Súlyos adat, de igaz, hogy 1920 körül Cegléden a katolikusok számbelileg többségbe kerültek. Ezt a mai napig még mindig nehezen viselik az elsőbbségüket valló reformátusok. Ugyanis egy évszázada ez adta a gondolatát, hogy a szegényebb katolikus felekezet még szegényebb lakosai a Mária-városban Isten-hajlékot építsenek.
A Fegyver (ma Béke) tér 3/5. sz. portán, amit később Velkey Imre megvásárolt, ott volt korábban az ún. szükségkápolna. A szakrális tárgybeli felszereltsége valóban nagyon szolidnak volt mondható, de a rejtélyes eredetű oltárképe már akkor műtárgynak minősült (Szűz Mária Kisjézussal, szikszói adomány). Amikor azonban a kápolna költözni kényszerült, már hogy-hogy nem a kegykép magántulajdonba került és ott is van – a mai napig. Viszont megvolt Fábián László templomterve. A kápolna a Széchenyi útra került, tulajdonképpen egy osztályos iskolával társbérletbe, ami korábban istálló volt. A hajlék mégis hosszú ideig összetartotta az errefelé lakó katolikusokat. Még Zsédely Gyula, a későbbi legendás plébános által vezetett Historia Domus alapján is nagyon nehéz lenne kiszámolni, hány alkalommal volt ott szentmise és litánia.
A betlehemi szegénység és a nagy vallásos lelkesedés a II. világháború végére megérlelte a gondolatát, hogy itt templomot kellene építeni. Meghirdették és szorgalmazták az adakozást az itt szolgáló atyák, Dr. Tóth Tibor kifejezetten nagy templom építésében gondolkodott. A korábbi terv átkerült a Dohány utca sarokportájára, a látványtervből képeslap lett. Elkezdték – nagyon vizes évben – az alapozást, eljutottak a lábazatig, de a politikai és pénzhiány, valamint a környezeti nehézségek miatt az megakadt. Sőt! Arra jutottak, hogy nem lehetséges ott és akkora templomot építeni. Sokféle mende-mondával találkozott a krónikás, pl. hogy annak tégláiból épült a tűzoltó laktanya. Hát nem, a visszabontás után a téglát értékesítette az egyházközség.
Maradt a szükségkápolna, Dr. Tóth Tibor atyát meg bugaci száműzetésbe diszponálták állami segédlettel. 1967-ben új helyzet állt elő, amikor ide helyezték Zsédely Gyulát. A „szelevényi remete” sok rosszat megélt addigra, de tüzes gondolkozása elindított egy közös tervezgetést, ami már nem templom, hanem egy kápolna megépítésére vonatkozott. Először Tar Laci bácsi kapta a tervezési feladatot, amit az egyház végül nem fogadott el és Gyula atya kecskeméti kapcsolatai révén rátalált Kerényi Józsefre, aki akkor a hírös város főépítésze volt. Más munkáihoz illeszkedett Kerényi gondolata, amiből az Árpád-kor jellegzetes templomait követő tervezet született.
Miután megvolt a jóváhagyott építési terv, már kellettek a további művészemberek a belsőépítészeti munkákhoz és természetesen a sok-sok hazai kisebb és nagyobb adomány. Akkor Dr. Korompay Tibor a Szent Kereszt templom és plébánia vezetője az egyházközségétől 1 millió forintot adományozott – az egyháztanács lelkes döntése után. De Gyula atya fillérre pontos nyilvántartási könyvében a 100 forintok is „gazdával voltak”. Még csak a romosnak tűnő épület bontása folyt, de Gyula atya már a belga támogatásról is beszámolhatott. Azóta sem tudják sokan, hogy épp ezért csillog olyan szépen a kápolna csúcsán a kereszt és a tartógömb, mert az aranyfüst onnan érkezett.
Két építőipari cég dolgozott a kápolnánál (DÉTÉV és BÁCS Épszer), időközben megérkeztek az öles fenyőfák, amelyekből kialakított gerendázat ma is a kápolna ereje, meg Letanóczki Gyula statikai tudása. A kápolna patrocíniuma, a Magyarok Nagyasszonya – „illett neki szobrot állítani”. Melocco Miklós szobrász rusticai márványból faragta meg remek alkotását. Király Lőrinc az oltárszekrényt, a bronz keresztet és a keresztutat Ozsvári Csaba, a tragikusan rövid életet élt ötvösművész készítette.
De még ezzel nem ért véget Gyula atya „missziója”, a japánakác tőszomszédságával az áldozatosság szimbóluma, a Pelikán szobra került elhelyezésre, amit Stremeny Géza készített el. „Közben” a homokkő miatt folyton morzsolódó Kálvária-szobor együttes kapott egy végleges megújítást (Vadászi Pál műve). Mészkőből újrafaragták, a hasonmás szoborcsoport fehérsége messzire viszi a hírét, hogy ennek a kápolnának volt egy nagy építtetője és fenntartója! Közben Gyula atya írt bibliamagyarázatokat, könyve jelent meg a vasárnapi misék homíliájáról és sosem hallgatva el szalézi voltát, mártírtársát egy könyvben mutatta be (Sándor István), akit azóta már boldoggá avattak.
Nagyon hosszan tudná a krónikás a további információit közölni, de felhívja a figyelmet arra, hogy a Kápolna és hívei élettörténete már könyvben is megjelent. És ami már a nagy mű lezárása, a magyar szentek samottból készített képei (Szinvai Pál és Rehák Julianna) és Diós Pál és fia díszítő szobrászok alkotása, Don Bosco Szent János mellszobra a kápolna kertjében. Vázlatosan felidéztük a kápolna történetének főbb eseményeit, sajnos a személyes érdemeket kevésbé volt mód hangsúlyozni.
Az írás a „Nyitott templomok” program keretében a Ceglédi Tourinform felkérésére megtartott szeptember 15-ei diavetítéssel egybekötött építéstörténeti előadás anyagából készült.
ESDÉ
Fotó: ESDÉ fotó
