18.1 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Kiállítások forgataga

A ceglédi Kossuth Gimnázium pinceklubjában május 31-én pénteken nyitotta meg P. Rónai Gábor a gimnázium közelmúltban elhunyt érettségire készülő tanulójának Bognár Emesének és 2 másik tanulónak – köztük húga Bognár Eliza – kiállítását. Féltem egy kicsit belépni a régen, diákkoromban oly kedvelt szórakozóhelyemre, ahol zsíros kenyér mellett jó kis osztály bulikat, suli bulikat élhettünk át társaimmal. És most tessék egy fiatal és igen kedves, tehetséges festőtársam emlékkiállításán találom magam, tisztelettel nézegetem a rajzokat, festményeket. Ezek a munkák még befejezetlenek, az út azonban véget ért, többé nem rajzol velünk Emese. Nehéz ezt feldolgozni és a pinceklub légkörében is ez lebegett, a befejezetlenség tehetetlensége. Méltó volt a búcsú és minden méltó búcsú kicsit könnyít a család, a barátok lelkén.

Ugyanezen a szép napsugaras májusi napon a Kossuth Múzeumban is nyílt egy kiállítás régi ceglédi képeslapokból. A gyűjtemény szépen, rendszerezve, egy–egy kinagyított képeslappal tarkítva méltón mutatja meg az érdeklődőknek, hogy milyen is volt a város régebben, amikor nagyapáink koptatták a kockakövet.


Ha már forgatag, legyen még jobban az! A Kossuth Művelődési Központ Galériájában is lehet forogni, újra és újra végignézni a Szekeres Erzsébet gobelin, szövött-csomózott alkotásait a számtalan meseillusztráció mellett, melyeket Fésűs Éva ceglédi születésű meseíró könyveihez készített. A kiállítás június végéig látható, ahogyan az Otthon Art Kávézóban nyílt tűzzománc kiállítás is.

Oldalné Gyura Irén tűzzománc képeiből 14 darabot csodálhatunk meg a kávézóban. Saját elmondása szerint: „Kollégáim biztatására 1992-ben és 1993-ban Cegléden a Helyőrségi klubban volt önálló kiállításom. 2000-ben a kézművesekkel együtt állítottam ki képeimet. A Ceglédi Alkotók Egyesületének tagja vagyok alakulása óta. A csoportos kiállításon munkáim szerepeltek. Majd hosszú ideig nem alkottam, ennek oka volt, hogy tönkrement a kemencém és igen sok időt töltöttem a tanítványaim versenyre való felkészítésével. Szinte minden rajzpályázatra készültünk, nem eredménytelenül. A Tetz Alapfokú Művészeti Iskolában alakulása óta 15 éve tanítok. Nyugdíjba vonulásom óta több időm van alkotó munkára. Azóta rendszeresen szerepelnek képeim az Alkotók Egyesületének kiállításain. 2010-ben Csemőben volt önálló kiállításom. 2017-ben szintén Csemőben a tanítványaimmal állítottam ki.”
Oldalné Irénke tehát alkotó, tanár, segítő, szóval igazi kreatív pedagógus, a mai napig. Kérdésemre, hogyan alkotja műveit? – nagy szeretettel meséli:
– Ami megtetszik, még aznap papírra lerajzolom színes ceruzákkal, majd az alap, a rézlemez csiszolása és zsírtalanítás céljából történő égetése után lealapozom a lapot, kiégetem, majd különböző vastagságú ecsetekkel megvalósítom tűzzománc álmomat.
Sokan eljöttek, szeretettel vették körül, a mindig kedvesen mosolygó Irénkét, aki a mai napig is tanít a Tetz Alapfokú Művészeti Iskolában.

Kiszely Margó

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....