Van, aki táborozik a nyáron, van, aki a nappal sütteti magát valahol… De van néhány gyerek, akik mindezt félretolva, bevonul a moziba és a vetítés kezdetéig vért, verejtéket nem sajnálva komoly munkát végez. A dolog kicsit meglepett – elvégre tizenévesekről van szó -, mi lehet nekik vonzó egy hétig a sötét vetítőteremben?
- Jaj, ez a hét csak a vége volt egy folyamatnak! – mondja Orgován Dorina nevetve, miközben a próbaruháját igazgatja. – Már három éve működik a Ceglédi Zenés Színitanoda, járnak ide 10 évestől 18-ig vegyesen. Minden évben tartunk egy záróelőadást…
- Időnként kettőt – morog bele a beszélgetésbe Van der Burg Theodor. Nagy nevetés, aztán Dorina folytatja:
- … na és erre a záróelőadásra készülünk intenzíven.
- Ilyenkor szinte együtt is lakunk, – teszi hozzá Bähr Szofi – amikor elindulunk a moziból, még folytatjuk a próbát valamelyikőnknél, csak aludni megyünk haza. A szüleink imádják, amikor beállít a banda.
- Igen… alig várják, hogy vége legyen már! – neveti el magát Siroki Blanka.
- De persze azért bírják. Megértik, hogy szorít a határidő. Iskolaidőben hetente, kéthetente egyszer tud összejönni a csapat, ami rettentő kevés, és az előadásnak el kell készülnie. Ez az egyetlen megoldás. – néz rám felhúzott szemöldökkel Horváth Gergő.
- Ne aggódj, Gergő! Kész leszünk az előadásig – mosolyog cinkosan Szabó Saci.
- Ha nem kell Cini urat keresnünk.
Van der Burg Eleonor közbeszólását hatalmas nevetés követi. Valószínűleg kiül az arcomra az értetlenkedés. aztán Kiss Balázs megszán:
- A darabban veszik el Cini úr, aki egy egér.
Megkönnyebbülten sóhajtok fel, mégsem én vagyok a tudatlan… Végignézek a csapaton, Sáfrány Lili már indulásra készen áll:
- Na… menjünk, folytassuk…
Annyit látok-érzek, hogy összeszokott, jó kis csapat. De azért szeretnék többet tudni a darabról. A rendezőjét, Ozsgyáni Mihályt faggatom tovább:
- Misi, te Budapesten különböző színházakban játszol, miért vállaltad el, hogy darabot írsz és rendezel a gyerekeknek?
- Ősszel Jutka néni hívott, én meg boldogan igent mondtam. Kicsit ugyan féltem tőle, nem ismertem a csapatot, de gondoltam, ki kell próbálni. És nem csalódtam…
- A plakáton szereplő cím: Jutka néni bandája. Ezt hogy értsük?
- A darab gyakorlatilag a gyerekekről szól, egészen pontosan arról, hogy mit csinál 9 gyerek, ha beszabadul egy padlásra. És mi lehetne más a címe? Hát ez tényleg Jutka néni bandája… – tárja szét a karját nevetve. – Sági Jutka hívta életre három évvel ezelőtt ezt a kis csapatot. s nagyon összetartó, sikeres kis bandát kovácsolt belőlük. – fordítja komolyra a szót.
- A hirdetés szerint ez zenés darab.
- Igen, elvégre zenés színitanoda, itt a gyerekek énekelnek, táncolnak is…
- És ki tanítja be nekik a táncos jeleneteket?
- Támadi Anita, aki jelenleg a színművészeti egyetemre jár, fantasztikusan eredeti koreográfiákat talál ki. Nagyon sokat köszönhetünk Anitának.
Aztán diszkréten az órájára pillant… Jó, jó! Értem én… menni kell, a gyerekek már a színpadon várják.
Elköszönök, de aztán Misi után osonok, a sötét terembe úgyse vesznek észre. Még egy percre belekukkantok a darabba – gondolom, – aztán magával ragad a gyerekek lendülete, játékossága, tehetsége, csodálatos hangja.
Gratulálok Jutka néni, gratulálok Misi, gratulálok Anita ehhez a csapathoz! De leginkább a gyerekeknek gratulálok! Még sok ilyet, ilyen jókedvűen, ekkora szeretettel és alázattal egymás és a színház iránt.
S. Petrényi Zsuzsa
