0.1 C
Cegléd
2025. december 1. hétfő
spot_img

Veres Tamás színdarab ősbemutató Abonyban

Június 23-án mutatták be Abonyban, az Abonyi Lajos Művelődési Házban Veres Tamás: „Akik megkapták, amit akartak” című színdarabját.

A Cegléden élő, Abonyból származó író művének ősbemutatóját a kritika és a közönség is jól fogadta. A Nagyabonyi Színkör vezetőjének, Király Béláné rendezőnek zseniális dramaturgiai érzéke is kellett ahhoz, hogy a jól felépített, sokszor kabaréba illő beszólásokkal tarkított, mégis gondolkodásra ösztönző szöveggel megírt színdarab életre keljen a világot jelentő deszkákon.


A színészek lelkes csapata közül többen az érettségijükre készültek, párhuzamosan a színdarab próbáival. Az iskolában és a színpadon is helyt kellett állniuk. Mindkét helyen sikerrel vették az akadályokat. A hétköznapi munka mellett a színdarabra készülő idősebb korosztály is kihozta magából a maximumot.

Reméljük Cegléden is bemutatásra kerül Veres Tamás színdarabja legalább akkora sikerrel, mint amit Abonyban elért.

Hasonló hírek

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Köszönjük! Rövid, lényegre törő, tájékoztató és biztató ez a pár sor! Nagyon remélem, hogy az őszi szezonban valóban lesz lehetőségünk bemutatni a Veres darabot Cegléden is. Közben készülünk a kistérségi tájolásra, amiről tájékoztatjuk az Önök újságját is! A Nagyabonyi Színkör nevében jó egészséget és sok sikert kívánok a Ceglédi Panoráma minden munkatársának: Király Béláné

  2. Nagyon jó darab! Láttam Abonyban 🙂
    Mikor lesz a ceglédi bemutató? Megnézném a barátaimmal is.
    Fantasztikusan jó előadás, ajánlom mindenkinek!

  3. Köszönjük szépen ezt a megtisztelő összefoglalót! Mi is reméljük, hogy azon barátainknak is meg tudjuk mutatni, akik lemaradtak egyéb elfoglaltság miatt, többen jelezték, hogy Ceglédre is akár szívesen eljönnének megnézni, feltétlenül jelezzük, ha lesz ilyen lehetőségük. További jó munkát kívánok a Ceglédi Panoráma munkatársainak: Nagy Ágnes

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Két kecske randalírozott Cegléden

Egy ceglédi Facebook-csoportban jelent meg reggel a különös bejegyzés:...

Hadat üzent a drogkereskedőknek

Egy ceglédi édesanya, Melinda a nyilvánossághoz fordult, miután november...

Adventváró hangverseny és kiállítás

A Cegléd-Felszegi Református Egyházközség adott otthont annak az adventváró...

Fényárban gurulnak Cegléd ünnepi autói

A Metropol is beszámolt róla, Cegléd utcáin idén is...

A Ceglédi KK SE az NB I/B 12. fordulójában...