13.4 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Egy tragikus baleset margójára

Engem is megrázott a Húsvét előtti éjjel történt tragikus baleset. Olvastam az ezzel kapcsolatos cikkeket, kommenteket, hozzászólásokat, hallgatom a véleményeket. Senki ne higgye, hogy az alábbiakkal fel akarom menteni a KRESZ-t megszegő sofőrt.

De….. A mi – szülők – felelőssége csak azzal kapcsolatban vethető fel, hogy odaadjuk gyermekeinknek az autót? Szerintem nem. Ne tagadjuk, mindegyikünk keble dagad, ha gyermekünk valamit sikeresen teljesít. Nem vesszük el tőlük az ollót, kést, szerszámokat, hanem megtanítjuk őket azokat használni.

Ilyen az autóvezetés is. Gyermekeim is szereztek jogosítványt. Utána beültünk melléjük és gyakoroltunk velük. Tudni akartuk, hogyan vezetnek. Aztán elengedtük őket egyedül, felhívva figyelmüket: „Vigyázz magadra és másokra is!” Vétettek hibákat, mint ahogy mi is. Igaz ők Trabantot és Ladát vezettek.

De az egész nem itt kezdődik. Szerintem ott, hogy nem fogjuk meg a kezüket 2-3 éves korban, amikor átmegyünk a zebrán, hanem hagyjuk, hogy a műanyag motorral, rollerral, kisbiciklivel szerencsétlenkedjenek, amikor még a járdán sem tudnak biztonságosan haladni ezekkel a mini „járművekkel”. Nem vesszük ezeket a kezünkbe és elmagyarázzuk gyermekünknek, hogy a zebrán gyalog és gyorsan haladunk át, hogy az autók tovább mehessenek, mert az úttest a járműveké. Majd a járdán ismét felülhet játékaira.

Hogy nem visszük el őket a zebráig, mert az 10-15 méterrel több utat jelent nekünk, ezért akárhol átmegyünk gyerekkel vagy nélkülük.

Piros esernyős flashmob-bal hívta fel az autósok figyelmét a gyalogosok elsőbbségére a Ceglédi Rendőrkapitányság 2018-ban

Hogy nem állunk meg egy pillanatra sem, mielőtt lelépünk az úttestre, nem nézünk körül, sőt még néhányan a fejüket is lehajtják, így nem is látják, hogy jön-e autó vagy nem, pedig akár van zebra, akár nincs, az úttest a járműveké. Ehhez tegyük még hozzá, hogy gyalogosként 1-2 méteren belül meg tudunk állni, míg a több tonnás járműveknek, menjen akármilyen lassan ez 10 méterekre tehető.

Hogy a gyerekcsoportot kísérő pedagógus – szintén szülő – egy pillanatra sem áll meg a járda szélénél, mivel a gyerekek feje felett ő már végigmérte az utat, és látta nem jön semmi, ezért mehetnek, de ezt a kisgyermek nem tudja.

Hogy nem tanítjuk meg gyermekünket arra, mikor az iskolából kiáramlanak és libasorban mennek át a zebrán, néha álljanak meg, várják meg 4-5 társukat, hogy a járművek is el tudjanak haladni, mert az úttest a járműveké.

De nem tanítjuk meg, mert mi sem tartjuk be, hogy a megállni tilos tábla ellenére, a forgalmat akadályozva, nem az iskola kapujában száll be gyermekünk az autóba, hanem elsétál a parkolóig.

De nem tanítjuk meg, mert mi sem tartjuk be, hogy a zebra gyalogátkelőhely, azon kerékpárral nem mehetünk át. De ugyancsak nem biciklizhetnek a járdán, mert a járda a gyalogosoké. Az említett baleset nem a járdán történt.

Ha a legalább a fentieket elmagyaráznánk gyermekeinknek, lehet, hogy kevesebb baleset volna.

Néha az élet 2-5 másodperc várakozáson múlik, de a valóságban csak egy ÉLET van.

Tóthné Wetter Judit anya, nagymama

Hasonló hírek

22 HOZZÁSZÓLÁS

    • Valóószínű, senki nem kérte meg rá, csak mint oly sokan osztják az észt. Utólag mindenki okos, de mindenkit kérek tartsa tiszteletben a gyászoló család mérhetetlen fájdalmát.

  1. És nem kell az út közepén éjszaka mobiltelefont nyomkodni se… persze ettől még nem kell őket elütni, de ők maguk is kőkeményen hibáztak..

    • Ha nem tudod a körülményeket akkor miért írsz ilyet(ha erre a balesetre gondolsz)?!
      Nem nyomkodták a telefont, ahogy nem kellett levágni a Dávid lábát sem(ebből is sok pletyka volt)..sok a tudatlan, buta ember sajnos..

    • Tessék leírni konkrétan, mit jelent az amit írt “de ők maguk is kőkeményen hibáztak”! Tessék kifejteni, mindenki várja! Talán azzal, hogy nem a zebrán mentek át!? Ilyen alapon a városnak már egyetlen lakója sem lenne, mert bizonyára mindenki ment már keresztül úttesten, ahol nem volt zebra.

  2. Az úttest valóban a járműveké, de a gyalogátkelő az nem! A gyalogátkelő egy elsőbbség adás kötelező táblával egyenrangú! Ez annyit jelent mint bármelyik elsőbbség adás tábla! Nem kell megállni, de ha jön a gyalogos elsőbbséget kell adni. A sima elsőbbség adás kötelező táblát sem 50-el közelítjük meg! Úgy kell megközelíteni, hogy meg tudjunk állni, ha jön valaki. (autó, zebránál gyalogos)

    • Erről a nagy tragédiáról a véleményét, —– ha erről a szomorú esetről egyáltalán véleményt kell alkotni, s nem együttérzését kifejezni,——-mondja el a családjának, de nem itt! Segítettem? Ernő!

  3. Hibás érvelés, hogy az úttest a járműveké. Az úttest azért van, hogy a KRESZ-t betartva közlekedjünk.

    Az meg, hogy a baleset apropóján arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy milyen helytelenül közlekedünk gyalogosként, annak ellenére, hogy odabiggyeszti az elején, hogy nem akarja ezzel felmenti a sofőrt, akaratlanul is áldozathibáztatóvá teszi.

    • El kéne olvasni még egyszer a posztot! Szerintem nagyon sok mindenre megtanították! Probléma, hogy arra próbálja ösztönözni a szülőket, nagyszülőket, hogy meg kéne TANÍTANI közlekedni a gyerekeket, unokákat? Akkor folytatom a felsorolást: Gyalogosan az úttesten járda hiányában forgalommal szemben célszerű és szabályos közlekedni. Ha van kerékpárút, ott kéne tekerni. Szabályosan elöl fehér, hátul piros lámpa van a kerékpáron. Külterületen a láthatósági mellény viselése kötelező (lenne), kerékpárosnak és gyalogosnak egyaránt. 12 év alatt kísérni kell a gyereket, főútvonalon nem közlekedhet egyedül kerékpárral! Úgy célszerű, hogy elöl megy a gyerek, mögötte kb fél méterrel beljebb a szülő. Az nem kísérés, hogy apuka /anyuka teker elől a gyerek meg kacsázik hátul! Autóval nem parkolunk, várakozunk kerékpárúton! Nem tesszük magunkat süketté sem gépjárműben, sem kerékpáron, sem gyalogosan a hallgatott zenével, rádióval! Cegléden elég gyatra a közlekedés kultúrája, néha teljesen hiányzik! 35 éve vezetek, 14 év főváros és Európa, azóta kiegészült ez a sor Cegléddel. A fővárosban ezen idő alatt kétszer megtaláltak hátulról a piros lámpánál, gyakorlatilag koccanás volt. Itt kis városunkban 3 súlyos balesetünk volt, egyik sem saját hibából! A poszt írója nem hibáztatja a gyalogosokat, nem menti fel a kis Sas-t, csak fel szeretné hívni a figyelmet arra, hogy a mi felelősségünk is az, hogyan közlekednek a gyerekeink, unokáink! A “margójára” egyébként annyit jelent, hogy ez jutott eszembe róla. Anno nekem a tanítónénim és némelyik tanárom írt a füzetem margójára. Némelyiket szerettem, volt amit nem! Ezt szeretem! Lehet gondolkodni! Azon is, hogy összetör-e a világ attól, ha pl a piacnál megállok és átengedem azokat a vásárlókat tele kézzel, akik csak a túl oldalon tudtak parkolni, avagy gyalog vannak!? Avagy ha látom, hogy a Bajcsyn jó hosszan áll a sor, én itt balra rá szoktam kanyarodni és kiengedek pár autót? És igen, mindenki követ el hibát közlekedés közben, vagy figyel rá az őrangyala és megússza, vagy nem! Amikor én baromi nagy hülyeséget csináltam, megúsztam, 21 éves történet, elévült. Sikerült a Rákóczi úton lassítás ( és csattanás) nélkül kereszteznem a Széchenyit. Utána rögtön leálltam, nem bírtam tovább vezetni, remegett kezem-lábam…… És azon gondolkodtam “Hogy a fenébe lehettem ennyire hülye és figyelmetlen?????”

      • Mariska, ne ossza az észt! Igenis, sok mindenre nem tanították meg a cikk íróját. Konkrétan a tiszteletre sem, ha nagyon érdekli! Egyáltalán nem helyénvaló a kioktatása sem Önnek, sem a cikk írójának, ebben a helyzetben, amikor egy gyönyörű szép fiatal kislányt halálra gázolnak, mert lakott területen belül a megengedettnél jóval nagyobb sebességgel halad valaki. Ne centizgessen, hogy zebra, vagy nem zebra, mobiltelefonozik vagy sem! Ez a tragédia megengedett sebességgel való közlekedés esetén elkrülhető lett volna! Szégyelje magát mindenki, aki ezt nem így látja!

  4. Az úttest nem versenypálya !!! Ha max 50 km/ h sebességgel halad az autós (ami nem kötelező) időben észleli az előtte áthaladó személyeket.De mint a jelen estben is jelentős sebesség túllépés történt mert talán versenyeztek a másik autóval!!! Nem is az útra figyelt hanem a másik autóra megtörtént a tragédia. Van ok elgondolkodni ,,LAKOTT TERÜLETEN BELÜL MAGAMUTOGATÓ VERSENYEKET RENDEZNI??? A BŰNT NEM LEHET MEG NEM TÖRTÉNTÉ TENNI!!!

  5. Tóthné Wetter Judit! Anya! Nagymama! Arról tessék már esszét írni, hogy hány km/óra sebességgel mehetett az a barom!
    Mindemellett természetesen a család figyelmét hívja fel arra, hogy semmilyen körülmények között ne engedjék az ügyet a ceglédi bíróságon tárgyalni!
    Én konkrétan remélem, hogy erre kiterjed az elhunyt kislány szüleinek a figyelme!

  6. Kinek nem tetszett a hozzászólásom, hogy nem jelent meg? Felkértem a cikk íróját, hogy arról írejon esszét, hogy hány km/óra sebességgel mehetett az az á……t!?
    Továbbá kértem, hogy az elhunyt kislány szülei fegyelmét hívja fel, hogy az ügyet ne a ceglédi bíróság tárgyalja!
    Én reménykedem, hogy ezt kérni fogják.

  7. 130 km/h = 36 m/sec, 50 km/h = 14 m/sec
    Gondoljuk végig hol járhatott az autó amikor a fiatalok körbenéztek ?
    Talán a postánál ? Én is leléptem volna. Ha valakinek hibás a szülője az biztos nem a gyalogosé. Kell ragozni, hogy ki a felelőtlen ? Az a szülő aki olyan autót ad a fia feneke alá ami közelebb áll egy versenyautóhoz mint egy normál utcai autóhoz, vagy az a rendőrség aki nem lép fel a városon belül történő száguldozás ellen ? Aki egy keveset hallott erről a társaságról tudta,hogy be fog következni egy ilyen “baleset”. Kérdés az volt mikor és kivel történik meg. És még egy kérdés, lesz e következménye, vagy minden marad a régiben ?

  8. A baleset és annak “kezelése” Cegléden kényes téma. Ilyen cikkekhez hozzászólni meg egyenesen veszélyes. Mégis megteszem. Az eredeti levél írója háromszor említi, hogy az úttest a járműveké.

    Olvassa csak el figyelmesen a KRESZ gyalogosokra vonatkozó paragrafusát.

    “(5) A gyalogos az úttesten a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, ha pedig a közelben kijelölt gyalogosátkelőhely nincs,
    a) lakott területen levő főútvonalon az útkereszteződésnél (a járda meghosszabbított
    vonalában), valamint a menetrend szerint közlekedő jármű megállóhelyén levő járdasziget
    és az ahhoz közelebb eső járda között (a járdasziget teljes hosszában),
    b) egyéb helyen bárhol,
    a legrövidebb áthaladást biztosító irányban mehet át.

    (6) A gyalogos az úttestre akkor léphet, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről. Az úttestre váratlanul nem léphet, köteles az úttesten késedelem nélkül átmenni és tartózkodni minden olyan magatartástól, amely a járművek vezetőit megzavarhatja, vagy megtévesztheti.

    (7) A kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó gyalogosnak a járművekkel szemben elsőbbsége van. Ugyancsak elsőbbsége van – kijelölt gyalogos-átkelőhely hiányában is – az útkereszteződésnél áthaladó gyalogosnak azokkal a járművekkel szemben, amelyek arra az útra kanyarodnak be, amelyen a gyalogos áthalad. A megkülönböztető jelzéseket használó gépjárművekkel szemben azonban a gyalogosnak elsőbbsége ezeken a helyeken sincs.
    (8) A gyalogos olyan helyen, ahol a járművekkel szemben elsőbbsége nincs, mielőtt az úttestre lép, köteles meggyőződni arról, hogy áthaladásával a járműforgalmat nem zavarja. Nem léphet az úttestre, ha a jármű olyan közel van, hogy annak zavarása nélkül az úttesten átmenni nem tud.

    (9) A gyalogosnak tilos
    a) híd, alagút, aluljáró, felüljáró úttestjén áthaladni;
    b) olyan helyen, ahol a járművekkel szemben elsőbbsége nincs, a szabad kilátást gátló akadály (nagyobb álló jármű stb.) közelében az úttestre lépni;
    c) lánc-, illetőleg csőkorlátot, sorompót kinyitni, azon átmászni, alatta átbújni, illetőleg azt megkerülve elzárt területre (úttest, útszakasz, vasúti pálya stb.) lépni;
    d) villamospályán közlekedni, vasúti vagy zárt villamospályán – a kiépített átkelőhelyen kívül – áthaladni;
    e) autópályán (a leállósávon is) közlekedni, valamint áthaladni;
    f) autóúton (a leállósávon és az útpadkán is) közlekedni, valamint útkereszteződésen kívül áthaladni;
    g) az úttesten áthaladni, ha a közelben gyalogos alul- vagy felüljáró van.”

    Most nézzük meg a jármű sebességére vonatkozó KRESZ paragrafust is:

    “(1) Az egyes járművekkel – ha e rendelet másként nem rendelkezik – legfeljebb a következő sebességgel szabad közlekedni
    a) személygépkocsival, motorkerékpárral, 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó gépkocsival
    aa) autópályán 130 km/óra,
    ab) autóúton 110 km/óra,
    ac) lakott területen kívül egyéb úton 90 km/óra,
    ad) lakott területen 50 km/óra,”

    Megjegyzem, vannak sebességkorlátózó táblák Cegléd lakott területén is.

    “(2) Ha a “Sebességkorlátozás” jelzőtábla lakott területen 50 km/óránál, lakott területen kívül 90 km/óránál nagyobb sebességet jelez, személygépkocsival, motorkerékpárral és a 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó gépkocsival legfeljebb a jelzőtáblán megjelölt sebességgel szabad közlekedni.

    (4) A jármű sebességét az (1)-(3) bekezdésben említett sebességhatárokon belül úgy kell megválasztani, hogy a vezető járművét meg tudja állítani az általa belátott távolságon belül és minden olyan akadály előtt, amelyre az adott körülmények között számítania kell.”

    “Egyéb helyen bárhol”. Azaz az úttest nem csak a járműveké!
    “A jármű sebességét … úgy kell megválasztani, hogy a vezető járművét meg tudja állítani az általa belátott távolságon belül és minden olyan akadály előtt, amelyre az adott körülmények között számítania kell”

    A helyszín lakott területen van. Ráadásul olyan, a gyalogos és járművezető szemszögéből egyaránt jól belátható kereszteződésben, ahol a gyalogosra vonatkozó KRESZ szerinti tiltások nem állnak fenn.
    Mennyivel is ment az az autó?
    Az ártatlanság vélelme megillet mindenkit, így nem tehetem fel a kérdést, hogy ki is a hunyó. A levele alapján önnek ezt felesleges is lenne feltenni.

    Ne haragudjon, de amit írt, az szerecsenmosdatás. A kollektív felelősségtudatunkat próbálja felébreszteni azzal, hogy hátha mi nem mindig fogtuk a gyermekeink kezét? És ön biztos abban, hogy fogták az autó vezetőjének a kezét? Esetlegleg nem most kellene megfogni csak igazán a kezét? Ám ez sem történt meg. A közlekedési bűncselekmények, pl. ittas vezetés, súlyos közlekedési baleset okozása esetén a rendőrség a helyszínen, vagy az eljárás megindításával egyidejűleg bevonja a vezetői engedélyt, az illetékes okmányiroda nyilvántartásba jegyzi a vezetői jogosultság szünetelésének tényét. Azonban a vezetőt többen látták vezetni a baleset óta.

  9. Na, még egyszer nekifutok, mert a korábban írt kommentem nem jelent meg. Hátha ma más az ügyeletes cenzor…

    A baleset és annak “kezelése” Cegléden kényes téma. Ilyen cikkekhez hozzászólni meg egyenesen veszélyes. Mégis megteszem. Az eredeti levél írója háromszor említi, hogy az úttest a járműveké.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....