12.4 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Drogosnak hitték, sorsára hagyták

Perceken múlhatott annak a fiatal lánynak az élete, aki a helyi játszótér egyik padja tövében rogyott össze Albertirsán.

Döbbenet, de a mindössze 12 éves Szandrának senki sem segített: az arra járók ugyanis azt hitték, biztos drogozott vagy részeg. Egyedül egy polgárőr, Szemők István (40) sietett oda, majd hívott mentőt a kamaszhoz. Szandra így neki köszönheti, hogy ma életben van: a lánynak ugyanis agyvérzése volt! A gyerekkorban igen ritka sztróknál pedig kiemelten fontos az időfaktor: a betegnek csak akkor van esélye a gyógyulásra, ha 3 – avagy a legújabb protokoll szerint 4,5 – órán belül megkapja a szükséges kezeléseket. Szandra és hőse a helyszínen elevenítették fel a sorsdöntő perceket.

– A nővérem kislánya szólt, hogy menjek, mert a közeli játszótéren fekszik egy lány. Azonnal odasiettem: sajnos, sokan elmentek mellette, mert valószínűleg azt hitték, hogy ivott, esetleg füves cigarettát szívhatott. Én rögtön láttam, hogy az ujjai nagyon furcsán állnak. Képtelen volt felemelkedni a porból, mozogni vagy összefüggően beszélni – emlékezett a polgárőr, akinek a hivatása is a szolgálat, hiszen a Készenléti Rendőrség köztársasági elnöki őrségénél dolgozik rendőrként.

Szandra szüleit munka közben érte a hátborzongató hír: óriási baj van a lányukkal!

– Ő maga telefonált, szegénykém próbálta elmondani, hogy mi történt – idézte fel Szandra édesanyja, Jókán Melinda (40) a történteket. – Sírva törte a szavakat. Elmondta, hogy nem tud felkelni. Először azt hittem, hülyéskedik, mondtam is neki, hogy ne viccelj, kicsim, hogyhogy nem tudsz felállni. De aztán világossá vált, hogy a kislányom élete veszélyben van! Azonnal rohantunk hozzá, közben percek múlva már a mentőszolgálat hívott, hogy viszik Ceglédre a gyereket! Onnan aztán rögtön tovább is irányították a tini lányt.

– Soha nem felejtem el azt a pillanatot, amikor közölték: a lányának agyvérzése van, átszállítják a budapesti idegsebészetre! – csuklott el az édesanya hangja.

Szandra – szerencsére – Istvánnak és az orvosoknak köszönhetően megmenekült, ám életmentő műtétek sora után is bénult volt a teste bal oldala. De nem adta fel: ma, fél évvel később már újra jár, beszél, azaz teljes életet él.

– Ez nem sikerült volna, ha akkor nincs István! – nézett megmentőjére a hálás tinédzser.

A felnőttekhez képest gyerekkorban ritkább a sztrók előfordulása: 100 ezer fiatalból tízet érint. Kisbabáknál az első életév a legveszélyeztetettebb, azon belül is az első két hónap: minden négyezer élveszületésre jut egy „újszülöttkori sztrók”, majd a betegség kialakulásának kockázata a gyermekkor előrehaladtával egyre csökken. A gyermekeknél főleg rejtett szívbetegség és vérszegénység okozhat szélütésnek is nevezett agyvérzést.

blikk.hu
Fotó: Weber Zsolt

Hasonló hírek

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....