-0.1 C
Cegléd
2026. április 10. péntek
spot_img

Családi nap a református iskolában

Minden évben egy májusi szombaton Családi napra várja a Református Általános Iskola Diákönkormányzata a gyerekeket, szülőket és pedagógusokat. Idén ez május 18-án zajlott.

A szabadtéri főzésre benevező csapatok már kora reggel megkezdték a készülődést, hogy délben a vásározók éhségét csillapíthassák. Idén tésztaételt kellett készíteni.

A megnyitót követően a Templomkert Aerobic-, Mediball-, Karate-bemutatónak és a Református Iskola Sportkörének adott helyet.

Az Iskola utca vásári forgataggá változott, ahol az osztályok standjai kaptak helyet. Volt itt étel, ital, játék, hajfestés, kézműveskedés, homokkép-készítés, ásványbörze, szabadulószoba, 3D-nyomtatás és sok minden más is. Mindig nagy népszerűségnek örvend az ugrálóvár, az élő csocsó és a Bungee Run játék is. Aki akart pónira pattanhatott, az A-épület udvarán pedig kerékpár- és roller-akadálypályát lehetett kipróbálni, sőt, az érzékenyítő program keretén belül még kerekesszékben is lehetett róni a köröket. A Rendőrség munkatársai közlekedésbiztonsági és balesetvédelmi tanácsokkal és bemutatóval érkeztek.

Köszönjük a segítséget a Ceglédi Első Sor biciklis csapattól Sárik Tibornak és Györe Szabolcsnak; az érzékenyítő programban Farsangné Bartus Mónikának és Farsang Somának; A Ceglédi Rendőrkapitányságtól pedig Váradi Máriának, Szilágyi Sándornak és Sós Zsanettnek.

Köszönet illet minden közreműködő szülőt, gyermeket és pedagógust!

Hálát pedig Istennek mondunk mindezért! Soli Deo Gloria.

Kenéz Ágnes

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Miért imádják a gyerekek a cicás játékokat?

Az állatok iránti szeretet sok gyermek szívében mélyen gyökerezik,...

Felavatták az új rendelőintézetet

Ünnepélyes keretek között adták át a Ceglédi Toldy Ferenc...

Hogyan érte el a TikTok a vásárlóképes közönséget?

    Kevés online tér akad, amely olyan gyorsan formálta át...

Milyen fonalak jöhetnek szóba allergiások számára?

A kötés és a horgolás sokak számára nemcsak kreatív...

Horgolt projektek, amik színt visznek a hétköznapokba

Ahogy elérkezik a nyár, sokaknak több szabadidő jut a...