A fügefa és a füge gyümölcse jelentős szerepet játszik a Bibliában. A Genezistől az evangéliumokon keresztül, Isten ezzel szimbolizálja a Szentírás és a prófécia egyes tanításait. A füge mindemellett pedig szimbolikus jelentőséggel is bír: a fügegyümölcs az anyaméhet jelképezi! És bár Isten más fafajokat is szívesen használt szimbolikus és prófétai céllal, ám a füge meglepően fontos szerepet kapott. De a füge egyes megközelítésekben még ennél is többet jelent. Az, hogy valóban egy alma volt-e az Édenkert tiltott gyümölcse, már évszázadok óta foglalkoztatja az embereket. Több kutató azt hangsúlyozza, hogy semmiképpen. Már csak azért sem, mert az alma gyümölcs nem őshonos az említett területen. A Paradicsom tiltott gyümölcséről már számos elmélet született: még ma sem lehet biztosan tudni, hogy miféle fajról van szó.
Manapság a legtöbben még mindig úgy vélik, a bibliai Édenkert sem több puszta legendánál.
A kert pontos alakja, mérete és helye máig a feltételezések tárgya maradt. Épp úgy, ahogy a benne található gyümölcsök is. Egyetlen fa jelenlétére lehet némi bizonyossággal következtetni, és talán egy fügefa volt, amely átfogó szimbolizmust hordoz mind az Ó-, mind az Újszövetségben. Egyes kutatások aztán később a datolyapálmát azonosították az élet, és a banánt a jó és a rossz tudásának fájával.
A szabadabb fantáziájú magyarázatok szerint Ádám és Éva abból az egyszerű okból készítette a fügefa leveléből a ruházatát, mert épp ott álltak a fa alatt, aminek a tiltott gyümölcsét kóstolgatták, mire Isten kiűzte őket a Paradicsomból. Más elméletek még ezt is tovább bonyolítják, és már az ennél nagyobb felületet takaró banánleveleket (kellemesebb viselet lehetett volna, de ott nem élt!) említik. A fákról és a gyümölcsökről szóló történetek természetesen kérdésesek, néhol csak puszta spekuláción alapulnak.
Annyi bizonyos, hogy a Genezisben tappuach szó szerepel, véletlenül sem az almáról van szó. A rabbinikus Midrás irodalmi tradícióban évszázadokig vetődtek fel különféle gyümölcsök és termések, mint az Édenkert tiltott gyümölcse, de egy gyümölcs van, amely mind a Genezisben, mind a Midrásban szerepel: nem az alma, ahogy képzelnénk, hanem a füge – írta Paul Young az Éva című könyvében. A biblikus nyelvészek, kultúrtörténészek másként közelítik meg, mint aki természettudományosan értelmezi a nevezetes fát. Lényegében két fáról van szó. Értelmezhető úgy is, hogy egy életfa (termős virágokkal) és a másik meg egy váltivarú (hímnős és porzós virágokkal), a jó és rossz tudás fája…ez pedig többek között – jelölhet tényleg egy fafajt: a Tabernaemontana alternifolia-t. A gyümölcse olyan mint, amibe beleharaptak (ld. bővebben A biblia természetrajza c. könyvemben!).
A héber szövegben a pri, azaz a gyümölcs szót nem magyarázza sem a Genezis, sem a többi bibliai könyv. Tehát soha nem azonosították a szerzők pontosan. A nehézségek a különböző fordításokkal és az ezekből születő történetekkel kezdődtek. Amikor a III. században Nagy Sándor hellenizálta a meghódított területeket, a héber szöveget görögre fordították, amelyből kialakult egy görög, úgynevezett Septuaginta fordítás, ahol a pri szóból karpos lett, ami görögül egy olyan gyümölcsöt jelent, amely „lágy, de így sem lehet pontosan meghatározni”– magyarázza Ina Lipkowitz a Massachusetts Egyetem irodalom és bibliai tanulmányok oktatója. – „Évszázadokkal később, amikor a szöveget latin nyelvre fordították, akkor a latin malum szót használták, amely azonban egy furfangos kifejezés, mert gyakran azonosították az almával.” (vö. Vulgata, IV. század)
A malum latin szó tehát egyaránt jelenti mind a gyümölcsöt, mind a rosszat, amelyeket ortográfiailag sem könnyű megkülönböztetni. Ezért értelmeztük az Édenkert gyümölcsét almaként, pedig a fordítók egyszerűen csak ugyanazt a szót használták mindkét fogalom meghatározására – tette hozzá Ina Lipkowitz. – „A malum egy gyönyörű szójáték, de csak a latin nyelv adja vissza ezt a varázsát. Nem létezik ebben a formában hasonló nyelvi bravúr sem görög, sem héber nyelvben. De a történelem során egyszerű kapocsnak bizonyult.”
Az, hogy a Paradicsom hol lehetett megosztja a kutatókat, de az általános nézet szerint a mai Perzsa-öböl mentén terülhetett el. Néhány kutató az Édenkert mai földrajzi elhelyezkedéseként a Perzsa-öböl mente vízzel elárasztott területét jelöli, mások szerint csak egy mitikus hely, ami soha nem létezett. „Ültetett az Úristen egy kertet az Édenben – Keleten, és ott helyezte el az embert, akit formált. Sarjasztott az Úristen a termőföldből mindenféle fát, szemre kívánatosat és eledelre jót; az élet fáját is a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának fáját” – írja Mózes könyve.
A világ leghíresebb kertje a leírások tanulsága szerint idilli hely volt (így tartja a Korán is), amely nem mellesleg, bővelkedett élelemben. Az Édenkertben Ádám és Éva olyan szépséget és bőséget élvezett, amely azóta sem létezik a Földön. A Paradicsomban gyümölcsöktől roskadoztak a fák, amelyek mindig érettek voltak a fogyasztásra. Az első emberpár akár úgy is ehetett ezekről, hogy egy hétig minden nap másik gyümölcsöt választott. És ennek a kertnek a közepén volt az élet fája, a jó és a rossz tudás fája.
A kert minden fájáról bátran ehetett az első emberpár. De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról nem; „mert amely napon eszel arról, bizony meghalsz”– fogalmazta meg Isten az egyetlen, egyszerű kérését. Éva azonban a kígyó biztatására megszegte az isteni parancsot, és evett a tiltott fa gyümölcséből, majd rábeszélte a kóstolásra Ádámot is. A történet folytatását már jól ismerjük. Az első emberpár felismerte, hogy ki van szolgáltatva a külvilág és saját belső ösztöneik gyilkos erejének. A bűn, az engedetlenség vétke nem maradhatott következmény nélkül. Ádámnak és Évának végleg el kellett hagyniuk a Paradicsomot. Isten kimondta, hogy életük halállal fog végződni, és visszatérnek a földbe, amiből lettek. Évának fájdalommal kell megszülnie gyermekeit, és Ádámnak meg gyötrelmes lesz a munkája.
Az is nyilvánvaló, hogy nem magával a fával, és nem is a gyümölccsel volt a probléma. Hiszen a Teremtés könyve kimondja, hogy „minden, amit Isten tett, az jó volt.” A gyümölcs sem volt mérgező, csupán az engedelmességet jelölte, amit aztán az első emberpár megszegett. Isten csak egy dolgot kért Ádámtól és Évától: hogy ne egyenek a tiltott fa gyümölcsből. „Sajnos ők azonban megtették, és ezzel azt is megmutatták, hogy életünk egy bizonyos pontján szándékosan nem engedelmeskedünk Istennek.”
Jézus megszületése – amelyet a közelgő karácsonykor (is) ünneplünk – mégis megalapozta a megváltás folyamatát, feloldva a végérvényes bűnhődést…
ESDÉ
