Ha kissé régies stílusúnak véli az Olvasó a fenti címet, nem véletlen. Klasszikus értékek szenvedélyes szolgálója DR. FARKAS PÁL szakgyógyszerész és (mű)gyűjtő. Fél évszázada mestere a patikaszerek egyre szerteágazóbb világának (megkapta az aranydíszoklevelet), s már gyermekkorában vonzódott az értékes, érdekes kultúrtárgyak iránt. Ahogyan ő mondja: mindent gyűjt a fegyvereken kívül.
– Mi volt az első „fogásod”?
– A bélyeg. Az akkori két- és ötfilléresekre vadásztam.
– Nyilván élményeket is gyűjtöttél a családban.
– Boldog gyermekkoriakat, a nehézségek ellenére. Hároméves voltam, amikor édesapámat „elvitte” a háború. Egy kép él bennem: karjaiban tartott. Édesanyámra három gyermek gondozása várt. De sokat segített anyai nagyanyánk a nevelésünkben. Vidám emlékem a klottgatyás időszak: foci, karikázás…
– Mikor csapott meg a gyógyszerek illata?
– Mivel ügyes kezűnek látott édesanyám, a fogtechnikusi hivatást javasolta. De az érettségim évében (1960) nem indult ilyen képzés. Segédmunkásnak álltam az Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyárba (ma EGIS). A tablettázó és drazsírozó részlegen dolgoztam, nagy kedvvel. Ennek hatására jelentkeztem az Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karára. Felvettek, s nagyon hasznos és kellemes volt ez a tanulási időszak. Diploma után (1967) az albertirsai közforgalmú gyógyszertárban kezdtem a hivatásom. De közbeszólt a katonaság, amely szerencsésen alakult a számomra: a repülőorvosi kutatóintézetben dolgozhattam, ez szakmai fejlődést is jelentett. Két és fél év után már kaptam állást Cegléden, a Rákóczi gyógyszertárban. Amikor felépült az új ceglédi kórház, az ottani gyógyszertár lett a munkahelyem. Évek múltán helyettesi, majd vezetői megbízást kaptam. Sikeres, alkotó szakasza ez az életemnek. Eltelt ott harminchat év… Kezdődött a privatizáció és a liberalizáció, napi gondokat okoztak a külső, nem szakmai követelmények. Elveszett a vezetői varázs. Mivel 2002-től már nyugdíjasként dolgoztam, 2006 után váltottam: közforgalmú gyógyszertárakban dolgoztam Cegléden és a környező településeken félállásban vagy egyszerűsített munkaszerződésekkel. Ma is felveszem a fehér köpenyt a TESCO-soron.
– A gyógyszertárak többek, mint gyógyszereket tárolók.
– Nemcsak szerek biztonságos kiszolgáltatása a feladat, hanem a megelőzés, az egészségmegőrzés is, s a felvilágosítás. A patika egyre fontosabb kapocs a beteg és az orvos között. („Az egészség nem minden, de egészség nélkül a minden semmi.” Schopehauer)
– Sok gyógyszert fogyasztunk?
– Rengeteget. Bár ez a dömping a gyártók üzleti érdekeit is szolgálja, tudni kell: az új és újabb készítmények finomítások „a mellékhatások tekintetében” is.
– A függőknél nem lehetne alkalmazni a placebohatást?
– A placebo hatóanyag nélküli készítmény, álgyógyszer. A kórházban készítettünk annak idején ilyeneket – természetesen szigorúan ellenőrzött orvosi felügyelet mellett –, ilyen volt például Blaup: blau (kék) + placebo. Nagyon jól aludtak tőle az alvás-zavaros betegek.
– És a homeopátiás szerek?
– Kritikával kell fogadni ezeket. Ha megfelelő szakember, megfelelő betegségre, megfelelő időpontban ajánlja ezeket, hatásosak lehetnek.
– Elképzelhető olyan medicina, amely csillapítaná az erősen lázas szenvedélyedet, a gyűjtést?
– Nem. Minek is?! Bár ez fertőző mánia, de rendkívül hasznos: lélek- és szellemépítő, ismereteket és műveltséget adó, szóval a mentális egészséget megőrző.
– Miket gyűjtesz?
– Szinte mindent, ami üzen valamit egy korról.
– A legfontosabbakat mutasd be.
– A bélyegeket már említettem. A ceglédi gyűjtők körének titkára és elnöke is voltam. Harminc éve vagyok a képeslapok (ki)kutatója és tanulmányozója. A tárgyak nem önmagukban érdekelnek, feltárom történelmi, történeti és kulturális múltjukat, szerepüket is. Mindegyik hír egy korábbi időszakról. Nagy sikert aratott például a Dédanyáink gyógy- és fürdőhelyei című kiállításom négyszáz képeslappal. A millenniumig rajzos képeslapokat készítettek, s éppen egy gyógyszerész Divald Károly jött rá a fényképes lap előnyeire.
– Van jövője a képeslapnak?
– Kétes. Mint a bélyegeké. Ma mobilon egy kattintással küldhetünk képes üzeneteket.
– Sokan megcsodálták A gyógyszerészet emlékei témájú kiállításodat a Kossuth Múzeumban.
– Gyűjtőszemmel járom a világot. Huszonöt éve Baján megláttam egy tégelyt, ez volt az ihlető. Mai gyűjteményemből említek néhány érdekességet: receptek az 1800-as évekből, gyógyszeres dobozok, szakkönyvek, gyógynövényeket felsoroló irat az 1790-es évekből, bécsi gyógyszerkönyv 1812-ből. És szódásüvegek. Egykoron a gyógyszerészek forgalmazták, mert az ásott kutak vizét szűrni és hőkezelni kellett. A gyógyszerészet igényes hivatás, ezért a szikvizes üvegekre művészi rajzolatokat készítettek. S mellettük álltak a szép ivópoharak.
– A festményeknek is hódolója vagy.
– Apósom, Rossi Károly is kedvet adhatott, aki műkereskedő, műgyűjtő volt, emellett híres újságíró. Humoros írásai jelentek meg országos lapokban, vidám jeleneteit mutatta be a rádió és a televízió. (Terv: az ő portréjának bemutatása. K.Á.) A képek gyűjtését ez az elv határozza meg: szép, ami tetszik. A szecessziós stílust szeretem építészetben, tárgyakban is. (Főbb jellemzői: növények, virágok és indák színes, játékos változatossága.) Kórházi időszakomban, majd a gimnáziumban és Artem Galériában időnként képzőművészeti kiállításokat is szervezek vagy megnyitok.
– Mi volt, mi van még a „tarsolyodban”?
– Szobrok, plakettek, érmék, telefonkártyák, papírrégiségek, ex librisek, kártyanaptárak…
– A kiszemelt tárgyak becserkészése, csereberéje sok időt, utazást igényel. Mit szól ehhez a „házasságon kívüli” szenvedélyedhez a feleséged?
(E kérdés hallatán bejön a ház asszonya, a nyugdíjas tanítónő, Gabi. Hármasban folytatjuk a beszélgetést, de elsősorban Pali „gyűjti” a témákhoz a szavakat.)
– Van egy megállapodásunk – mondja: – Élni és élni hagyni! Ez az egymást tisztelő és megértő magatartás óvja a harmóniát.
– Hogyan kezdődött a kapcsolatotok?
– Korábbról ismertük egymást. Egyszer vizsgaidőszakban ugyanazon a vonaton utaztunk haza. Rengetegen voltak, s én átadtam Gabinak a helyet. Helyfoglalás lett ebből egy életre. Két évvel utána összeházasodtunk. Nemrégen örültünk a nagy értéknek, az aranynak: az ötvenéves házassági évfordulónknak, sógoromékkal együtt.
– Gyerekek?
– Drámai a történet eleje: koraszülött ikrek, két fiú, meghaltak, az egyik a kezemben… De ezután csodákkal kárpótolt minket a sors. Két lányunk született. Gabi tanítónő a Táncsics iskolában, három gyermekük van. Rékát felvették Bécsbe, gazdasági egyetemre; zongorázik, énekel, klipeket készít, táncol, szerepelt a televízióban is. Balázs Kecskeméten focizik, Talentum díjat kapott. Petra zongorajátéka nívódíjas lett, ő is táncol. Gyöngyvér lányunk óvónőképzőt, tanítóképzőt, majd bölcsészkaron német szakot végzett, a gimnáziumban tanít. Szintén háromgyermekes édesanya. Marci fiuk gimnazista, a számítástechnika tudora, már érettségizett angolból. A két lányka – Zorka és Hanna – kedves, okos, szép beszédű teremtés, a tánc és a tollaslabda tündérei, s az angolt is tanulják.
– Sok évtizede ismerlek titeket. Ahogyan éltek, az egy tökéletes örömgyűjtemény.
– A legértékesebb.
(Beszélgetésünk végén a gyógyszerész úr mutat egy patinás eszközt. Furulyának vélem. Szétcsavarozza, részekre: tintatartó, levélbontó kés, toll, töltőceruza, messzelátó, amelyben egy fürdőhely képeslapja látható. Mily sokféleségű! Mint a gazdája.)
Koltói Ádám
Fotó: Kisfaludi István
