Gőz Szilvia 2001-ben végzett a rendszerváltozás után újraindított nyolcosztályos képzésű osztályban. Ők voltak az első ilyen osztály, ezért érthető módon a megszokottnál jóval nagyobb feltűnést keltettek. Eleven osztály voltak, velük mindig történt valami. Tanulmányi és felvételi eredményük kimagasló volt.
– Miért választottad a gimit negyedik után? Hiszen csak ekkor indult csak újból a nyolcosztályos képzés, nem volt előzmény, nem lehetett tudni, mire vállalkozik az, aki ide jelentkezik.
Elevenen él bennem a kép, amikor szüleim megemlítették, hogy nyolcosztályos képzés indul, ahová csak felvételivel lehet bekerülni. Nehéz lesz, kihívás lesz, de a környéken a lehető legjobb oktatást fogja biztosítani. A kérdésre, hogy szeretném-e megpróbálni, tíz évesen teljes határozottsággal vágtam rá, hogy persze, hogy igen. A mai napig úgy gondolom, hogy ez életem egyik legjobb döntése volt. Mindig is kerestem a kihívásokat, az újat, és valószínűleg maga az, hogy a képzés akkor indult, még érdekesebbé tette, még jobban be akartam kerülni.
– Első kisgimis osztályként valamiféle kivételezett szerepet töltöttetek be. Milyen volt az osztályod?
Nagyon kicsik voltunk még,amikor elkezdtük a gimit tíz-tizenegy évesen, és bár a legjobb tanárokat kaptuk, nem minden, gimnazistákhoz szokott tanár volt felkészülve egy csapat, a folyosókon csak rohanva és ordítva közlekedő kisiskolásra. Ebből elég vicces történetek is kerekedtek. Például egyszer nulladik órában elbújtunk a latin tanárnő elől a szertárban, aki egyébként Budapestről járt le hozzánk hajnalok hajnalán, hogy minket tanítson… Ezt akkor viccesnek találtuk, ma már viszont azt bánom, hogy nem tanultam meg jól latinul J.
Mivel mi voltunk az első, így egy kicsit kísérleti nyolcosztályos képzés, kiemelt figyelmet kaptunk. Ugyanakkor szerintem ez sok szabadságot is adott. Bár a tanterv alapvetően a Budapesti Radnóti Gimnázium tanterve alapján állt össze, mégis a ceglédi nyolcosztályos képzés alapjai épültek. Nyelveket tanultunk intenzíven, heti 4-5 órában, kézművesség órán nemezeltünk, szőttünk, gyöngyöt meg vesszőt fűztünk. A tanév végén pedig kiállítás nyílt a díszteremben kézműves remekműveinkből. Nagyon büszkék voltunk a kiállított kis tárgyainkra…
– A tanulás mellett az iskola közösségi életéből is kivettétek a részeteket. Mire emlékszel szívesen?
Ha otthon járok, néha bemegyek a gimibe és megkeresem a tablónkat, vagy lemegyek az öltöző szekrényekhez és végigjárom az alagsort, a tornatermeket, egy kicsit nosztalgiázok. Ott voltak a bulik és az „Ibolya pólója” koncertek.
Legjobban minding a nőnapot vártam, ilyenkor az iskola bejáratánál minden lány kapott virágot a diákdiri választás kampányának első fogásaként és ezzel elkezdődött a verseny és programsorozat. Részt venni a programokon is jó móka volt, de amikor a mi osztályunk is versengett és Gyömbér Dani lett az április elsejei igazgató, akkor azért nagyon büszkék voltunk az osztályra.
De ha nem voltak ilyen extra programok, akkor sem unatkoztam, minden napra esett valami: szakkör, atlétika edzés, kóruspróba, vagy éppen valami versenyre készültünk.
– Hol tanultál tovább? Megkaptad-e ehhez a kellő felkészítést?
Mivel bejutottam az első helyen megjelölt Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemre, így nem kérdés, hogy a kellő felkészítést megkaptuk a továbbtanulásra. Még a történelemfelvételim is sikerült, pedig a törivel nagyon nem voltuk jóbarátok.
A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen –most Corvinus – hét év alatt szereztem mester diplomát vezetés-szervezés szakirányon, de igazából a mai napig nem tudom, hogy „mi szeretnék lenni”. A matek jól ment és szerettem is, így a közgazdasági pálya jó döntésnek tűnt. Találtam is néhány témát, területet, ami érdekel a közgazdaságtanon belül. Találkoztam sok érdekes, értékes emberrel, de nem lettem hivatásos közgazdász. Szerintem a közgazdasági irány egy nagyon jó általános terület azoknak, akik 18 évesen még nem teljesen biztosak benne, hogy például jogásznak, vagy orvosnak akarnak tanulni. Mert vannak olyan szakmák, amelyek már a tanulás során elhivatottságot követelnek és hivatássá válnak, míg vannak, amelyek homályosabb kategóriába tartoznak, nagyobb mozgásteret adva később a „szakosodásra”. A közgazdász irány szerintem ilyen nagy és homályos téma, végül lehet az emberből elméleti szakember, vagy üzleti vezető, tanácsadó, elemző bármely területen. Egy jó közgazdász diplomával nem nehéz elhelyezkedni. De nem is a szakmai tudása legértékesebb, amit az egyetem adott, hanem az a gondolkodásmód, amire az egyetem és a szaktársak, a közösség nevelt.
– Azt mondják, hogy a középiskolás és egyetemi kapcsolatok nagyban meghatározzák az ember további sorsát. Mit gondolsz erről, nálad is igaznak bizonyult?
Nekem szerencsém volt, mert tagja lehettem az egyetemen belül egy kisebb speciális közösségnek, a Rajk László Szakkollégiumnak, ami egy 50 éves történelemre visszatekintő, értékekkel teli, inspiráló kis társadalom a több ezer fős egyetemen belül. Tanultunk, utaztunk, színvonalas programokat, előadásokat szerveztünk, mind szakmai, mind közösségi témákból. Itt találkoztam radnótisokkal is, és látva, hogy milyen rettenetesen okosak, örülök, hogy a mi gimnáziumunk is a Radnóti tantervét választotta a nyolcosztályos képzéshez.
– Közben világot is láttál, dolgoztál és tanultál is külföldön.
A kollégistabarátokkal kezdtem el utazgatni, két nyarat dolgoztam New Yorkban pincérként, majd ERASMUS helyett egy kicsit egzotikusabb ösztöndíjjal Mexikóban tanultam egy szemesztert. Valahogy így kezdődött az utazás és a nyelvek szeretete…
– Hol kezdtél el dolgozni?
Az egyetemet elvégezve friss diplomásként szervezet-fejlesztő cégnél szerettem volna elhelyezkedni, de jött egy – témába nem vágó, azonban ellenállhatatlan – lehetőség, sok-sok utazással. A HSBC akkor még Magyarországon is működő leányvállalata éppen akkor indított egy nemzetközi Management trainee programot, és két magyar fiatalt is kerestek a Budapesti irodába.Én lettem az egyik szerencsés, így kerültem pénzügyi területre.A program keretében négy hónapot dolgoztam Máltán, négy hónapot pedig Birminghamben. A program letelte után pedig úgy döntöttem, hogy Prágába költözöm, és azóta is itt élek.
– Mit csinálsz Prágában?
A Deutsche Börse leányvállalatánál helyezkedtem el, ami a válság során Prágába költöztette át néhány irodai és informatikai hátteret biztosítótevékenységét Frankfurtból és Luxemburgból, kihasználva az olcsóbb munkaerőt nyújtó cseh piaci lehetőségeket.
Jelenleg üzleti elemzőként és teszt-vezetőként dolgozom értékpapírok forgalmát lebonyolító rendszerekkel. A cégnél üzleti részen kezdtem, de néhány év után az informatikai oldalon találtam magam. Ez is bizonyítja, hogy a közgazdasági végzettség nagyon változatos foglalkozást tud biztosítani. Van, amikor elemzünk,van amikor teszt csapatot irányítok, vagy magát az informatikai rendszer tesztjét tervezem, esetleg a céges folyamatokat írjuk át. A lényeg pedig, hogy a tanulást soha nem szabad abbahagyni, mindig van valami új, érdekes terület, technológia, ami felfedezésre vár.
– Munka mellett jógát is oktatsz. Hogy jött ez az ötlet?
Még egyetem alatt kezdtem el jógázni, fájt a hátam a sok üléstől és a jóga ezt szinte teljesen orvosolta. Később Prágában ez a hobbi egyre jobban a szívemhez nőtt. Az olasz jóga tanárnőm hatására elvégeztem egy tanfolyamot, hogy én is oktathassam, látva, hogy mekkora igény van az angol nyelvű órákra. Nem a jóga spirituális oldala fogott meg igazán, az én óráimon nem zengjük az „OM” mantrát, pedig az is jó móka, hanem jól átmozgatjuk az irodában ülve berozsdásodott tagjainkat, és közben rengeteget nevetünk. A jóga is, mint minden más közösségi aktivitás egy összetartó erő – nem akarom sportnak hívni, mert nem csak testmozgás. Idegenbe szakadva mindenki más módon próbál beilleszkedni, és keres társaságot. Nekem a jóga adott nagyon jó barátokat.
– Csehül állsz-e a cseh nyelvvel?
Tanulom a cseh nyelvet. Igaz, hogy már tíz éve Prágában élek, de a város és a munka is mind túlságosan angol barát ahhoz, hogy az ember kényelmesebb utat válassza és angollal érvényesüljön. Tíz év alatt azért már elég jól megtanultam csehül és valamennyire szlovákul is, de persze mindig van mit tanulni, fejleszteni.
Köszönöm a beszélgetést.
Volter Etelka
