A közelmúltban különösen érdekes könyvnek a bemutatója volt Cegléden, majd Albertirsán. A két helyszín együtt, a régi ceglédi kultúremberek számára sejthette is az író személyét. Hidvégi (Hock) Lajosnak az ungvári magyar királyi 24-ik hadosztályban 1944-1945 töltött katonanaplóját a Tortoma (Babót) Kiadó jelentette meg a múlt évben.
A „Fegyver alatt” kötet szerzője kiváló pedagógus, közíró, helytörténész volt – talán még sokan emlékeznek is rá, a katonai szolgálata alatt naplót vezetett. És milyen jól tette. A II. világháborút megjárt honfitársaink közül, akinek eddig megismerhettük a visszaemlékezését, azok nagyon is puskaporszagúak voltak. Sára Sándor Pergőtűz c. tv-filmsorozata, majd ennek az 1. és a 2. erősen cenzúrázott kiadása szinte kizárólag a harci eseményeket idézték fel. A hatalom akkor annyira érzékenyen reagált, ha véletlenül a magyar alakulatok és a helyi lakosság között EMBERI kapcsolat alakult. Az 1. kiadásnak ez volt a fő szálkája. E sorok írója pontosan ismeri a részleteket is, mert mindkét kiadású könyvet birtokolja.
Akit a hadkötelezettség szele megcsapott, annak mennie kellett, Hidvégi Lajosnak is. Budapesten született 1909. június 28-án, a Szent Imre Gimnáziumban érettségizett, Szegeden szerzett tanítói oklevelet 1929-ben. Móra Ferenccel Szeged-Kiskundorozsmán közvetlen kapcsolatba került, majd 1930-ban Albertibe került. Változott a világ, már akkor kezdett „a helyzet alakulni”, bevonultatták, s 1932. október 1-vel karpaszományos őrmester lett. Közben tanított, családot alapított, még a nevét is megváltoztatta – és többször kapott új behívót. 1936 nyarán újból behívták továbbképzésre, ekkor a tartalékos zászlós fokozatot kapta. 1939. szeptember 1-én Hitler megtámadta Lengyelországot, és a katonai adminisztráció megint nem felejtette el a kispénzű pedagógust. Most már a 22-es nyíregyházi gyalogdandárhoz kellett bevonulnia és 1941. január 1-től tartalékos hadnaggyá léptették elő. Visszakerült még Albertiba, de 1944. február 6-tól, végérvényes, a frontra szóló behívót kapott.
Az alakulata Kárpátaljára és Galícia-Bukovinába települt, a szép kivitelű memoár 217. oldalán a szerkesztők felsorolták azokat a harci állomáshelyeket, ahol Hidvégi Lajos szolgált. A településnevek egy része legalább 3-szor, 4-szer változott a 20. században, ugyanis ott változó államalakulatok és sokféle nemzetiség élt együtt (magyar, ruszin, hucul, örmény, ukrán, lengyel és a gyalázatos Kamenyec-Podolszki-i mészárlásokig zsidók). Sztoikus bölcs módjára készítette naponta Hidvégi hadnagy a feljegyzéseit. Tulajdonképpen el is mondható, hogy nagyobb harci érintkezéseket nem kellett megélnie, de amit tapasztalt, azokat az élményeit is inkább satírozta.
Markóczy János vezérőrnagy segédtisztje volt, a harci zaj csendjében nemcsak a tollat vette kézbe, hanem nyakába akasztotta a fényképezőképet és valódi doku képeket készített, ezek be is kerültek a könyvbe. Kényszerből ugyan olyan vidékeken fordult meg, ahová ma sem egyszerű eljutni, például pecázás a gyors folyású Besztercében, vagy a Fekete-Tisza völgye nem akármilyen élményt jelent még ma is az olvasónak. Érdekes lenne a képeket, de magát a naplót is, néprajzi szempontból feldolgozni. Ugyanis kincs, bár a kézzel írott kézirat már nem, csak a gépirat állt a szerkesztők rendelkezésére.
Nyilvánvaló, sem Hidvégiék dandárja, sem a magyar hadsereg nem tudta feltartóztatni a nagy emberi és technikai túlerőt. A Vörös Hadsereg kiszorította őket Kárpátaljáról, a hátrálásuk iránya csapatával a 217. oldalról megtudható. Még egy ideig részt vettek a hazai harcokban 1944. július 24-e után, de a Felvidék és Észak-Dunántúl már csak rövid ideig hagyta őket egy helyen. Ausztria érintésével tovább szorították őket. Bajorországban, társaival 1945. május 1-én amerikai fogságba estek, és még abban az évben, ő maga október 20-án haza térhetett.
Mi lehet bájos epizód az olvasónak? Amikor a békés természetű Hidvégi hadnagy lefényképezte egy nőnek öltözött orosz kémet, aki krumplit kapált. A másik nem fotó, megérkezése Albertibe. Erzsike nénit, a feleségét az igazgatói lakásba költöztették és a háború nyűgjétől megszabadult Hidvégi Lajos nehéz hátizsákját megtömve érkezett haza, minden személyes dolga megvolt, hiszen amerikai fogságban volt…
„Bírjátok ki! Az életetek még kell a jövőnek!” Ezzel a Vergilius mottóval kezdődik a kötet, elsősorban a Szerző az emberséget mutatta meg: így is lehetett volna: itt is, ott is a háborúban… Ahogy Alberti Hídvégi Lajos Tusculanuma volt, a háborús napokon is megteremtette ő maga körül azt a Kárpátalján. Például szolgált, lehet gyűlölet nélkül – ami ma sincs így, az új felelősök felelőtlenül köztünk élnek, amiért a recenzens okkal említi meg, hogy a kárpátaljai illetőségű Técsői Banda slágere aktuális: Baj nagy, nagy baj van… Meghallgatva bárki ezt jiddis mináhuli-t, ne feledjék: a II. után – sajnos jöhet a III. is…
ESDÉ
Orosz kém – asszonyosan
Feleségével és egy bajtársával (Hidvégi fotói)
