Dr. Keveházi Katalin 1975-ben érettségizett a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumban. Történelem-latin szakos középiskolai tanár, finnugor nyelvész, egyetemi könyvtáros. 1983-ban szerzett egyetemi doktorátust a JATE Bölcsészettudományi Karán régi magyar irodalom és irodalomelméletből. Négy, ma már felnőtt, gyermek édesanyja. 2013-tól a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtárának főigazgatója.
– Az általános iskola után miért ezt a gimnáziumot választottad?
Családunk Pilisen élt, Budapestre nem szívesen jártam volna be, így Monor és Cegléd között választhattam. A ceglédi gimi patinásabb volt, jó hírű, és – nem utolsó sorban – valamikor egy-két évig édesapám is ide járt.
– A gimis évekből mire emlékszel szívesen vissza?
Barotai Barnabás volt az osztályfőnökünk. Ennyi év távlatából már sok részletre nem emlékszem. De az megvan, hogy nagyon szerettem az osztályomat, osztálytársaimat. Jól megvoltunk egymással iskolán belül és kívül. Az én iskolán kívüli lehetőségeimet jócskán korlátozta a bejáró lét, a viszonylag ritkán járó vonatok indulása és érkezése. De – köszönhetően a kialakult barátságoknak – egy-egy ott alvás is megoldható volt, így azért a gimis évek nélkülözhetetlen házibulijai megvoltak. Ha jól emlékszem, a korszak fontos filmjét, az Eper és vért is a gimis barátokkal láttam a ceglédi moziban, de egész biztosan együtt hallgatunk Pink Floydot, Emersont, Lake & Palmert, és hasonló, az ízlésemet a mai napig meghatározó zenéket.
– Mi segítette a pályaválasztásodat? Megkaptad-e a kellő felkészítést ehhez a gimnáziumban?
Harmadikban valahol nagyon az első helyezettek közé kerültem az országos latin versenyen, s akkor jöttem rá, hogy ez az, ami nekem kell. Latint elsőben Radványi igazgató úrtól, aztán három évig Velkey Imre bácsitól tanultam – abszolút biztos alapokon állt minden tudásom. Más kérdés, hogy a gimiben nem voltunk hozzászokva olyan tömegű szövegfordításhoz, amit az egyetemen elvártak, de belerázódtunk. A latin mellé hosszas hezitálás után a történelmet választottam, mint olyat, amit kedveltem, és amiről tudtam, hogy Szűcs Gergő tanár úr mellett nagy hiátusok nemigen maradhattak.
– Hol tanultál tovább?
A szegedi JATE-n, latin-történelem szakon. Harmadévben harmadik tárgyként felvettem a finnugor nyelvészetet, aztán pár év múlva az ELTE-n elvégeztem a könyvtár szakot is.
– Egyetem után hol kezdtél dolgozni?
Ötödéves koromban Karácsonyi Béla – akkor éppen Horatiust olvastam nála, de több tárgyat is tanított az évek során –, az egyetemi könyvtár akkori főigazgatója megkérdezte: nem volna-e kedvem a könyvtárban dolgozni. Akkor ezt öntudatosan visszautasítottam, hiszen az egyetemi évek alatt középiskolai latintanárnak készültem. Mint kiderült, végzésem környékén éppen nem nagyon volt kereslet erre. Sok hónapos meddő álláskeresés után bekopogtam a főigazgató úrhoz, és megkérdeztem: áll-e még az ajánlata. Nem haragudott, és nagyon szép feladatot kaptam. Több frissen végzett kollégával együtt a régi nyomtatványok és kéziratok gyűjteményét kellett kialakítanunk: meghatározni, milyen elvek alapján kerülnek ide a dokumentumok, kiválogatni, rendezni, feldolgozni azokat. A muzeális gyűjteményt megcsináltuk, a feldolgozás már a 90-es években elektronikusan is elkezdődött. A gyűjteményre építve elindítottuk a régi könyves könyvtáros képzést, ami nagyon sikeres és népszerű lett. E képzés keretei között végre volt lehetőségem a latin nyelv tanítására – büszkén vettem észre magamon, hogy ösztönösen is Imre bácsi módszereit alkalmazom.
2003-tól új feladatot kaptam: a könyvtár feldolgozó osztályának a vezetője lettem. Ez fontos időszak volt, hiszen 2004-ben történt meg a szegedi egyetemen a könyvtárak integrációja: mintegy 80 kisebb-nagyobb kari, intézeti, tanszéki könyvtár költözött be az erre a célra tervezett és felépült új épületbe. A költözés évekig tartó tervezés és előkészületek után rekordgyorsasággal, alig három-négy hónap alatt lezajlott. Ezzel párhuzamosan kellett kialakítani az új, a korábbinál lényegesen nagyobb intézmény struktúráját, meghatározni feladatait, működésének szabályait.
– Jelenleg mivel foglalkozol?
Most én vagyok az egyetemi könyvtár főigazgatója, már a második ciklusban. Izgalmas és nehéz feladat egy ekkora intézményt vezetni: közel 130 munkatársunk van, másfél millió nyomtatott és többszázezer elektronikus dokumentumot szolgáltatunk, napi 2-4 ezer olvasó jön be a könyvtárba. Az egyetemnek 12 kara van, szinte az összes tudományterület megjelenik az oktatásban, kutatásban. Az a dolgunk, hogy mindezeket szakirodalommal, tananyaggal, kutatástámogatással, képzéssel, tájékoztatással szolgáljuk ki.
A könyvtár továbbra is fontos tanulási tér és találkozási pont, de egyre többen vannak, akik be már nem jönnek, csak távolról, online használják a szolgáltatásokat. Ezek az utóbbi másfél évtizedben nagyon sok újdonsággal bővültek – és bővülnek folyamatosan –, ami állandó tanulásra, tapasztalatszerzésre, szakmai fejlődésre kényszerít bennünket. Az ország egyik legnagyobb könyvtáraként jelen vagyunk a fontos országos projektekben, szakmai szervezetekben, megszerzett presztízsünket igyekszünk konferenciákon, szakmai fórumokon is erősíteni. Nagyon szoros kapcsolatot tartunk a felhasználóinkkal: elsősorban a bel-, és külföldi hallgatókkal, oktatókkal, az egyetem egységeivel, karaival, vezetésével, hogy tudjuk, kinek mire van szüksége. Figyeljük a hazai és nemzetközi jó gyakorlatokat, próbálunk előre felkészülni a várható igényekre. Hasonlóképpen fontos, hogy a fenntartóval tudassuk: a könyvtárnak milyen erőforrásokra, szabályozásra van szüksége ahhoz, hogy magas színvonalon láthassa el feladatait.
– Családról is ejtsünk néhány szó!
Férjem szintén könyvtáros, az MTA Könyvtár és Információs Központ főigazgatója. 1985 és 1991 között négy gyermekünk született. Ők már felnőttek, és – szinte hihetetlen a sok-sok, különböző városban töltött egyetemi év, Erasmus-ösztöndíj, külföldi távollét után – most éppen mindannyian Szegeden élnek. Két unokám van, a harmadik májusban fog megszületni.
– Hogy állsz a szabadidővel? Jut-e ideje egy könyvtárosnak, főleg ilyen felelősségteljes beosztás mellett olvasni?
Mióta a gyerekek kirepültek, és a háztartási feladataim is erőteljesen lecsökkentek, újra van időm annyit és olyan figyelemmel olvasni szépirodalmat is, mint utoljára gimis koromban. Barátaimmal pár évig még egy olvasókört is csináltunk, amit mindannyian nagyon élveztünk. Családunkban nagyon erős hagyománya van a természetjárásnak, kirándulásnak: kisebb-nagyobb utakra és különféle felállásban gyakran járunk túrázni itthon és külföldön.
– Sok év elteltével visszatekintve a gimnáziumi évekre, mit tartasz a legfontosabbnak?
Nagyon fontos számomra, hogy a ceglédi gimnáziumba jártam. Természetesen megbecsülendő a tudás, amit a gimis évek alatt összeszedtem, de még fontosabb az az értékrend, amit az intézmény – valóban hiteles és a mai napig példát jelentő tanárain keresztül – közvetíteni tudott. Azt gondolom, hogy ezt kerestem akkor is, amikor a saját gyerekeim jártak iskolába, és mindig megnyugtató volt számomra, amikor egy-egy iskolában valami hasonlót felfedeztem.
Köszönöm a beszélgetést!
Volter Etelka
