4.5 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Nem csak a Laskafesztivál margójára

Jó időben, változatos programokkal és hatalmas látogatószámmal zajlott le az idei Laskafesztivál június második hétvégéjén, de az internetes fórumokon sok kritikát fogalmaztak meg a ceglédiek, többek között a szervezéssel kapcsolatban. Huszár Zoltán erről írt rövid véleményt:

Ez a baj a ceglédi (magyar) néppel (emberekkel, felnőttekkel), hogy elég sokszor pesszimisták és a másikra mutogatnak és szidják a másikat. “A ceglédi városszervezés egy nagy nulla” mondatra annyit mondanék, hogy érdekes módon a művelődési házban nem múlik el hét, hogy ne legyen valami rendezvény, de inkább kettő-három vagy akár négy is. Vagy, aki ezt írja, csak egy 2 órás programot próbáljon meg szervezni. Hát nem tudom, hogy sikerülne neki. Ha nagy nulla lenne a fesztivál akkor, pedig nem értem, hogy miért volt annyi érdeklődő a fürdő környékén, hogy százával jöttek mentek az autók.
A lovas felvonuláshoz pedig annyit, hogy miért nem tudunk örülni a négy lónak (huszárnak), akik akár ceglédiek is lehettek, mert ceglédi lovasoknak is van huszáregyenruhájuk. Nem feltétlen Takáts László ült a kocsin, hanem a város polgármestere. Szerintem, mivel nincs mindenkinek lova otthon, így nem tudott volna mindenki utánuk lovagolni, de a kocsi után kerékpározott volna vagy sétálhatott volna (ha már olyan tempóban mentek) és akkor máris felvonulás hangulata lenne és városi. Nem a polgármestertől és a program szervezőtől lesz jó és szép egy városi program, hanem a város lakók teszik azzá. Június 4-én a városi ünnepségen kb. 80-an voltunk, de egy március 15-én sem vagyunk 300-nál többen. Mit várunk a mai gyerekektől, ha mi felnőttek ilyenek vagyunk (ezt mint, tanár is mondom/írom).
Örüljünk a másiknak és beszélgessünk vele, úgy ahogy nagyszüleink tették egymással!”

Hasonló hírek

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...