6.1 C
Cegléd
2024. április 18. csütörtök
spot_img

A Főnix alkonya

Három József Szolnokon született, közel két évtizede él Cegléden. Évekig dolgozott a szociális ellátás területén és a gyermekvédelemben. Jelenleg a ceglédi Gubody Ferenc Szakképző Iskolában tanít.  Első könyve múlt év áprilisában jelent meg, második pedig idén februárban, „A Főnix alkonya” címmel. Ennek kapcsán beszélgettem a szerzővel.

Mikor fogalmazódott meg benned a regényírás gondolata?

Már egészen fiatalon megjelent nálam az írás és az irodalom iránti érdeklődés, ugyanakkor mindez a különböző kifejező művészetekkel együtt, többek között a festéssel egyidejűleg. Mostanában inkább az írás vonalat szeretném magamban erősíteni. Mindemellett mindkét könyvem borítóját magam festettem, mert úgy éreztem, így válik számomra a regény „kerek egésszé”.

Miről szólnak a regényeid s műfaját tekintve hová sorolhatók?   

A Smaragzöld Fényben a történet a közeljövőben játszódik, s nem is a Földön, ahol az emberi faj kisebbségben él. A könyv bizonyos szempontból disztópia, a tudományos fantasztikus történet keretében igyekeztem a puszta szórakoztatáson túl olyan kérdéseket is érinteni, amik a modern korunk problémáira is reflektálnak. Ilyen a „hétköznapi” emberek kiszolgáltatottsága vagy éppen a technokrácia törékeny uralma. Fontos eleme a könyvnek a gördülékeny cselekményvezetés és a már-már filmszerűen erős vizualitás. Törekedtem a szereplők személyiségének, főbb motívumaiknak felvázolására, belső valóságuknak árnyaltabb bemutatására.

A most megjelent „A Főnix alkonya” világának középpontjában a rejtélyek állnak. A cselekmény több szálon fut, terjedelmében mintegy 400 oldalon keresztül, úgy érzem, izgalmas, kalandokkal, fordulatokkal teli történet az első fejezettől az utolsóig. A szórakoztatás itt sem elég: a misztikus színezetű és hangulatú környezetben olyan problémákat boncolgatok, mint a hatalom és a technológia kapcsolata, mindez a főszereplők személyes drámáin és élettörténetén keresztül. Ez utóbbi könyvem már kiforrottabb, egységesebb stílusú és szerkezetű. Hogy mindez mennyire sikerült, azt döntsék el az olvasók, hiszen a történet innentől már az övék. Mindkét mű a sci-fi műfajához közelít leginkább.

Célközönségét tekintve csupán a sci-fi irodalmat kedvelőknek szánod műveid?

Mindenképpen ajánlanám azoknak is, akiket a sci-fi, mint műfaj nem annyira vonz, de a kalandok, izgalmak világa igen. Nagyon fontosnak tartottam, s – mondhatni – ez a cél lebegett a szemem előtt, ne csupán izgalmas „mesék” legyenek a történeteim, hanem annál sokkal több: a sorok között legyen valamilyen mélyebb tartalom és rétegződés, a történet szálai mögül alapigazságok bontakozzanak ki. Az izgalmas, cselekményben gazdag történet valami módon reflektáljon a jelen világunk problémáira és konfliktusaira. A puszta szórakoztatás kevés: azt gondolom, hogy még a szórakoztató irodalom világában is jogos elvárás, hogy legyen egy regénynek üzenete és mondanivalója. Mindvégig azt tartottam szem előtt, hogy a saját stílusomat alakítsam ki – s ebben a tekintetben nem szívesen kötök kompromisszumot. Az ismertté váláshoz hosszú út vezet, sokszor évek kellenek – mégsem ez az elsődleges célom. Azt szeretném, ha olyan emberekhez jutnának el a könyveim, akik valóban fogékonyak a történetre, s mindarra, amit a könyv közvetít. Már most megfogalmazódott bennem a következő regényem gondolata, s bízom benne, hogy még az idén újabb könyvem is nyomtatásban lesz olvasható.

Hol lehet a könyvhöz hozzájutni?

Mindkét kötet az Underground Kiadó gondozásában jelent meg, a kiadó honlapján lehet megrendelni, egyelőre a könyvesboltokban közvetlenül nem vásárolható meg. Remélem, hamarosan ez a helyzet is változni fog.


Böndő-Szegedi Szilvia

Hasonló hírek

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Törékeny a Technicizmus???
    Az Akadémia, mióta hirdeti, hogy::: A Tudomány a végtelenig mindig megújul!
    Így igaz:::A fejlődés, meg nem állítható folyamat…Így fenntartható!!!-A Taoizmus szerint, az állandó változásban, ugyan, mikor járható az ÚT???(Ha Te csinálod)-

    Akkor, pedig mi valósítható meg???

    Farkas János Ferenc

    fog33@freemail.hu

    fog33.uw.hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...