6.7 C
Cegléd
2026. február 6. péntek
spot_img

Mi lesz vele?

Nehéz bizonyos dolgokat bírálni, mert mindig bánt vele az ember valakit, de a szándékom nem a bántás, hanem a figyelem ráirányítása arra, hol lehetne esetleg segíteni…

Múltjából él a nemzet – hangoztatják főleg ünnepi műsorokban -, de sokszor azt tapasztalom, a múlt értékeinek megőrzéséről gyakran elfelejtkezünk, különösen, ha épületekről van szó. Tudom, legtöbbjének van tulajdonosa, aki vagy elbír vagy nem a tulajdonába került épülettel, a nosztalgiázó járókelőnek meg marad a szomorúság, amiért egy-egy jobb sorsra érdemes épület kihasználatlanul válik az enyészet martalékává.

Ezt éreztem, ahogy Tápiószele felé haladva, kb. 7 km megtétele után megpillantottam a valamikori Vörös Csillag (később Lenin) Mgtsz központjának területén ezt a hatalmas épületet, mely egykor nemcsak iroda volt, hanem működött itt színházterem, étterem, büfé és élelmiszerbolt is. A párom, aki valamikor az étterem vezetője volt, rábeszélt, nézzük meg közelebbről is. A látvány erős érzelmeket kavart bennünk, mert nyilván mindketten kötődtünk ide valamilyen módon és szívszorító volt látni a szétlopott, kifosztott, pusztulásra ítélt belteret. Pedig apáink olyan erős alapot építettek, hogy még most sincs felvizesedésnek nyoma sem, a falak olyan masszívak, hogy akár tetőtér ráépítését is kibírnák.

Ki az épület gazdája? Nem tudom. Szabadult volna a tulajdonától, mert a kiírás szerint eladó, de oly régen, hogy már a telefonszám is jórészt lekopott. Bizonyára azért nem kapkodtak ezért az épületért, mert a tanyavilág kihalóban, bármilyen árucikkért érdemesebb az ott megálló buszjárattal Ceglédre bejönni. De ha okos, megfelelő anyagiakkal rendelkező emberek olyan vállalkozást telepítenének oda, amelyért érdemes kiautózni 7 km-t, akkor megmenthető lenne ez az épület!!! Addig viszont csak  a tetőből kinövő akácfák szomorú látványa fogadja az arra látogatót.

Kovács Laci bácsi – a városvédőktől

Hasonló hírek

1 hozzászólás

  1. Évekig víz alatt állt a rengeteg csőtörés miadt, szerkezetileg csoda hogy még nem dőlt össze, több tulaj kezében is volt már(cégek is), mégis üresen áll. A ráforditás összege túlmegy azon hogy bárki is foglalkozzon vagy beleruházzon.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Üdítő miatt rabolt – kamera rögzitette

Rablás miatt vettek őrizetbe egy 41 éves férfit a...

Megvalósult az ipari park fejlesztés III. üteme

Mintegy 314,96 millió forint vissza nem térítendő európai uniós...

Megosztott vélemények a ceglédi McDonald’s kapcsán

A Cegléden nemrég megnyílt McDonald’s étterem kapcsán élénk vita...

Jobbik jelölt a választáson

A Jobbik Magyarországért Mozgalom önállóan indul a 2026-os országgyűlési...

Bíróság előtt a gázoló

Bíróság elé áll az a férfi, aki tavaly januárban...