-2 C
Cegléd
2024. december 22. vasárnap
spot_img

Külterületi utak karbantartása, gyermekek támogatása, adók, rendezvények

A 2018. november 22-én tartandó önkormányzati testületi ülésre készülve a Fidesz ceglédi csoportja megtárgyalta az előterjesztéseket. – derül ki a párt lapunknak megküldött közleményéből.
„A Fidesz frakciója támogatni fogja az önkormányzat és gazdasági társaságainak gazdálkodásáról szóló III. negyedévi jelentést, amelyből kiderül, hogy az első három negyedévben a terveknek megfelelően kiegyensúlyozott a működés. Egyetértünk a helyi adórendeletek felülvizsgálatának tárgyában készült előterjesztéssel, ami alapján, a helyi adók mértékét nem emeljük jövőre sem. Új adóként kerül bevezetésre a reklámtáblák után fizetendő helyi adó. Ez csak az 1,7 m2-nél nagyobb felületekre vonatkozik és a reklámtáblák tulajdonosának kell megfizetnie, tehát semmiképpen sem az ezek elhelyezésére szolgáló ingatlan tulajdonosát terheli.
Támogatjuk a külterületi helyi közutak állapotjavításához szükséges forrás biztosítását. A Vidékfejlesztési Program 100 millió forintos támogatásával és az Önkormányzat 21,8 millió forintos forrásával a már épülő Orosz dűlő mellett útalap épülhet az olyan sokak által lakott külterületi utakon, mint az Ölyv utca, a Nulladik dűlő, Pesti dűlő, Seres dűlő, Istvánligeti utca, vagy az Értemen belüli dűlő. A munkák jól illeszkednek a Fideszes városvezetés azon intézkedéseinek sorába, melyek az alapvető életkörülmények javítását célozzák.
Bízunk benne, hogy a Képviselő-testület is támogatni fogja az Ady Endre utcai Óvoda épületeinek átadását a Tankerületi Központ részére autista központ létrehozására. Támogatjuk, hogy bár nem az Önkormányzat feladata az autizmussal élő gyermekek ellátása, mégis egy jelentős értékű és központi fekvésű ingatlan átadásával segítsük ennek a számos család életét megkönnyítő központnak a létrejöttét.
Elfogadásra javasoljuk a 2019. évi rendezvénynaptár tervezetét, mert fontosnak tartjuk, hogy a ceglédiek részére olyan rendezvényeket biztosítson az önkormányzat, amelyek megfelelő színvonalú kikapcsolódást biztosítanak és emelik a közösségi tudat és a nemzeti összetartozás érzését. Továbbra is színvonalas, az aktuális eseményekhez méltó megemlékezéseket szeretnénk a ceglédiek számára megteremteni, melybe egyre több civil szervezetet kívánunk bevonni. A rendezvények tervezetét is mellékeljük, hogy mindenki már jó előre megismerhesse a rendezvények pontos dátumát.”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

500 családot látogat meg

Idén karácsonykor sem tétlenkedett Cegléden a Roma Nemzetiségi Önkormányzat:...

Polgármester zsebre tett kézzel

Nagy vita kerekedett a napokban a Ceglédi Panoráma Fórumán,...

Hegesport Egyesület képviselte hazánkat

Hege László, korábbi magyar bajnok, a ceglédi Hegesport Egyesület...

Lőrincz Tamás az olimpiai márványtáblán

December 19-én, a Magyar Olimpiai Bizottság 129. születésnapja alkalmából...

Nagykőrösön találkozott a Világ Mikulása és az ország legfiatalabb Mikulása

A Baon.hu adot részletes beszámolót róla, Nagykőrösön találkozott a...