Egy uradalmi erdész már így ír róla 1880-ban. „Európába Kínából hozták, s ma a termesztése folytán több faját ismerik, melyek közül legismertebb: a fehér vagy vörhenyes gyümölcsű édes eperfa, Morus alba; a fekete gyümölcsű savanyu eperfa, M. nigra; a nagylevelű eperfa, M. moretti; de a legnagyobb levelű a M. ledvona és M. giarvola, melyek levele a legjobb takarmánynak – selyemtenyésztés céljából. A vörös eperfa, M. rubra gyümölcse kevésbé értékes; a cserjeféle eperfa, M. multicaulis termetével, valamint az igazi török eperfa, Morus constantinapolitana pedig nagy fekete zamatos gyümölcsével tűnik ki.”
De hol vannak már azok az idők, amikor csak az Ugyerben másfélezernél több eperfát vontunk vizsgálat és védelem alá… Ikvai Nándor emlékkötetében már szóvá tettük, hogy az áramszolgáltatónak miért épp a savanyú eperfák felett kell építeni a vezetéket…Mindhiába.
A 10–15 m magas, terpedt koronájú eperfák főleg Kínában őshonosak (selyemhernyó fő tápláléka), de az igazi savanyú eper inkább perzsa eredetűnek tekinthető. Főleg a fehér eperfa állomány azért is leromlott, mert amíg a lombjáért ültették, a folyamatos és intenzív hajtásvágás legyengítette a fákat. Mégis a Jeszenszky Árpád-féle monográfia szerint a 200-350 éves eperfák mégis fehér eprek közül kerülnek ki.
A fehér eper íze egyszerűen édes, savszegény, a fekete faeper gyümölcse sokkal aromásabb. A valaha igen gyakori faj állománya mára megritkult, piacokon nem találkozunk a gyümölcsével, magyarázata sokrétű: nincsenek oltványiskolákban szaporítások, eltűnt a selyemhernyó tenyésztése, az amerikai szövőlepke ellen sokáig csak sikertelenül tudtak küzdeni, a gyümölcse kényes, megsérülve pedig erjedésnek indul. Viszont akár egy hónapig is folyamatosan érik.
A 19. században szinte minden parasztház udvarába és tanyák portájába ültettek eperfát, fogyasztották is, de fontos nevelőtápja is volt a választási malacoknak. Miért is kellenének ma ezek a fák, amikor a házi sertéseknek jobbára üres ólját találjuk Dél-Pest megyében is… A Monarchia idején út menti sorfának ugyancsak sok fát ültettek, a ’60-as években már csak a hatvani MÁV-kertészet volt képes oltványokat előállítani.
Nálunk inkább a fehér eper terjedt el, a már említett ökonom-botanikai jellemzők miatt, ugyanis a faji jellemzők a köznyelvben a fehér és fekete eper között a gyümölcsök színe szerint különbözteti meg. Holott a fehér epernek is vannak piros, rózsaszín, sőt sötét gyümölcsű alakjai. Aki nem akar lombozat alapján fajt határozni, annak figyelmébe ajánlható, a visszavágás utáni levélforma figyelését. Ha karéjos levelek jelennek meg, biztosan Morus alba, belőle sövényt is lehet nevelni.
Közepes vagy magas termetű lombhullató fa. Kérge vöröses- vagy szürkésbarna, idősebb korában hosszanti repedésekkel, vesszői világos szürkésbarnák, közepesen vékonyak. Levelei kissé aszimmetrikusak, tojásdadok, 6-12 cm hosszúak, viszonylag vékonyak, általában, és a termő hajtásokon tagolatlanok, a hosszúhajtásokon karéjosak, hasadtak vagy osztottak is lehetnek. Virágai váltivarú egylakiak, előfordul, hogy egy fán túlnyomórészt porzós vagy termős virágok vannak; eszerint jól vagy rosszul teremnek.
A porzós virágok hosszúnyelű világossárga barkavirágzatot, a termősek rövidnyelű fejecskéket alkotnak. A gyümölcse lényegében terméságazat majdnem csupasz, többnyire 1,5-2 cm hosszú, hengeres, húsos lepellevelei éretten fehérek, rózsaszínesek, lilák vagy feketék egyaránt lehetnek, ízük azonban színüktől függetlenül émelyítően édes, alig savas. A fehér eperfa június-júliusban hozza fehér, ritkábban fekete vagy rózsás árnyalatú, mézédes termését. Ezt leginkább nyersen fogyasztják, de pálinkát is lehet főzni belőle.
A sokkal népszerűbb fekete eper később, nyár végén érik, belőle befőttet, gyümölcs-levet vagy eperbort készíthetünk. A Tisza-tó környéki falvak szőlőiben a gyümölcsét ritkán gyűjtötték pálinkacefréhez, inkább befőttet, dzsemet és ritkán aszalványt készítettek belőle. A fehér eper flavonoidokban, a fekete eper pedig antociánokban igen gazdag. Sajnos a Morus-okból kivesztünk, pedig gyümölcstermő fajként is foglalkozhatnánk vele. Érdekes változás, hogy díszváltozatait egyre több helye ültetik.
Ma már csak 8-10 ceglédi ember veszi a fáradságot, hogy nyáron a hullott epret összegyűjtse és az erjedés után a cefrét pálinkának kifőzesse. A 2018-ban termett gyümölcsből párolt nemes ital lassan megérik és módjával, de kezdődhet a ritka ital kóstolgatása…
ESDÉ
Fotó: SD fotó
