10.9 C
Cegléd
2024. április 18. csütörtök
spot_img

Fókuszban a családok

– Gyermekvédelem, beszámolók, intézmény felújítások, kedvezményes telkek családok részére –

A Fidesz ceglédi frakciója megtárgyalta a 2019. május 23-i testületi ülés előterjesztéseit és az alábbi napirendek esetében a következő álláspontokat alakította ki.

Elfogadjuk a Gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok átfogó értékelését, amelyből kiderül, hogy 2018-ban 564 család részesült rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben (ebből 254 egyszülős család). Az állami jogszabály csak a kiskorú gyermekek részére biztosítja az ingyenes étkeztetést, azonban Cegléd Önkormányzata rendeletben szabályozta a nagykorúak támogatásának lehetőségét rászorultsági alapon.

A Fidesz frakció nevében is szeretnénk megköszönni a Tűzoltóság áldozatos munkáját. Elfogadásra javasoljuk a Ceglédi Tűzoltóparancsnokság 2018. évi beszámolóját.

A Frakció által elfogadásra kerül az Önkormányzat 2018. évi zárszámadása és elfogadjuk a városi tulajdonú cégeink 2018. évi beszámolóit is. A beszámolók mellett a Város I. negyedéves pénzügyi beszámolójából is megállapítható, hogy a Város gazdálkodása hosszú évek óta kiegyensúlyozott, pénzügyi helyzete stabil.

A nyári szünetben 32 millió forintot költünk intézményeink felújítására. Első sorban óvodákat bölcsődéket érintenek a munkák, amely nagy örömünkre szolgál. Szépülnek az óvodák, úgy mint például a Fűtőház utcai ovi nyílászárói, de meg kell említeni a Deák utcai óvodát, bölcsödét, Lövész utcai és Pesti úti Óvodát is az érintett épületek között.

A legnagyobb örömmel azt az előterjesztést tudjuk támogatni, amely alapján az Önkormányzat a tulajdonában álló beépítetlen ingatlanok közül azon családok részére jelöl ki értékesítés céljára telkeket, akik vállalják, hogy ezen ingatlanon 2 éven belül új lakás építésébe kezdenek Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) alapján. Az építkezést 5 éven belül be kell fejezni. Ezen esetekben az Önkormányzat a telek eladásakor az ingatlanforgalmi értékbecslő által megállapított forgalmi érték 50%-át elengedi a családoknak a vétel során. Nagyon bízunk benne, hogy –amennyiben a Testületi határozat ezt érvényesíthetővé teszi- ezzel újabb segítséget tudunk nyújtani a gyermeket vállaló családok részére.

(Sajtóközlemény)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...