A birkózás már az ókori olimpiák versenyei között is szerepelt, több ágában a játékoknak. Önálló versenyszámként, vagy az ökölvívással kombinálva a pankrációs küzdelmeket jelentették. Ezen felül a pentatlonban négy atlétikai versenyszám mellett a birkózás volt az ötödik.
A történelem „vasfoga” ellehetetlenítette az erőt, ügyességet és szellemességet fitogtató időszámítás előtti versenyeket. A klasszikus sport kialakulásának és elterjedésének időszaka a XIX. század második felében Európában ölt testet. Ennek fontos keretet adott az újkori olimpiai játékok életre keltése és hódító útjára bocsájtása az 1890-es években.
A birkózás Cegléden a XIX. század végén jelent meg a cirkuszi „mutatványok” egyik látványosságaként. Egy 1893-ban történt ilyen közönségcsalogató eseményen a „Demszky cirkusz” porondján, a Robinson névre hallgató izomkolosszus fogadási tétre menő tusára csalogatta a bátrabb ceglédi legényeket. Csak addig maradtak Cegléden, amíg Sárik Ferenc helyi kocsis a földhöz nem vágta az erőművészt. A „Demszky cirkusz” szedte a sátorfáját, menekült Ceglédről. A nyertesnek járó ötven forintért nem tudni meddig pereskedett Sárik, aki ugyancsak eltűnt a városból (…).
Nem úgy, mint Nagy Sándor (1872-1955) a ceglédi birkózó sport későbbi megalapítója, aki bivalyerős henteslegényként addig látogatta a virtust, erőszakos harcmodort és a közönséget magával ragadó eseményeket, hogy jómaga is csatlakozott e professzionista – színpadi – játékhoz. Nagy Sándor persze gyakran hazalátogatott Ceglédre és ha már itthon volt, 1900-ban egy felettébb érdekes kihívásos mérkőzésre is sor került. Sasi Ferenc nagykőrösi kovácsmestert annyira felizgatta Nagy Sándor egyeduralma, hogy nyomban ellenfelét látta a „Czöglédi Toldi Miklósban”. A hétvége másnapján Sasi uram át is ment Ceglédre, hogy bebizonyítsa, „nincs körősi, de még köcsköméti ember sem, kit ő úgy oda ne terömtöne”. Rengeteg ember figyelte lélegzetvisszafojtva a két erőművész csatáját. A vége az lett, hogy Nagy Sándor Sasi uramat úgy a földhöz vágta, hogy csak úgy nyekkent. A versenybíró pedig kihirdette: ”Kőrös alul, Czegléd fölül!” (idézetek a korabeli sajtóból).
A nagy erejű ceglédi mészáros legényből nemzetközileg jegyzett díjbirkózó lett, akiért versengtek a cirkuszigazgatók. Bejárta egész Európát és Athénban megszerezte a világbajnoki címet is. 1919-ben ő kezdte megszervezni a később országos hírnévre szert tevő birkózó sportot. Aktív sportpályafutását befejezve hazaköltözött Ceglédre és itt vendéglőt nyitott. 1919-ben a Munkás Testedzők Körében kezdte el Cegléden a birkózó szakosztály szervezését. A összetoborzott gárdát nem sokkal később átvitte az akkor zászlót bontó Törekvés SE-be. A Törekvés SE volt az első szervezetileg korszerűen felálló sportegyesület Cegléden. Az alapszabályában meghatározták, hogy „Az egyes sportágak fejlesztését és igazgatását a választmány által fölállított elvek és korlátok keretein belül az egyes szakosztályok végzik”.
A Törekvés SE városi jelleget öltött minden tekintetben, demokratikusan megválasztott vezetőség és népképviselet a tagság soraiban. Kijelenthető, hogy úgy a vezetőségben, mint a tagság összetételében a vasutasság volt többségben, mint a legnagyobb helyi üzem – a MÁV – képviselői.
A birkózó szakosztály lendületes szerveződése az elsők között tagjai között tudta az alapító két legidősebb fiát, Sándort és Bélát is. Rajtuk kívül a nevesebb versenyzők Palánki Pál, Pallós Imre, Schück Géza, Somogyi Gyula, Stupek János és Száraz József voltak. Ebből a gárdából azonban a legnevesebb birkózó Tidrenczl József lett, aki később Tasnády néven Cegléd első olimpiai résztvevője lesz 1924-ben.
A Törekvés SE megváltozott körülményei hátrányosan érintették a sokra hívatott szakosztályt. Ebből adódóan Nagy Sándor és tanítványai 1921-ben szervezetileg átléptek az akkor megalakuló MOVE egyesületébe. Itt ahelyett, hogy javultak volna a körülményeik, bizonytalanná vált számukra a jövő.
Ennek az lett a vége, hogy 1924-ben Tasnády Józsefet, Nagy Bélát és ifj. Nagy Sándort átigazolta a MAC. A legerősebb magyar birkózó szakosztály csapatában három ceglédi igazolta kivételes tudását. A Nagy testvéreknek nem ízlett a fővárosi környezet és hamarosan visszatértek Ceglédre. Megélhetési elgondolások alapján 1932-ben beálltak a hívatásos versenyzők sorába, ahol hamarosan felküzdötték magukat a nemzetközi élvonalba.
Az 1920-as évek végén az előrehaladt korú Nagy Sándortól, fia Lajos vette át az edzések vezetését. Ebben az időszakban a ceglédiek sorra nyerték a területi és országos versenyeket. A város birkózói között a harmincas években kitűntek a Száraz testvérek (József, Antal és György), valamint a fiatalabb Nagy testvérek János és Ferenc. Külön ki kell emelni Hunyadvári Lászlót, Zsámberger (Zsámboki) Pált és Gál Józsefet (háromszor), akik 1945-ig országos felnőtt bajnoki címet ért el.
Külön ki kell emelni a legfiatalabb testvér Nagy Ferenc páratlan karrierjét. Testvéreihez hasonlóan ő is a birkózó szőnyegen bontogatta édesapjától örökölt adottságait. A Ceglédi MOVE csapatával országos ifjúsági bajnokságot nyertek, de szimpatizált az ökölvívással is, melyet a BVSC szakosztályában „élesített” magas szintre. Előfordult, hogy egyik alkalommal, vasárnap délelőtt Cegléden birkózó verseny indult, azt követően pedig autóval vitték, sebesen Budapestre, ahol ringbe kellett lépnie egy ökölvívó mérkőzésen.
Húsz évesen az 1936-os berlini olimpián is remekül helytállt. Az elődöntőben (német ellenféllel szemben) és a bronzmeccsen is visszaléptette a magyar ökölvívó szövetség elnöke, mondván, hogy sérült (…). A verseny- és a magyar orvos sem tudott a nyilvánvaló állításról, de maga Nagy Ferenc és szorító segédei is csak a bejelentést hallva döbbentek le. Élete csalódása volt ez a pillanata a ceglédi hősünknek. Az sem vigasztalta, hogy később az Európa-válogatottal az USA-ban versenyezhetett. (folytatás a következő számunkban)
Magyar László
Fotó: Nagy Sándor
