Gyömbér Dániel 2001-ben érettségizett a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium nyolcosztályos tagozatán. Kiváló tanulmányi eredményei mellett az iskola közösségi és sportéletének aktív szereplője volt. Pályaválasztási szándéka folyamatosan, mondhatni kalandos módon alakult. Végül gazdasági vonalon tanult tovább, s lett sikeres ezen a területen.
– Miért választottad a kisgimit tíz évesen?
Természetesen már akkor is hosszú távú stratégiákban gondolkodtam. Tudatos gyerekként úgy láttam, hogy sokoldalú, az életben könnyebben boldoguló diákok végeznek itt és ez segíteni fogja későbbi érvényesülésem… mondanám egy nyílt napon, hogy a szülők kedvét meghozzam a gimihez. A későbbi tapasztalataim alapján nem is állítanék valótlanságot, de az egyszerű igazság az, hogy a szüleim írattak be. Meggyőztek, hogy egy szülész-nőgyógyász, rock sztár pályájának beindításához ez a megfelelő képzési forma (nagyon örülök, hogy megtették).
– Ti voltatok az első nyolcosztályos képzésű osztály a rendszerváltozás után. Milyen volt az osztályod? Hogyan telt a nyolc év?
Imádtam a gimis éveket. Ez többek között annak volt köszönhető, hogy remek osztályunk volt. Sokfélék, más-más gondolkodásmóddal, de mégis összetartó csapat. Amikor manapság egy ideális részleg összeállításán gondolkodom a munkahelyemen, mindig számba veszem, hogy mitől voltunk, éreztük magunkat sikeresnek. Mert valóban azt gondoltam, hogy amibe mi közösen belekezdünk, az sikert fog hozni. És sok mindenbe belekezdtünk…
Szuper focicsapatunk volt (mi adtuk az akkori városi serdülő csapat magját), megnyertük a 2000-es évi Fordított Napot, majd az ezt követő városi versenyt is. Mindig készültünk valami szórakoztatóval az ODN-re és még azt is sikernek értük meg, hogy az éneklő osztályokon gyakorlatilag örök bronz fokozatra ítéltettünk. Nyolc év alatt nagyon összekovácsolódtunk és egyszerűen jól éreztük magunkat együtt. Ez volt a siker kulcsa. Persze ezt a jó érzést „néha” túlzásba vittük, ezért gyakori vendégek voltunk az igazgatóiban, de rosszindulat nem vezérelt minket. Még mostanában is emlegetjük a szombati családi délutánt a tanári mellett, ahol szüleink is összekovácsolódhattak J.
– Hogyan tudtad összeegyeztetni a tanulást és azt a rengeteg programot, amiben részt vettél?
Ez volt talán a legnehezebb része a dolognak. Túl sok mindent akartam csinálni a tanulás mellett. A túl sokat pedig csak akkor csinálhattam, ha megy a tanulás is. Szüleim sokat követeltek (ismét köszönöm), én pedig igyekeztem mindenben megfelelni. Ezért aztán szelektáltam és gyakran imádkoztam J.
Így jutott idő a focira, zenélésre, haverokra és vélt vagy valós barátnőkre a tanulmányok látható elhanyagolása nélkül. Sikerült is az élmények mellett jó bizonyítványt és érettségire egy középfokú nyelvvizsgát is produkálnom.
– Mikor döntöttél döntöttél a pályaválasztást illetően? Megkaptad-e a kellő felkészítést ehhez a gimiben?
Amint már említettem az eredeti terv szerint rock-sztár és nőgyógyász szerettem volna lenni, de arra hamar rájöttem, hogy az „egyéb elfoglaltságaim” mellett nem lesz időm/kedvem orvosnak tanulni. Maradt a zene… Hangszeren viszont nem tanultam (kivéve a Kijevben töltött évek alatt ellógott zongoraórákat). Édesanyámtól azonban jó énekhangot örököltem és mivel nem rettentem meg a nyilvános szerepléstől, eldöntöttem, hogy a színészi pályát választom. Erre készültem évekig. Zenekarban énekeltem, pódium társulatban játszottam és kihasználtam minden lehetőséget, amit az iskola kínált. A választott fakultációim is a magyar és ének lettek. Nagyon sok segítséget kaptam a tanáraimtól, ráadásul nem csak az iskola keretein belül. Soha nem fogom elfelejteni a Bárdos tanár úr lakásán elfogyasztott mennyei konzerveket, miközben a szónokversenyre készített fel.
Nagyon örülök, hogy időben kezdtem a pályára való felkészülést, mert amit láttam a háttérben, az nem feltétlenül tetszett. Mire oda jutottam, hogy beadjam a jelentkezésem, már nem akartam színész lenni.
Itt jött az újabb családi tanács… Az emelt szintű mateknak (és tanárnőmnek) hála boldogultam a matekkal, így meggyőztek, hogy jelentkezzek közgazdásznak. Így is tettem és találtam magam gazdasági vonalon.
– Ilyen tudatos hozzáállással és ennyi tapasztalattal mit tudnál tanácsolni a mai diákoknak?
Nehéz tanácsot adni ismeretleneknek, ezért inkább arra térnék ki, hogy nekem mi segített, illetve mit tanultam az évek alatt. Vigyázat Coelho-i magasságok jönnek!
- Aki egy lábon áll, könnyebben eldől, avagy diverzifikáld a kockázatot J. Alapozz meg két tervet a gimiben, akár általános tudással (pl. nyelvek, matek) is.
- Minden élet szakaszra érdemes időben elkezdeni felkészülni, hogy időben tudj lépni a változó igényekre.
- Legyél nyitott.
- Érezd jól magad abban, amit csinálsz.
- Hallgass az okosabbra/tapasztaltabbra, akkor is, ha nem te vagy az (ez a legnehezebb) J.
– Említetted, hogy a gazdasági pálya mellett döntöttél. Hol tanultál tovább érettségi után?
Végül a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján végeztem, mint kereskedő közgazdász. A fő szakom pedig a pénzügy lett. Sok átfedés volt a már tanultak és a főiskolai anyagok között, ezért elég könnyen mentek a tanulmányok. Ott, ahol a legtöbben szenvedtek (jellemzően a matematikai módszertani anyagoknál), én általában elsőre, elég jó jegyekkel mentem át a vizsgákon és mivel már volt egy nyelvvizsgám, csak egy újat kellett szereznem a diplomához.
– Hol kezdtél el dolgozni?
Miután végeztem, szerencsére sikerült rögtön elhelyezkednem egy légitársaság pénzügyi szolgáltatóházánál. Ez egy akkor még kevéssé ismert és elismert szektor volt, de szerettem a dinamikáját és nagyon sokat tudtam és akartam is tanulni.
Azzal, hogy nyitott, érdeklődő nagyon gyorsan tanuló és a változást fejlődésnek látó fiatal voltam – akarom mondani vagyok – , sikerült hamar pár lépést tenni a szamárlétrán. Öt év munkaviszony után osztályvezetőként kaptam meg a lehetőséget, hogy kipróbáljam magam külföldön is.
Én lettem a Lagoszi (Nigéria) irodánk pénzügyi, üzletviteli koordinátora. Ez azt jelentette, hogy párommal és a menhelyről hozott kutyáinkkal elköltöztünk Afrikába, ahol közel négy viharos évet töltöttünk.
– Azért ez nem lehetett egyszerű feladat ilyen fiatalon?
Embert próbáló feladat volt a húszas éveim végén egy tapasztalt pénzügyes csapatot irányítani egy olyan helyen, ahol a körülmények és szokások nagyban eltérnek az európai megszokottól. Sokszor, amit mi természetesnek vettünk az ott fényűzésnek számított. Ilyen volt az áram, tiszta víz vagy mondjuk készpénzfelvétel a bankból. Nem is beszélve a közbiztonságról. Én például csak fegyveres őrrel és sofőrrel közlekedhettem. Ez indokolt is volt, mert amíg ott dolgoztam, két kollegámat elrabolták, egy kísérlet a gyors sofőrnek hála meghiúsult és többször is volt lövöldözés a reptéren. Ami viszont könnyebbség volt, hogy a hivatalos nyelv az angol, így elméletben nem okozott gondot a kommunikáció, de a gyakorlat azért mást mutatott. A francia nyelvterületekről bevándorolt munkások helyiektől tanult angolját az első hat hónapban nem is értettem. Ilyen volt a Togóból származó sofőröm is, Sunday (igen és a későbbi sofőrt bizony Friday-nak hívták). Néztünk is meglepődve egymást, amikor megérkeztünk az indiai étteremhez a kutyákkal, miközben az állatorvos volt a cél. Ezért a kiküldetés alatt igyekeztem egy kis franciát és yoruba-t fölszedni. Nem sok sikerrel… Sokat tanultam azonban a saját hibáimból, mind emberileg, mind szakmailag, hogy egyre jobban belerázódjak a kinti életbe. Sajnos a szakmai előmenetel nem mindig segíti a családi harmóniát, ezért az utolsó két évet már egyedül töltöttem Afrikában, akkor már a Nyugat-Afrikai régió pénzügyi vezetőjeként.
– Mikor és miért jöttél vissza Magyarországra?
A fordulópontot az hozta meg, hogy 2013 novemberében megszületett a kisfiam. Kértem munkáltatómat, hogy amennyiben van erre lehetőség helyezzenek vissza Magyarországra, hogy újra egyesíthessük a családunkat. Így kerültem vissza jelenlegi és egyben első munkahelyemre, mint a pénzügyi szolgáltatóház gazdasági vezetője. Ennek ellenére elsősorban apuka vagyok és csak másodsorban gazdasági szakember.
A jövőre nézve több tervem is van, de legfőképp nyitott maradok, képzem magam és elfogadom, hogy csak a változás állandó és ez mindig hoz új lehetőségeket.
Köszönöm a beszélgetést.
Volter Etelka
