(A kép illusztráció.)

Hasonló hírek

1 hozzászólás

  1. A kedves jegyző asszony lakcíme iránt is csak azért érdeklődnék , hogy értsem az okát ennek a kategórikus elhatárolódásnak. Gondolom a város illetékesei nem szagolják nap mint nap a torokfojtogató sertéstrágya bűzét…
    Azt is értem , hogy a jó fizetés és a kényelmes pozíció és az érdektelenség nem ösztönzi a városvezetést a többségi lakosság érdekeinek képviseletére és így a saját munkájukkal nyilán meg is vannak elégedve, hiszen tökéletesen látszik , hogy pár semmirese jó törvénnyel bedeszkázták a saját seggüket, és mint kitűnik , mert nekik ez a lényeg…és nem azok védelme ,akik arra rászorulnak … kényelmesen dőljenek csak hátra, mint aki jól végezte dolgát … Köszönjük nekik ez úton is! Remélem a MI Hazánk Mozgalom el jön az idő és rendet tesz!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....