3.3 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Járműtörténeti kiállítás Cegléden

Vajon ki tudná felsorolni azt a tucatnyi motorkerékpár-márkát, amelyet hazánkban az elmúlt közel száz évben gyártottak több-kevesebb sikerrel, és mára már csak az emlékük maradt, illetve az a kevés „túlélő”, melyeket garázsok mélyén féltve őriznek gazdáik?

A régi járművek szerelmeseinek most kiállítást szervezünk Cegléden, amely  Cegléd Város Önkormányzata támogatásával jöhetett létre. Rohanó világunkban szeretnénk felvillantani a múltat, ízelítőt adni a korukban sokaknak létszükségletet jelentő közlekedési és sporteszközök szépségéről, technikai felépítéséről.

Az egyes gépelemek bemutatásával pedig könnyebben érthetővé válik a mai járművek működése is, hiszen a fejlődés folyamatos, de mindig a régi alapokon nyugszik.

„Nincs új a Nap alatt” – tarja a mondás, ebből is ízelítőt ad a kiállítás, amely diákjaink és motorszerető barátaink, kollégáink segítségével készül minden érdeklődőnek.

A bemutató egyik fele plakátokon követi végig a gyártmánytörténetet, a másik fele pedig korszakokon átívelően mutat be egyes típusokat a valóságban.

A megértést tájékoztató feliratokon kívül szakvezetéssel is igyekszünk segíteni.

A kiállítás helyszíne: Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola (Mezgáz) Cegléd, Széchenyi út 16.

Nyitva tartás:  2018. november 6-11 között, naponta 10-16 óráig

A rendezvény szervezője: Szalai Zoltán

Hasonló hírek

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...