Ma már csak a történetekben és az emlékezetben él a sorkatonaság. Én 1969-ben vonultam be sokadmagammal Székesfehérvárra. Elvették a civil ruhánkat és megkaptuk az egyenruhát, mely itt-ott lötyögött rajtunk. Előtte zuhany, orvosi vizsgálat, úgy ahogy születtünk. Egyik öreg katona szólt, hajoljon le, puff egy marék púdert a hátsófelünkbe dobott és még a szemünkbe is jutott. Eskütétel után gépkocsivezetést kellett gyakorolni, attól függetlenül, hogy már megvolt a jogosítványunk. Ezután megkaptuk a ránk bízott bodegás gépkocsit, amiben híradós eszközök voltak elhelyezve, morzézni is kellett: tá-ti-ti-tá. A rám bízott jármű rendszáma HH 16-23 volt. Ez volt nekem külön még az éléskamrám, az egyik szekrény részében mindig volt krumpli, vöröshagyma, zsír és kristálycukor, melyet a konyhán szereztünk, mert a katona mindig éhes. Volt mikor a kenyeret megvizeztük és cukorba mártottuk, tökéletes édesség volt. Az édességet másképp is beszereztem, a kantinban árulták a nápolyit kimérve. Egyszer vettem, utána a karton dobozokból nyertem az nápolyit ingyen, 20-30 doboz ki volt rakva a folyosóra, én pedig összeöntöztem a bennük lévő sok törmeléket, mely szinte finomabb volt, mint az egész nápolyi. Néha 1-1,5 kg törmelék is összejött, kanállal bedurmoltam. Volt, amikor reggelire brómos fekete kávét adtak és szalonnát, melyet az ezredből 200-300 személy evett meg csupán, 700 db megmaradt, tálcán összeszedtem, amit a bent lévő építkezésen a kályhán egy lábasba kisütöttem. Több 5 literes befőttesüveg is megtelt zsírral. Hétvégén este mindig hideg vacsora volt, hol paradicsomos hal, olajos hal és májkonzerv kenyérrel. A társaim unták már, én mondtam nekik hozzátok a kenyeret megkenem zsírral és kaptok egy kis hagymát mellé, és elcseréltem velük a konzervre. Így 100-150 db konzerv is összegyűlt, vettem egy nagy bőröndöt (a hatalmas zsoldomból), belepakoltam az összes konzervet és feladtam édesanyámnak postán, aki nagyon örült a küldeménynek. Nem sokkal később én is kaptam otthonról sütiket, kolbászt, sült húst, hurkát és egy levelet, melyben hálálkodva köszönte édesanyám a sok konzervet. (Folytatása következik)
Józsi bá
