42.2 C
Cegléd
2026. június 30. kedd
spot_img

Kiállítás a javából!

Két okból is igaz ez a cím a Ceglédi Alkotók Egyesületének február 8-án Apáti-Tóth Sándor és Újházi György által megnyitott kiállítására. Egyrészt a megnyitón a beszélgetésekben elhangzott vélemények jók voltak, másrészt azért is, mert az alkotók több képet, festményt is hoztak. A mesterek pedig csak a javából válogattak, vagyis a kiállítás rendezői: Csurgai Ferenc szobrászművész, P. Rónai Gábor, a gimnázium művésztanára, Apáti-Tóth Sándor fotóművész és Újházi György a CAE Képzőművészeti Szekció vezetője.

A megnyitón megemlékeztünk Ozsváth Sára (23) festőtársunkról és a feledhetetlen Nagy László Lázár barátunkról, akinek megemlítésre került a Don Quijote című maradandó rézkarc-sorozata, mely élete utolsó periódusában vívott kemény harcát ábrázolja az életért. Meggyújtották a gyertyát és egy méltó műsorszámmal tették a szervezők még színvonalasabbá a rendezvényt. Virág Lili éneke finoman, tisztán és kedvesen lengett körül mindnyájunkat, Albert Ágnes kísérte zongorán.

Aztán következett a pogácsa, üdítő, bor és természetesen az egyre bátrabb, egyre őszintébb vélemények. A festők a kötelező családi és baráti körök elismerő kézfogásai után, a mesterek véleményeire voltak kíváncsiak, bár ők is általában a dicséretek között óvatosan elrejtve szoktak egy-egy kritikus véleményt „elejteni”. Az építő jellegű kritika mindig fontos, mert továbbalkotásra serkent. Ha elmegy a kedve, akkor a kritika is rossz irányba tereli az alkotót. A festő azonban nem bújhat el az őt körülvevő világtól, hiszen benne él és a művészeteknek mindig is szerepe volt, hogy egy kicsit tükröt tartsanak a társadalom elé.

Így volt ezzel:

  • Somos Gyula, aki vallási mondanivalójú profi festményeivel most is elkápráztatott bennünket,
  • Csurgai Ferenc festett beton alkotásaival,
  • Apáti-Tóth Sándor lenyűgöző művészfotóival,
  • Girst Ádám szövevényes tusrajzaival és papír térplasztikáival,
  • Bartus Zita letisztult tájképeivel,
  • Csernus Lajos elgondolkoztató középkori figuráival,
  • Oldalné Irénke a négy évszakot bemutató tűzzománcaival,
  • Mátékovics Mónika kerámiáival,
  • Rónai Gábor, Bogdán Márta, Gulicska Lőrincz, Horváth Klára, Gór Erika, Oláh Tibor, Ozsvát Sára, Tóth Tibor, Benkő Zoltán, Ozsvát Attila, Sütő Gábor, Kovács Edit, Ercsei Lenke és Kiszely Margó alkotásaikkal.

A kiállítás – mintegy – megkoronázása a Kultúrházak éjszakáján történt, amikor az erre vállalkozó művészek, festők a kiállítás helyszínen festettek valami újat. Azért is érdekes volt ez a program, mert a szemlélődők belepillanthattak abba, hogyan és milyen vívódások között alakul egy munka, ki milyen alapanyagra dolgozik, milyen festékeket használ és a felmerülő kérdésekre is választ kaphattak a vendégek, sőt a fiatalok ki is próbálhatták a festőeszközöket.

A kiállítás február 28-án zár, aki szeretne egy kellemes, nyugodt fél/egy órát eltölteni és elmélyülni az alkotások világában, addig még megteheti.

Kiszely Margó
Fotó: Kisfaludi István

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...