Istenigazából lelkesülő

Hallottam őt: szellemet-lelket érintően beszélt. (Ráillő: „A stílus maga az ember.” Buffon)

Hallottam róla: sikeresen tevékeny és teremtő. (Ráillő: „A szép szót szép tett kövesse!” Eötvös József)

Hallgattam őt: mintha a lélek boltozatos templomába vezetett volna SZLAUKÓ ORSOLYA evangélikus lelkész.

*

–    Honnan kapta a retorikai képesség áldását?

–   A szerető szavú családomtól, egyetemi tanulmányaimból, egyéni képességemből és Istentől. Adomány, kaptam. Teológus koromban esti imáimban kértem őt, adjon talentumot a prédikációhoz. Rengeteget gyakoroltam. Minden igehirdetésre alaposan felkészülök ma is. Igyekszem úgy beszélni, hogy a bonyolultabb bibliai témát is mindenki megértse, sőt hasson rá. Egyszerűen fogalmazok. Emberként vagyok jelen a gyülekezetben: a lelkész nem fent, hanem az emberek mellett áll – alázattal.

–   Luther retorikája szerint legyen a prédikáció témája emberközeli, a mindennapok lelki gondjaiból is merítő. Egy huszonnyolc éves fiatal nőnek van erre élettapasztalata?

–   Már sok mindent megéltem, sebzettségem is sok van: gyász, csalódás, betegség, de azért több öröm ért. Erős az empátiám, igyekszem megismerni az embereket, akikhez szólok vasárnaponként.

–   Ez (is) magyarázata annak, hogy nagyon népszerű Cegléden. Megszólítják a piacon, a postán, hívják rádióba, „nagy” televízióba is.

–   Luther tanítása – igazi lutheránusnak tartom magam -: legyünk láthatóan evangélikusok. Ez azt jelenti számomra, hogy az egyház közösen, együtt tesz a várossal az emberekért és fordítva. Szívesen segítek bárkinek.

–   Meg olyan céltudatosan, kiegyensúlyozottan és derűsen, mint a Lelkésznő.

–   Örököltem ezeket a tulajdonságokat. Szüleim nagyon szépen neveltek, engem és bátyámat. Én úgy szemlélem a félig töltött poharat, hogy félig tele van. Nem az a hozzáállásom, hogy mit nem lehet, hanem az, hogyan lehet megcsinálni. Ez az optimizmus vezet isteni hittel. Ez adott bátorítást akkor is, amikor 2016. augusztus 3-án Ceglédre kerültem, akkor még idegenként. Istenbe kapaszkodtam. Bár Szeged (a korábbi szolgálatom színhelye) után Cegléd kisváros, mégis újra és másként kellett kezdenem a gyülekezeti és közösségi munkát. Két segítséget kaptam az induláshoz, a beilleszkedéshez. Bibliai útmutatást: Maga a menny Istene ad nekünk sikert, s mi az ő szolgáiként kezdjük el az építést; azonnal segítő emberek álltak mellém, nem maradtam tehát magamra.

–   Gyermekkorában mi volt az első Isten-élménye?

–   Ezt még nem kérdezte meg senki tőlem… Amikor meghalt keresztanyukám, hinni akartam az öröklétben. Később, tizenhárom évesen a konfirmálásomkor, az első úrvacsoravételen együtt volt az egész család, ez felemelő, Istenhez felemelő élményt adott. Ezután úgy játszottam a plüssállataimmal, hogy úrvacsoráztattam őket. Makón – onnan érkeztem Ceglédre – nagyon megszerettem a polgármester asszonyt, aki „új” keresztanyukám lett. Ez nagy ajándék nekem az Istentől.

–   Milyennek képzelte gyermekként az Istent?

–   Jóságos apaként, aki véd, erős karjaival fölemel, de ha kell, fegyelmez is.

–   A történelmi ember változik. Isten (képe) nem?

–   Ő változatlan, örök és ugyanaz; lelki tény. A mai embert iszonyú mennyiségű információ éri, nagy a rohanás, ez kiszorítja Istent a hétköznapokból, – embertársainkra sem figyelünk eléggé. De a sorsdöntő élmények, főleg a tragédiák menekülő utat nyitnak Istenhez.

–   Iskolái, tanulmányai?

–   Budapesten a nagy hírű Evangélikus Fasori Gimnáziumba jártam. Kitűnő tanárok, remek közösség. Kedvenc tárgyam a hittan és a latin volt – előrehozott érettségit is tettem ezekből -, de szerettem a matematikát, a fizikát és a történelmet is. Két egyetemre jelentkeztem: az ELTE klasszika-filológia és néprajz szakára és a teológiára. Felvettek, mindkettőn tanultam.

–   Az ölelő család és a (fel)karoló gimnázium kiterjesztett égisze alól a kikerülést hogyan élte meg?

–   Nehezen, de ez is hozzájárult felnőtté válásomhoz. Féltem az egyetemtől, nem a tanulástól, hanem a „magamra hagyott” helyzettől. Sarkalltam magam az önállóságra, a két egyetem mellett dolgoztam: a Sugár moziban pop-cornt árultam, takarítottam, végül kasszáztam két évig. Nem a pénzért – támogatott a családom -, hanem a „magam ura vagyok” bizonyítása végett. S jött az első szerelem… A komoly kapcsolat öt évig tartott, de nem sikerült, nem lett belőle házasság.

–   Hogyan élte meg a szakítást?

–   Nagyon rosszul. Éppen Németországban, Heidelbergben tanultam, ösztöndíjasként. Mélyre kerültem, nehezen dolgoztam fel a csalódást. De több kapaszkodót kaptam Istentől. A sok feladat lekötött: német egyetemen, német emberek között, németül tanulni. Meg kellett állnom a helyem. Végzősként az ottani magyar gyülekezetben prédikáltam is. Hamarosan hazatértem, a püspök kihelyezett gyakorlatra, Újpestre. Boldogított a hivatás izgalmas kezdése. Utólag győzött a ráció: „kellett” a szerelmi csalódás, ennek is köszönhetem, hogy az és olyan vagyok, aki és amilyen ma.

–   Milyen érzés volt először a szószékre állnia?

–   A Nógrád megyei Felsőpetényre kerültem szuplikációra (teológusok feladata: igehirdetés mellett adományok gyűjtése). Rettenetesen izgultam. Felolvastam a prédikációt. Elárulom, ma is izgulok egy kicsit, de ez talán már nem látszik rajtam. Számunkra van egy tematikus rend, amely kijelöli azt a szakaszt a Szentírásból, amely alapja a vasárnapi prédikációnak. (Ez a textus.) Előtte egy hétig építem magamban a gondolatokat. Van egy kis füzetem – gondolatfüzetnek nevezem -, amelybe beírom élményeimet, tapasztalataimat. Ez is a felkészülés forrása.

–   Mi az egyház, a lelkész szerepe ma?

–   A lutheránus egyház vigasztaló egyház és az öröm egyháza. Zaklatott, feszült életet élünk. Mindenkinek megvan a maga keresztje. A segítő misszió a feladatunk. Ha nem az érdek, hanem az érték vezényli az embereket, jobbá válik a világ.

–   Lendületes, lelkes lelkész, aki lélekápoló is. Hogyan gondozza a magáét, például a szabadidejében?

–   Sokan megkérdezik: Nem rossz-e este egyedül hazamenni a parókiára? Én szeretek egyedül lenni. Egész nap emberek között vagyok, jólesik a csend. Szeretek filmet nézni, színházba és koncertekre járni. Nem telik el úgy nap, hogy nem olvasok. Előfordul, hogy este autóba ülök, fel Budapestre, a barátaimhoz. Enyhet adó a természet is. Kigyalogolok a Gerje partjára, sétálok. Gyakran kiülök a Szabadság térre, figyelem az embereket. Cegléd nagy értéke ez a templomok ölelte tér.

–   Ha mégis… Ha nagyobb a gondja… Ha mégis… kellene valaki…

–   Valóban egyedül élek Cegléden. De van egy barátnőm, ő is lelkész, és bár külföldön él, a napi kapcsolatunkban életünk minden apró rezdülését megbeszéljük. De a környezetemben is van olyan, akihez „menekülhetek”. S kell egy külső szemlélő is: egy terapeuta. A lelkészt sok-sokk hatás is éri – családok tragédiája, gyásza -, szükséges a mentális védelem. Nekem is van hivatásos lélekápolóm. Még ezt sem mondtam el nyilvánosan: van a nappalimban egy szőnyeg, szeretek azon feküdni, olvasni, zenét hallgatni, s csak úgy elvagyok… Itteni új szokásom: este kiülök a templom teraszára, nézem a város fényeit, csendesülését.

–   Fontosnak tartja a családot, a gyereket. Saját?…

–   Nyilván szeretnék majd férjhez menni, szeretnék gyermeket. De tudja, egy lelkésznőnek nehéz kapcsolatot találni. Ha majd eljön az igazi…! Testvéremnek van egy kislánya, Emma. Én vagyok a keresztanyukája. Mivel ő a test-véremből van, úgy érzem és úgy szeretem, hogy az enyém is.

–   Fiatal, tehetséges, jó híre van az egyházon belül is. Nem vágyik el Ceglédről?

–   Nem! Itt a helyemen vagyok, most ez a küldetésem. A gyülekezeti szolgálat mellett újabb feladatokat is kaptam. Friss örömhír: az egyház zsinata az Északi Egyházkerület (elnöke dr. Fabiny Tamás püspök) evangélizációs és missziói felelősnek választott. A zsinat tagja is lettem, tehát fiatal női lelkészként szavazati jogot kaptam az egyházi törvények meghozatalában. Cegléden is van még sok feladatom, – hosszú távra tervezek itt.

(A szó olyan, mint egy keret: alkalmilag a magam szóképét láthatom benne. Szlaukó Orsolya? Lelkész: lélek-ész.

Kikísér. Ránk esteledett. Kilépek a sötétbe. Csillagfényt látok. Az ő szemében?)

Koltói Ádám
Fotó: Pálinkás Éva