A cím nem tévedés, hiszen mindannyian tudjuk: Halottak Napja van. Temetőkbe megyünk, szeretteink sírjára virágot teszünk, gyertyát gyújtunk és emlékezünk a napra, amikor ő, ők elmentek, – előre mentek! -. Haláluk órájára emlékezünk. Vajon gondolunk halálunk napjára is?
Halálra gondolni? Igen. Természetes az öntudattal élő embernek. Elmúlás szövi át életünk, a pillanatok patakján csordogálnak napjaink. A Föld élőlényei közül egyedül az ember tudja, hogy meghal. Mekkora várakozás, készülődés, amikor újszülöttet várunk… Bölcsesség jele, ha legalább olykor felkészülünk halálunk órájára.
Jókai Anna kortárs írónk szerette volna:
„Ne csak velem, de általam történjen:
az aktív meghalás erejét kérem.
Nem eutanázia: nem öngyilok:
Értem küldött felismert angyalok!”
Ha az ember írástudásának kezdetétől keres, számtalan vallomást talál, amint halálával szembe néz. A latin költő, Horatius (+ Kr.e. 8.) írja: „Meg nem halhatok én teljesen… Jobb részem nem enyész, szellemem él tovább.”
Az Istent tagadó, káromló Henrich Heine (+1856) élete alkonyán vallja: „Igen, tékozló fiúként visszatértem Istenhez… Ha már vágyunk egy Isten után, aki valóban képes segíteni… akkor el kell fogadni személyiségét, világon kívüliségét és szent tulajdonságait… Így ráadásul elnyerjük lelkünk halhatatlanságát, a halál utáni örök életet…”
Arany János (+1882) halálát túlélő bizalmát oly egyszerűséggel reméli:
„… Köt engem a jó Isten kévébe,
Betakarít régi, rakott csűrébe.”
Gárdonyi Géza (+1922) így gondolta:
„a halál nekem nem kivégzés, börtön,
nem fázlaló, nem is rút semmiképpen:
egy ajtó bezárul itt lenn a földön,
egy másik ajtó kinyílik ott fenn az égen.”
Hamvas Béla (+1968) író, filozófus: „Az élet nem hetven vagy nyolcvan év, hanem örök létezés, és nem végig kell élni, hogy az ember megsemmisül, hanem úgy, hogy ha akarna sem tudna soha megsemmisülni.”
Sinka István (+1969) költő:
„Útlevelem a sors
pecséttel látja el,
s indulok végtelen
hazámba innen el.”
Illyés Gyula (+1983) amikor testén az öregség elmúlást jelző nyomokat nézi, szinte büszkeséggel kiáltja az Érinthetetlen című versében:
Hogy magam én, még konokabban,
még beljebb húzódva magamba,
megmaradjak, ami vagyok,
érinthetetlen, halhatatlan.”
Weöres Sándor (+1989) felteszi a kérdést: „Halálommal a semmibe térek?” Testében zártnak érzi magát, és megállapítja:
„Míg él s lót-fut, halott vagyok,
s ha ő nincs, megszabadulok,
vissza, Isten szerelmébe.”
Nemes Nagy Ágnes (+1991) szinte sikoltja: „Nem akarok meghalni, nem…” Ám érzékeny lelkével látja a létező tárgyak üzenetét:
„Mert fény van minden tárgy felett…
hiszem a test feltámadását.”
Pilinszky János (+1981) a halált „nyitott szárnyú emelkedő zuhanás”-ként látja. Hová? Istennek mondja:
„Halálom után majd örök öledben,
fölpanaszlom akkor, mit tettél velem,
karjaid közt végre kisírhatom magam,
csillapíthatatlan sírok hangosan.”
Vásáry Tamás köztünk élő zongoraművész, karnagy vallja: „Ha felismerjük, hogy csodálatos isteni lények vagyunk, hogy lelkünk nem halandó, már nem félünk. S ezt nem fejünkkel kell tudnunk, hanem egész lényünkkel, hogy halálunkkal visszatérünk, beleolvadunk a nagy egészbe.”
Talán már sok is az idézet, melyek ösztönözhetnek bennünket, hogy halálunk napjára is gondoljunk. Természetesen az idézetekkel szemben is idézhetnénk olyan meggyőződéseket, amelyek a halállal a semmibe hullást vallják… A lényeg, a magunk életét magunknak kell megélni és halálunkat magunknak kell átélni.
A halál nem csak koporsó, hanem bölcső is. Az öröklété.
Nemrég kérdezték tőlem is, hogy gondolok-e a halálra? Válaszom: mint minden ember. Nem félek tőle. A halállal lesz teljessé az ember élete. Az élet csúcspillanata. A halálban válik véglegessé, ki is ő maga, lényegében, látszatok nélkül. A halál nem csak koporsó, hanem bölcső is. Az öröklété. Hiszek ebben. Különben virágot sem tennék szeretteim sírjára. Ezért nem hiábavaló az ima sem. – Halálom napja? Senki sem tudja sem azt, sem az óráját. Reménykedem, hogy majd nekem is mondja a Názáreti Jézus Krisztus: „Még ma velem leszel a mennyben.” S majd az Ő szavaival lehelhetem: „Atyám kezedbe ajánlom lelkemet.”
Halottak Napja most van. – Halálunk Napja sincs távol…
Mácz István, 2018
