Egészséges emberként nagyon nehéz elképzelni, hogy milyen lehet az élet egyszerű kihívásait megoldani kerekesszékben. Két ceglédi hölggyel beszélgettem mindennapi küzdelmeikről, társalgásunk leginkább arra irányult, hogyan tudják a hétköznapi ügyeket megoldani, a legalapvetőbb helyekre eljutni. A beszélgetés során kiderült, hogy hiába vannak jogszabályok az akadálymentesítésre, azért van probléma bőven.
Kezdjük az alapoknál: az első talán a közlekedés. A járdák egy része elhanyagolt, az ott lakók nem is gondolják, hogy a repedezett burkolat, milyen nehézséget jelent a rokkant emberek számára. Ugyanakkor vannak olyan utcák is, ahol járda sincs. Az útról járdára való fel- és lehajtást pedig még jobban nehezíti, hogy számos helyen még padka van. Ami pozitívum, hogy a belváros rekonstrukciójánál már figyelembe veszik ezt a problémát és a felújítások ennek a kívánalomnak is eleget tesznek.
A Ceglédi Volánbusz sem könnyíti meg az közlekedést a kerekes székeseknek. A környező városokban már mindenhol jelölik, hogy egy adott időpontban akadálymentesített jármű közlekedik. A hölgyek elmondásából kiderül, hogy Cegléden ez nem így van, ahogy az sem igazán megoldott, hogy a Budai úti fürdőbe egyszerűen kijussanak az éppen szükséges kezeléseket igénybe venni. „Volt olyan eset, hogy akadálymentesített busz érkezett, de a sofőrnek eszébe se jutott segíteni, hanem még vitába is fogott és közölte úgysem tudok felszállni.”- mondta el az egyik beszélgetőpartnerem.
A vasútállomásról számtalanszor hallhattuk, hogy a lift vagy működik vagy nem, nem beszélve a rengeteg törött üvegről, ami károsítja a kerekesszék gumiját. Az új vonatok már rokkantak számára is jól használhatók, de a 40-50 éves vonatokhoz segítséget kell kérni. Ezek a régebbi típusok hidraulikus emelővel vannak felszerelve, amit a jegykezelő vagy a kocsivizsgáló működtet, ha ilyen nincs, akkor a vasútállomáson rendelkezésre áll mobil emelő is.
A hivatalos ügyek intézése is problémás. A Magyar Posta látszólag megoldotta a gondot egy lift segítségével, de az nem ér jóformán semmit, ugyanis csengetni kell és várni a segítségre. Ez a probléma nem csak a mozgássérülteknek, hanem a kismamáknak is komoly gondot jelent. Ráadásul csak a Gubody utca felől lehet a postai szolgáltatásokat igénybe venni, így ha a Nagypostán akad dolga valakinek, annak muszáj vagy segítséget kérni vagy beletörődni a kapualjban történő szánalmas ügyintézésbe.
A Polgármesteri Hivatal rekonstrukciójával egyszerűbbé vált az ügyintézés. Ugyanakkor még vannak olyan ügyek, amit a postához hasonlóan az udvaron tudnak csak megoldani úgy, hogy kijön az ügyintéző. Ez a 21. században elég elszomorító!
A vásárlás sem egyszerű művelet, hiszen számos üzletbe egyszerűen nem lehet bejutni, holott törvényi szabályozás van az akadálymentesítésre. Ez a törvény igen rugalmas és nagyon könnyű rajta kiskaput találni, sok üzlet nem is törődik mozgássérült embertársai gondjával.
A kikapcsolódásra térve kiderült: a Kossuth Múzeum akadálymentesítése sincs megoldva. Az egyik hölgy egész életében itt élt, a másik 20 éve lakik Cegléden és még sose jártak bent a múzeumban, mert nem tudnak feljutni a lépcsőkön. Az Uránia mozi szolgáltatása a nagyteremben igénybe vehető, de bejutni előzetes egyeztetést igényel. A Kossuth Művelődési Központnál az emeleti szintek nem érhetők el lift híján, de a színház és a galéria látogatható.
Az ember azt gondolná, hogy az egészségügyi intézményekben legalább gondot fordítanak az akadálymentesítésre, de sajnálatos módon itt sincs minden rendben. A tüdőgondozóban például az egyik hölgy beszámolója szerint van ugyan lift, de a csengő állandóan rossz, „a vizsgálatok lenn vannak, de a doktornő fent van az emeleten. Van, hogy 3 órát kell várni egy konzultációra. Történt olyan eset is, amikor a mentős sem vitt fel, azt írta a papírra, hogy technikai okok miatt a vizsgálat nem végrehajtható.” – számolt be a mindennapi megaláztatásokról a beteg.
Városszerte jellemző, hogy vannak emberek, akik továbbra sem értik, mit jelent a mozgássérült parkoló jele és továbbra is oda állnak, pedig ezek speciálisan kialakított nagyobb parkolók, hogy egyszerűbb legyen a ki- és beszállás a kerekesszékes emberek számára és azoknak, akik valóban nehezen mozognak.
Összefoglalva elmondható, hogy sajnos a 21. században még mindig ott járunk, hogy mozgássérültként mindennapos tapasztalat a kiszolgáltatottság, a megalázottság. Ami egészséges emberként teljesen kézenfekvő és egyszerű elintéznivaló, az kerekesszékben olykor megoldhatatlan probléma.
Egészséges emberként felelősségünk, hogy körültekintően és megértéssel forduljunk testi fogyatékkal élő embertársaink felé. Üzlettulajdonosként megszervezzük számukra az egyszerűbb vásárlást (egy rámpa ára nem olyan nagy költség), lakóként karbantartsuk, vagy kiépítsük a járdánkat, és ha néhány pillanatra a helyükbe képzeljük magunkat – mert velünk is bármikor megtörténhet – , akkor nem lesz nehéz felajánlani segítségünket, amikor arra szorulnak.
László Ágnes
